Lankadatlan lelkesedéssel előlegezi meg Donald Trump gazdaságpolitikáját, adócsökkentési, infrastruktúra-fejlesztési és szabályozáslazítási elképzeléseit a Wall Street, ahol történelmi rekordokat döntögetnek a részvényindexek. A befektetők mintha nem vennék komolyan a megválasztott elnök fenyegetőzését, hogy súlyos büntetővámmal sújtja azon feldolgozóipari cégeket, amelyek külföldre, elsősorban Mexikóba helyezik át termelésüket.
Márpedig ha beváltja ígéretét, akkor éppen a részvényesek profitmaximalizáló érdekei sérülnek, a források hatékony felhasználásának, tágabban a szabadpiacnak az elve szenved csorbát.
A minapi közjátékot valóban el lehetne intézni kézlegyintéssel, ha a következményei nem hordoznának magukban aggasztó elemeket, s nemcsak az Egyesült Államokat, hanem a kapitalizmus jövőjét illetően is. Történt ugyanis, hogy Donald Trump meghallotta a panaszkodó munkások hangját a tévéhíradókban, miután az indianai hűtő- és fűtőberendezéseket gyártó Carrier cég bejelentette: megszüntet több mint ezer munkahelyet, és áthelyezi őket az amerikai határ déli oldalára, ahol minden olcsóbb, ezért a termék versenyképesebb.
Kapott az alkalmon Trump, hogy kampányígéretének megfelelően bizonyítsa: ezt nem hagyja. Leendő alelnökével, Mike Pence indianai kormányzóval a helyszínre sietett, s hétmillió dolláros adókedvezménnyel lebeszélte a vállalat vezetőségét a terv végrehajtásáról. Így is eltűnnek állások, de a publikumot a reklámozott eredmény érdekli. Korábban a Fordnak is megüzente Trump, ha Mexikóban folytatja a tevékenységét, 35 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokba visszaérkező járművekre.
A történet innen indul igazán. A Carrier anyacége, a United Technologies évente ötvenmilliárd dolláros bevételt könyvel el, s hagyta magát meggyőzni, mert nem mellékesen a Pentagon beszállítója is, s értett az üzenetből, függetlenül attól, hogy a védelmi minisztérium szigorú beszerzési szabályai miatt csak törvénytelen módszerekkel lehetne visszavonni a megrendeléseket. A demokraták balszárnyán a népszerű Bernie Sanders azért bírálta Trumpot, mert büntetés helyett adóengedményt kínált a Carriernek, és nem zsarolta meg nyíltan a United Technologiest, hogy eleshet a Pentagon-üzlettől.
A Ford szintén megígérte, hogy nem viszi Mexikóba az egyik Lincoln modell összeszerelését, mert Trump adó- és szabályozási törekvései elgondolkodtatták. Az autógyártó, amely 85 ezer embert foglalkoztat az Egyesült Államokban és 8800-at Mexikóban, azt várja, hogy a Trump-kormány enyhítse a környezetvédelmi előírásokat, amelyek miatt több elektromos autót kényszerülnek piacra dobni, mint amennyire kereslet mutatkozik. Amúgy meg a mexikói–amerikai–kanadai autóipar olyan szerves egységet képez, hogy ha egyetlen cég ellen beavatkoznak, akkor mindhárom ország rosszul jár.
A múlt munkahelyeit visszasíró rozsdaövezeti amerikaiakat támogató Trump-kampány miatt homályban maradnak a tényleges folyamatok, hogy például Indianában a jövő iparágának tekinthető tisztaenergia-ágazatban már 48 ezren dolgoznak, majdnem annyian, mint az autóalkatrész-szektorban. S bár 2000 és 2010 között 5,6 millió feldolgozóipari munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban, ennek fő oka az automatizálás s nem a kereskedelmi egyezmények hatása.
A megszólaló szakértők, köztük a harvardi Larry Summers volt pénzügyminiszter, attól félnek, hogy az egyedi elbírálások, alkuk – mifelénk is jól ismert – kapitalista rendszere alakulhat ki, gyengül a jog uralma, s helyét a politikai kapcsolat foglalja el, annak nyomán pedig csökkenhetnek a beruházások, lanyhulhat az innováció. A Financial Times vezércikke szerint így mindannyian szegényebbek leszünk. Trumphoz hasonlóan ugyanis a kínai vezetés is fogja és irányítja a külföldön befektető cégek kezét. Az unióból kifelé tartó brit kormány egyelőre ismeretlen eszközökkel vette rá a Nissant, hogy ne zárja be a sunderlandi gyárát, Németország pedig az EU egészében vizsgálná a bejövő nemzetközi tőke szándékait az „érzékeny” iparágakban. Elhangzanak azonban olyan érvek is, hogy a második világháború után az Egyesült Államokban a cég iránti hűséget emelkedő bérekkel, a munkahely biztonságával és szociális juttatásokkal honorálták, de a nyolcvanas évektől elfogadott normává vált a részvényesek kiszolgálása és a költségcsökkentés. Most megint változhat a társadalmi norma, ami jó dolog. De egyáltalán nem mindegy, hogy versenyképességben, hatékonyságban, jogállami hanyatlásban milyen árat fizetünk érte.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.