Manapság a munkaerőhiány minden más gazdasági hírt háttérbe szorít. A budapesti régióban a bővülést hátráltatja, máshol a puszta létet veszélyezteti, megoldásokról azonban keveset hallunk. Meggyőződésem, hogy munkaerő van, csak gyengék vagyunk a megtalálásában, miután a hagyományos módszerek már nem működnek.
A munkaerőhiány kirobbanása lehet, hogy ilyen mértékben váratlan, de kódolt volt. Családonként 1,3 gyereket neveltünk az elmúlt 35 évben, ami visszaüt. Ehhez társul, hogy százezres nagyságrendben távoznak Nyugatra a munkavállalók, akik lehet, hogy valamennyi pénzt hazautalnak, de máshol termelik és költik el a hozzáadott érték döntő részét. Nem szabad elfelejteni, hogy Nyugat-Európában sincs meg a 2,2-es gyerekátlag családonként, ami a reprodukciót biztosítaná: nekik is szükségük van munkaerőre. A sokszoros fizetés a Lajtán túl kecsegtető. Az elmúlt évben annyit módosult a helyzet, hogy Nyugat-Európában nem fizetik alul a kelet-európaiakat, sőt, vállalják az utaztatás, szállás, étkezés költségét is, csak menjenek a jól képzett emberek.
Magyarországon sikerült a foglalkoztatási rátát a munkaképes lakosság körében 65 százalékra emelni, ami minimum 10 százalékponttal több, mint tíz éve volt. Hollandiában viszont ez az arány 74 százalék, tehát van hova nőnünk még. De mit kellene tenni ahhoz, hogy a magyar munkaerőpiaci helyzet javuljon?
1. Az állam kötelessége, hogy a „behunyom a szemem” játékot abbahagyja, és a törvény minden szigorával lecsapjon a szürke- és feketefoglalkozatókra. Ha a fekete-, szürkevállalkozó csődbe megy, lesznek fehéren foglalkoztatók, akik felszívják ezt a munkaerőt, amit ma bújtat a feketegazdaság.
2. Ötven év fölött drasztikusan esik a foglalkoztatás, így a cégeknek nem csak fiatalokra irányuló programokat kellene kidolgozniuk. Mára az egészség jobb megőrzésével, a várható élettartam növekedésével egy 55 éves ember még minimum tíz évig munkaképes. Segítsük őket részmunkával, könnyítésekkel, ne dobjuk el szakértelmüket és tapasztalatukat!
3. A diákszövetkezetek monopóliumát meg kell szüntetni. Nagyon sok cég alkalmazna még több diákot, ha nem kellene a diákszövetkezetek által diktált árat kifizetni. Minden cégnek hozzá kell férnie a diákfoglalkoztatási kedvezményekhez.
4. Engedjünk minden kismamát, fiatalt, tanulni vágyót részmunkaidőben dolgozni, hiszen ahol ez lehetséges, ott a foglalkoztatás jelentősen bővül. Bátran keressünk kreatív megoldásokat: ha tudjuk, hogy az itthoni háztáji szőlészetben szeptember–októberben van munka, a paradicsomfeldolgozónak pedig csak nyáron van szüksége idénymunkásra, akkor kombinálni kell. A dolgozóknak ugyanis folyamatosan szükségük van bevételre.
5. Itthon kilenc-tíz megyében jellemző az alulfoglalkoztatás. Az embereket röghöz köti az ingatlanjuk, így támogatni kell a mobilitást, a munkásszállók építését, valamint az utazási hozzájárulás adómentességét.
6. A munkaerő-kölcsönző és -közvetítő cégek jól ismerik az igényeket és a lehetőségeket, ezért sokkal gyorsabban, hatékonyabban tudják a keresletet és a kínálatot párosítani.
7. Ismerek olyan nagy, nemzetközi élelmiszeripari céget, amely a mai napig az automata sorról lejövő termékét két fiatal munkással raklapoztatja. Ezt be kell fejezni: automatákat a gyártásba, automata kasszákat a szupermarketekbe! Ember csak ott legyen, ahol hozzáadott értéket tud teremteni – a biorobotok korának ugyanis vége.
8. Ha az osztrák (német vagy éppen angol) munkáltató képes kifizetni nettó 1500 eurót könnyű fizikai munkára, akkor a magyar vállalatnak is közelítenie kell ehhez. „Nagy pénz, nagy foci”: a minőségi munkát is könnyebb magasabb bérekkel elérni. Ez rossz hír azoknak a vállalatoknak, amelyek nem tudnak többet fizetni, de az elvándorlást csak így mérsékelhetjük.
9. Lengyelországban milliós, Csehországban százezres számban telepednek le ukránok. Bár a szívünk fáj, de szembe kell néznünk vele: ha nem telepednek át a Kárpátalján szórványban élő magyarok, akkor eltűnnek. Mindent meg kell tenni, hogy a Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről induló magyaroknak az anyaország legyen a célállomásuk. A szolgáltatóközpontok, a nagy gyárak – mint a Suzuki vagy az Audi – megmutatták, hogy külföldi munkavállalókat is lehet vonzani, akik itt fizetnek adót, itt teremtenek értéket.
10. Be kell látni, hogy nemcsak a munkavállalóknak kell eladniuk magukat, hanem a cégeknek is. Milyen a munkáltatói márkánk? Mennyire inspirálók, motiválók a közvetlen vezetők? Hogyan fejlesztjük a munkavállalókat? Mennyire vesszük emberszámba őket? Milyenek a munkakörülmények? Megannyi kérdés, amelyre a magyar vállalatok többsége nem ad kielégítő választ.
11. Véget kell vetni a silány minőségű és korszerűtlen oktatási rendszernek. Tizenkét év nyelvtanulás után sem beszél a 35 év alattiak fele egy idegen nyelvet. Az OECD-országokban a közelmúltban végzett Randstad Workmonitor kutatásunk szerint a magyar munkavállaló az összes közül a legfelkészületlenebb a digitalizáció kihívásaira, a PISA-teszten megbukunk szövegértésből és matematikából is. Remélem, valaki észreveszi már, hogy a tanárok munkáját értékelni kellene: aki jó, megfizetni, aki nem, azt fejleszteni vagy cserélni. Nem ártana a munkára felkészíteni a diákokat, nem pedig az ő ködös, rózsaszín álmaikat éltetni szükségtelenül sok marketingmenedzser, pszichológus és jogász képzésével.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.