Vége a bioüzemanyag versenyképességének?

Az uniós tejtermelő gazdák közelmúltbeli párizsi és brüsszeli tüntetésükön elkeseredettségüknek adtak hangot, hiszen a tej felvásárlási ára az EU-n belül mindenütt nagyot zuhant. Néhol – mint például Magyarországon – 30 százalékot meghaladó mértékben.

A tej termelői árának esésére viszonylag egyszerű magyarázat van: április elsejétől megszűnt az uniós termelési kvótaszabályozás, amely kordában tartotta az észak- és nyugat-atlanti térségek tejtermelését, emellett Oroszország újabb egy évre meghosszabbította az uniós eredetű tejtermékek behozatali tilalmát.

A mezőgazdasági termelői árak zuhanása nemcsak a tejet és a tejtermékeket, hanem más alapvető mezőgazdasági nyersanyagot is érintett. A FAO legutóbb közzétett élelmiszerár-indexe szerint az alapvető mezőgazdasági nyersanyagok világpiaci árszintje 2015 augusztusában hétéves mélypontra zuhant. Még a világgazdasági válság éveiben (2008–2010) is egészen jól tartották magukat az agrárárak, sőt rögtön a kilábalás kezdetén minden termékcsoportban határozott irányváltás történt felfelé, ami kitartott egészen 2011 decemberéig. Ekkor ismét csökkenésbe váltott az index, de a havonkénti árlemorzsolódás nem volt számottevő. Az igazi zuhanás 2014 tavaszán kezdődött.

Miért gyorsult fel a mezőgazdasági cikkek árzuhanása az utóbbi másfél évben, miközben minden statisztika szerint ez idő alatt is nőtt az élelmiszerek iránti kereslet a világpiacon? E mögött több okot is lehet említeni: 2014-ben világszerte rekordtermés volt gabonafélékből, és az idén is rekord közeli – 2540 millió tonnás – világtermelésre van kilátás. Közben a nyersolaj ára másfél éve esik: a Brent hordónkénti ára 2013. november végén még 110 amerikai dollár felett volt, míg jelenleg stabilan 50 dollár alatt van. A kőolaj árának mélyrepülése a gabona- és olajosmag-termelők bánatára nagy hatással van a bioüzemanyagok, következésképp az előállításukhoz felhasznált mezőgazdasági nyersanyagok keresletére is.

Ha csökken a kőolaj ára, és a trend tartósnak bizonyul, akkor esnek az üzemanyagárak, a benziné és a gázolajé egyaránt. Amíg a kőolaj világpiaci ára stabilan magas, 100 dollár feletti volt, addig az etanol és a biodízel támogatás nélkül is versenyképes tudott lenni, mindenekelőtt Észak- és Dél-Amerikában. Az üzemanyagárak ilyen mértékű esése mellett azonban kérdéses, hogy megmarad-e a versenyelőny.

Szakmai körökben egyre többen úgy vélik, hogy 50 dolláros vagy az alatti hordónkénti kőolajár mellett a bioüzemanyagok további adókedvezmény nélkül hamar elveszíthetik maradék versenyképességüket is. A biodízel- és etanolgyártók többsége hitelből fejlesztett, kapacitásait működtetnie kell még veszteséges termelés mellett is. Egyet azonban megtehetnek: a gyártáshoz szükséges nyersanyagokért (kukorica, nádcukor, repceolaj, pálmaolaj stb.) a korábbihoz képest alacsonyabb árat kínálnak a beszállítóknak.

Ez történik jelenleg az USA-ban és Európában egyaránt. Másfél évtizeddel ezelőtt ilyen lépés még nem okozott volna árzuhanást a mezőgazdasági nyersanyagok piacán az üzemanyagnak felhasznált nyersanyag mennyiségének csekély volta miatt, de ma már más a helyzet. Tavaly a humán- és a takarmánycélú felhasználáson túl a globális üzemanyagcélú feldolgozás csak kukoricából megközelíti a 200 millió tonnát. Az Egyesült Államokban a kukoricatermés harmadát (évente 110-120 millió tonnát) etanol előállításra fordítják, de Magyarországon is évi 2 millió tonna kukorica, az összes termés negyede etanollá konvertálódik.

Az Európai Unióban jelentős ösztönzés mellett évente 15-18 millió tonna olajos magot, döntően repcét, biodízel előállításra termelnek a gazdák, míg egyes dél-amerikai országokban (például Brazília vagy Paraguay) a cukornádtermelés mintegy felét szintén bioüzemanyag előállításához használják fel.

A világon etanol- és biodízel-alapanyagtermelés céljára napjainkban mintegy 50 millió hektár termőföldet használnak. Az e területeken megtermelt cukornádra, gabonára, olajos magvakra nincs sem humán-, sem állatitakarmány-célú kereslet, és belátható időn belül nem is lesz.

A termelőknek kevés választásuk marad: vagy elfogadják az alacsonyabb felvásárlási árakat, vagy parlagon hagyják a termőföldet, esetleg más termények termeléséhez használják. Az USA-ban ez utóbbi mellett döntöttek a termelők, hiszen az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának jelentése szerint 2012-ben még 19,2 millió hektáron termeltek bioüzemanyagok céljára kukoricát és olajos magvakat, de 2014-ben már csak 15,6 millió hektáron. A világ más részein a termelők talán nem ennyire gyorsan reagáltak a megváltozott piaci feltételekre, és tovább folytatták a termelést, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mind gabonából, mind nyers cukorból és növényi olajokból jelentős eladatlan készletek halmozódtak fel napjainkra.

Ha a kőolaj és más energiahordozók világpiaci ára hosszabb időre a mostani alacsony szinten marad, akkor a bioüzemanyagok iránti globális kereslet bizonyosan visszaesik, még az EU-ban érvényes kötelező bekeverési arány fenntartása mellett is. Mindez lefelé nyomja az érintett mezőgazdasági nyersanyagok árszintjét, és egyben kizárja, hogy a közeljövőben egy újabb mezőgazdasági nyersanyagár-robbanás bekövetkezzen.

Ezért a gabona- és olajosmag-termelőknek mielőbb alkalmazkodniuk kell a megváltozott keresleti feltételekhez,egyebek között át kell állniuk új, az eddiginél hatékonyabb, költségtakarékosabb termelésre. Azok a termelők, akik nem képesek gabonát és olajos magot a mainál jóval alacsonyabb önköltség mellett előállítani, a jövőt illetően végérvényesen elfelejthetik azt a magas jövedelmet, amelyet a bioüzemanyagok iránti erős kereslet, illetve az etanol- és biodízel-termelés robbanásszerű növekedése tett lehetővé számukra az elmúlt években.