BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
adósság

Segíthet-e a pápa imája a görögökön?

2015.07.02., csütörtök 05:00

Egyszer elérkezett az a pillanat a görög adósságválság történetében, amikor minden ócska poént elsütött már valaki. De már azon a pillanaton is túl vagyunk, amikor még kedvünk lenne poénkodni, mondván, úgyis lesz valami kiút a krízisből. Tegnap az a nap érkezett el, amikor már a pápa imádkozott a görög népért.

Talán a katolikus egyház feje nem az utolsó kenetet adta fel az országnak néhány órával azután, hogy az – a fejlett országok közül elsőként, mellesleg az euróövezet tagjaként – csődbe jutott. Talán Ferenc pápa még lát kiutat – vagy egyszerűen nem nézett híreket.

Mert mit látott volna? Európai vezetőket, akik egymásnak tökéletesen ellentmondó, a felelősséget az utolsó pillanatig kerülő nyilatkozatokat tesznek. Meg egy görög miniszterelnököt, aki megszólalásai alapján már jobban emlékeztet a gazdasszony elől levágott fejjel elrohanó tyúkra, mint egy nehéz időkben is megbízható politikusra. És persze egy 11 milliós társadalmat, amely a fejét kapkodva lesi, ahogy országa vészes sebességgel csúszik vissza oda, ahonnan elindult a nyolcvanas évek elején, amikor az Európai Közösség részévé vált.

Időgépek azonban nincsenek, 2015 pedig nem 1981. Nem azt a pillanatot éljük, amikor politikai jó szándékból vagy keresztény könyörületből ment meg bárki egy országot. Nem lett volna szabad eljutni odáig, hogy ez egyáltalán felmerüljön. Hogy Görögország legyen az európai rendszer gyengeségének a szimbóluma, az „európai adófizető” élcelődésének céltáblája, a lesajnált rokon.

Mert ami most Görögországban történik, az minden, csak nem viccre érdemes. Olyan vitát látna Ferenc pápa, ha Athén vagy Brüsszel felé tekintene, amelynek már nem lehetnek nyertesei. Az Alekszisz Ciprasz vezette kormány már régen elbukta a szabadságharcát, de az Európai Unió is soha be nem gyógyuló sebeket szerzett közben. Lehet még keresni a kiutat, de jó eséllyel tényleg csak a Jóisten tudja, mi lesz a megoldás. Reméljük, meghallja az egyházfő imáját.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.