Forián-Szabó Gergely: Nem árt, ha egy izgalmakkal teli esztendőre is felkészülünk

Az idei, meglepetésekben bővelkedő esztendő után az egyik legnagyobb meglepetés az lenne, ha jövőre nem lennének nagy meglepetések. Márpedig minden adott ahhoz, hogy 2016-ban se kelljen unatkoznunk.

A várakozások szerint a jövő év nagy izgalmai leginkább a Fed minap elindított kamatemelési ciklusának folytatásához vagy a fejlődő világ makrogazdasági problémáihoz kötődhetnek. Ezek valóban érdekes sztorik, és joggal tartják lázban a befektetőket, de most inkább az olyan potenciális meglepetésekre fókuszálnék, melyekre ma még egyáltalán nem vagyunk felkészülve.

A „meglepetésérzékeny” pontok kitapintásához ismerni kell a jelenlegi várakozásokat. Ebben eligazítanak a különböző felmérések és előrejelzések. A pozicionáltsági felmérésekből az a kép rajzolódik ki, hogy az utóbbi hetekben-hónapokban több eszközcsoportban is kifejezetten egy irányba áll a zászló. Az idei év végén a legjelentősebb „konszenzustrade”-ek a következők: a dollár tovább erősödik, a nyersanyagárak még lejjebb esnek, a fejlődő piacok pedig továbbra is gyengén teljesítenek.

Ezek a sztorik ráadásul egy tőről fakadnak, mindhárom történet az elmúlt másfél év trendjének kivetítése. A dollár a külkereskedelmi partnerek devizáihoz képest nagyjából 20 százalékkal erősödött, a nyersanyagárak 2014 közepe óta lejtmenetben vannak, a fejlődő részvénypiacok hosszú ideje alulteljesítenek, az utóbbi időben a devizáik gyengülésével súlyosbítva.

A pozíciók másik közös jellemzője, hogy nagyon erős fundamentális háttérrel rendelkeznek. A dollár erősödését az USA és a világ többi része közti jegybanki divergencia táplálja: a Fed már hosszabb ideje szigorításban gondolkodik, a világ többi nagy jegybankja viszont még mindig a lazítás fokozásának lehetőségeit próbálgatja. A nyersanyagárak mélyrepülésének is komoly fundamentális háttére van: Kína lassulása és a kínálat rugalmatlansága például nem változik meg gyorsan. A fejlődő piacok gyengélkedésére a korábbi növekedési modellek fenntarthatatlansága adhat nehezen cáfolható magyarázatot.

Ezek a „konszenzussztorik” ráadásul összefüggenek, és egymást erősítik. A nyomott nyersanyagáraknak nagy szerepük van abban, hogy a világ jelentős részén deflációs veszélyt éreznek a jegybankok, így a Fed magára marad a „normalizálási” szándékával, ami tovább fűti a dollárerősödést. A nyersanyagárak mélyrepülése a fejlődő gazdaságok általános megítélésének nem tesz jót, hiszen ebben az országcsoportban több a kitermelő gazdaság, mint a fejlett régiókban. És fordítva is igaz a kapcsolat: a legnagyobb fejlődő gazdaság, Kína keresletének visszaesése volt a nyersanyagár-csökkenés fő mozgatórugója. Eddig a dollárerősödés, nyersanyagár-csökkenés és fejlődő piacok lejtmenete kéz a kézben járt, a piac pedig az előttünk álló időszakra is kivetítette ezeknek trendeknek a folytatódását.

Ez a forgatókönyv a Fed szigorításának tempóját is fékezi, hiszen a nyersanyagár-emelkedés globálisan alacsonyan tartja az inflációt, amit az USA esetében a dollár erősödése is súlyosbít. A növekedési kilátások szempontjából a fejlődő gazdaságok lassulása globálisan is érezhető, az USA gazdaságát pedig az erős dollár is fékezi. A nyomott inflációs környezet és a növekedési aggodalmak miatt a fejlett kötvénypiacokon a Fed kamatemelési ciklusának elindítása ellenére sem következett be eddig látványos hozamemelkedés (azaz árfolyamcsökkenés), így a befektetők nem fordultak el a kamatozó eszközöktől. Vagyis minden klappol, koherens a világkép, árazás nagyjából rendben – ha marad a status quo.

De mi lesz, ha a fenti „konszenzusvilágkép” egyszer csak valamelyik pontján megkérdőjeleződik? Ma még nehéz elképzelni, de mi van például akkor, ha a nyersanyagárak esése megáll, majd korrigál? Vagy ha a dollár váratlanul gyengülni kezd? Netán a kettő együtt? Miután a befektetők ezeknek pont az ellenkezőjére számítanak, ezért ezeken a piacokon – a pozíciózárások miatt – akár egy kisebb megingás is nagyon gyors és erőteljes reakciót válthat ki. És akkor nagyon sok mindent át kellene értékelni. A magasabb nyersanyagárak mellett akár még a rég elfeledett inflációs veszély is felbukkanhat a láthatáron, ami miatt a jegybankok magatartása is megváltozhat. Ebben az esetben az árupiaci vesszőfutás korábbi nagy veszteseinek megítélése is hirtelen javulhat, míg másoké romolhat.

Vagy hogy egy másik, egyelőre nem túl valószínűnek tartott helyzetet említsek: mi van, ha a magas kamatot kínáló fejlődő devizák a nagy esések után – egy korrekció keretében – hirtelen magukhoz térnének? Ez rögtön kamatcsökkentési mozgásteret teremtene, vonzóvá téve az adott ország vagy régió kötvényeit, ami tőkebeáramlást és további felértékelődést indukálhat. Vagyis a korábbi negatív spirál hirtelen pozitívra fordulna. Erre ma nemigen mer fogadni senki, az ellenkezőjére viszont annyi üzletet kötöttek, hogy egy ilyen esemény nagyon erős mozgásokat indukálna a tőkepiacokon.

Ha felborulnak az elmúlt időszakból örökölt és 2016-ra is kivetített sztorikra épülő nagy „konszenzustrade”-ek, az a gazdasági és piaci folyamatok szempontjából is nagy horderejű változásokat hozhat. És persze akkor még az egészen váratlan eseményekről – mint például a svájci jegybank januári lépése vagy a szeptemberben kipattant Volkswagen-botrány – nem is beszéltem, pedig nagy valószínűséggel ilyen meglepetések is színesíthetik majd az előttünk álló évet.

A 2016-ra körvonalazódó alapforgatókönyvek erős alapokon nyugszanak, méltán kíséri őket nagyfokú konszenzus. Éppen ezért nem árt, ha lélekben egy fordulatokkal és izgalmakkal teli esztendőre is felkészülünk, hiszen az ilyen nagy egyetértésben egy kis megingás is azt jelentheti, hogy a képet teljesen át kell értékelni.