Mit kell tennie Görögországnak a kilábaláshoz?

Néhány közgazdász figyelmen kívül hagyja azt a modern elméletet, miszerint egy adott ország gazdasági fellendülése az innovációtól és a vállalkozói szellem meglététől függ. Ők azt a mechanikus nézetet vallják, hogy a prosperitást a foglalkozatási helyzet határozza meg, az pedig a kereslettől, vagyis az állami költekezés, a háztartások fogyasztásának és a beruházásoknak a mértékétől függ. Görögország esetében ezek a közgazdászok azzal érvelnek, hogy a megszorítások akut kereslethiányt és gazdasági válságot okoztak. Ez az állítás azonban félreértelmezi a történteket, illetve túlzottan hangsúlyozza az állami költekezés szerepét.

Görögországban a foglalkoztatási szint esésének jó része már az állami kiadások 2012 és 2014 közötti erőteljes visszafogása előtt bekövetkezett, ami kétségkívül a kormányzattal szembeni bizalom csökkenésének volt betudható. Az állami kiadások negyedéves mértéke 2009–2012 között mintegy 13,5 milliárd eurós szintre emelkedett, mielőtt 2014–2015-ben 9,6 milliárd euróra esett vissza. Az állásban lévők száma 2006–2009 között érte el a 4,5 milliós szintet, amely 2012-re 3,6 millióra csökkent. Mire Görögország elkezdte a költségvetési kiadások lefaragását, már akkor a munkanélküliek aránya – amely 2009-ben 9,6 százalékos volt – megközelítette a legutóbbi időszakra jellemző 25,5 százalékos szintet.

Ezek az adatok élesen szemben állnak azzal az elmélettel, miszerint Görögország a „megszorítások” miatt került a jelenlegi helyzetbe. Az adatok azt mutatják, hogy a jelenlegi munkanélküliség kialakulását nem az okozta, hogy Görögország abbahagyta a 2008 és 2013 közötti időszakra jellemző jelentős mértékű állami költekezést.

Más elemzések pedig kétségbe vonják azt is, hogy lényegében történt-e megszorítás Görögországban. Az állami kiadások tényleg csökkentek, de csak a korábbi szinthez képest: 9,6 milliárd euró volt az idei első negyedéves adat, ami magasabb a 2003-as szinthez képest, vagyis a megszorításokat emlegető alaptétel tévesnek tűnik. Görögország nem a korábbi költségvetési normáktól távolodott el, hanem visszatért azokhoz. Ahelyett, hogy „megszorító” jellegűként írnánk le az állami kiadások jelenlegi mértékét, jóval megfelelőbb lenne az, ha most a fiskális kicsapongással jellemzett évek végéről beszélnénk, amely folyamat 2013-ban tetőzött, amikor a költségvetési deficit a GDP 12,3 százalékát tette ki, míg az államadósság mértéke a GDP 175 százalékra ugrott.

A „keresleti iskola” talán ezekre azzal reagálhatna, hogy függetlenül attól, hogy most fiskális megszorítás történik-e vagy sem, a megnövelt állami kiadások (amelyeket természetesen adósságból finanszíroznak) folyamatosan élénkítik a foglalkoztatást. Görögország esete azonban mást mutat. Az állami kiadások jelentős növekedése 2006-tól a 2009–2013-as periódusig valóban növelték a foglalkoztatást, azonban ez a hatás nem volt tartós.

Ennek a helyzetnek a valódi problémája az, hogy Görögországnak államkötvényt kellene kibocsátania az extra költekezés finanszírozásához. Annak feltételezése mellett, hogy a külföldi befektetők korlátozottan szándékoznak majd vásárolni görög állampapírokat, a görögöknek kellene majd vevőként megjelenniük. Egy olyan gazdaságban, amely nincs eléggé felkészítve a növekedésre, a háztartásoknak a bérekhez viszonyított vagyona emelkedne, a munkaerő-kínálat csökkenne, ami a foglalkoztatási szint esését váltaná ki.

Az állami költekezés növelése nem jelent gyógyírt Görögország bajaira, ahogy az állami kiadások visszafogása sem tekinthető a gondok okozójának. Mi lenne akkor a gyógyír? Semmilyen mértékű adósságátstrukturálás, még az adósságelengedés sem lesz elég az alacsony munkanélküliség formájában megjelenő konjunktúra eléréséhez. Ezek az eszközök csak azt segítenék elő, hogy ismét beinduljon az állami költekezés. Ebben az esetben a gazdaság káros korporatív mechanizmusai – amelyeket az állami szektor klientúrarendszerei és haveri osztogatásai, valamint a magánszektor körülbástyázott elitjei jellemeznek – ismét új erőre kapnának. Az európai baloldal talán ezt javasolja, de ezt aligha lehet Európa érdekének tekinteni.

A válságra adandó gyógyírnak a megfelelő strukturális reformok elfogadásának kell lennie. Függetlenül attól, hogy az eurózóna többi tagállama által sürgetett reformok növelik-e annak esélyét, hogy az általuk nyújtott hiteleket visszafizetik-e, ezen hitelezők politikai és gazdasági érdeke az, hogy a monetáris unió túlélje a mostani válságot, és meginduljon a kilábalás. Emellett az eurózóna tagállamainak késznek kellene lenniük arra, hogy kisegítsék Görögországot a szükséges változtatások megvalósítása során keletkező költségek vonatkozásában.

Természetesen azonban magának Görögországnak kell a reformokat megvalósítania. E téren biztató jeleket látni abban a tekintetben, hogy Alekszisz Ciprasz kormányfő kész ezt a feladatot ellátni. De még akad tennivaló a szükséges reformok lényegi értelmének terén is. Görögországnak ugyanis le kell építenie azokat a korporatív mechanizmusokat és gyakorlatokat, amelyek megakadályozzák, hogy bármilyen innováció vagy igazi vállalkozói szellem jöjjön létre. Az ötletekkel teli innovátorok és a tettre kész vállalkozók sokaságának kinevelése azt követeli meg, hogy a kreativitás és az új dolgok felfedezésének vállalkozó szellemmel teli víziója kellő mértékben elterjedjen.