BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lendület

2015.10.01., csütörtök 05:00

Egyszer előfordulhat az is, hogy egy miniszterelnököt is meg lehet győzni – legalábbis félig-meddig. Ha az egészségügy legalább olyan hatékonyan tudna élni az informatika adta előnyökkel, mint az adóhivatal, akkor minimum felére csökkenne a várakozási idő a rendelőkben.

Legalábbis nem kellene minden egyes betegnek minden egyes orvosnál azzal kezdenie, hogy bemutatja a megsárgult papírjait, valamint felsorolja, hol, mivel, miért kezelték, milyen gyógyszereket szed, és van-e allergiája.

Van persze az online kasszák sztorijában is jó dolog meg üzlet – azért az összeköttetést jobbára a kormányfőhöz közel álló Garancsi István többségi tulajdonában álló cég biztosítja: a tavalyi másfél milliárdos forgalom mellé majd negyedmilliárdos üzemi eredmény társult, pedig ez csak az indulás éve volt. Vállalkozni tudni kell.

Eredmény azonban az állam oldalán is van: a bővülő költségvetési bevételek és a statisztika küzdelme a folyton változó világgal mutatja, hogy a rendszert érdemes volt bevezetni. Az, hogy az adóhivatal elkezdte használni a technikát, legalább megnehezítette a csalást, és többeket kényszerített tevékenységüknek a legalizálására.

Nem volt az út könnyű – és nem csupán a hivatalok szokásos bénázása nehezítette az új rendszerek bevezetését. Lássuk be: az érintettek sem rohantak azonnal beköttetni az új kasszákat, úgy húzták az időt, ahogy lehetett. Az adócsalás felénk össznépi játék: még mindig olcsóbb számla nélkül, és még mindig vannak olyan területek, ahol fel sem merül a nyugta kitöltése fizetés előtt.

Technikailag persze elképzelhető egy ennél is jobb rendszer, amelyben minden adat befut az adóhatósághoz, így aztán a hivatal még alaposabb és sokrétűbb ellenőrzést folytathat le mindenütt, és nemcsak a Lamborghini javításáról szóló számla meglétét vizsgálhatja, de azt is, miből tellett a luxuskocsira. Erről azonban még nehezebb lesz meggyőzni az elitet. Mert a politikusnak fodrásza csak egy lehet, de gazdag barátja viszonylag sok.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.