Versenyképességi csomagra várva

Március végén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vezetésével megalakult a Nemzeti Versenyképességi Tanács. Az új szervezet működésének tartalmi részleteiről ugyan keveset tudunk, az azonban tudható, hogy elsősorban olyan intézkedéseket készítenek elő, amelyek következtében a vállalkozások üzleti környezete javul. Ilyen típusú szervezetek és intézkedési tervek számos más országban léteznek, és a korábbi magyar kormányzatok is többször tettek már erőfeszítéseket Magyarország versenyképességének javítására, csakhogy ezen a különböző kormányzatok gyakran igen különböző dolgokat értettek.

Ha egy országban az üzleti környezet támogató, azaz kiváló az infrastruktúra minősége, képzett a rendelkezésre álló munkaerő, stabil az államháztartás helyzete, valamint kiszámítható, a befektetésekkel barátságos a gazdaságpolitika, akkor a gazdaság magas bérköltségek mellett is versenyképes lehet. Jó példát szolgáltatnak erre az észak-európai országok. Azok az országok viszont, amelyekben az üzleti környezet bizonyos dimenziói kedvezőtlenek, csak alacsonyabb munkaerőköltségeikkel tudnak versenyképesek maradni.

A kevésbé fejlett országok tehát elsősorban árversenyképességükre, a fejlettebb országok viszont alapvetően minőségi versenyképességükre támaszkodhatnak. Az EU-n belüli szabad munkaerőáramlás sajátos következménye, hogy az unió kevésbé fejlett gazdaságai – köztük Magyarország – versenyképességi csapdahelyzetbe kerülhetnek. Egyrészt az unión belüli jelentős bérkülönbségek erős elvándorlási ösztönzőt jelentenek, különösen a fiatal, képzett munkaerő számára, azaz a túl alacsony bérszínvonal a minőségi munkaerő megőrzése szempontjából kritikus versenyképességi tényező. Másrészt a túl magas bérek a vállalkozások költségei szempontjából problematikusak, és a helyi vállalkozói aktivitásra, illetve a külföldi tőkebefektetésekre negatív hatást gyakorolnak. Ezt a versenyképességi csapdahelyzetet a minőségi versenyképesség javításával lehet kezelni.

Az elmúlt években Magyarország inkább nyomott bérszínvonalával tudta úgy-ahogy megőrizni versenyképességét. Úgy tűnik, hogy a makropénzügyi helyzet stabilizálódása után a kormányzat végre elérkezettnek látja az időt a minőségi versenyképesség javítására is. A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddigi üléseinek közléseiből világosan azonosítható, hogy a versenyképesség javítását célzó intézkedések vezérfonala a Világbank Doing Business felmérése, amely tíz területen értékeli az országok üzleti környezetének minőségét.

A nemzetközi összehasonlítás szerint Magyarországon kiválóan működik a külkereskedelem és a jogszabályok kikényszeríthetősége, továbbá jók a vállalkozások hitelhez jutásának lehetőségei, és megfelelő a tulajdoni regisztráció is. Nehézkes viszont a cégalapítás, körülményes az építési engedélyek kiadása, nem megfelelő a fizetésképtelenség kezelése, bonyolult az adóadminisztráció, elégtelen a kisebbségi tulajdonosok védelme, és kirívóan hosszadalmas az elektromos áram bekötése. Ez a folyamat például Ausztriában és Németországban kevesebb mint egy hónapot vesz igénybe, míg nálunk átlagosan több mint nyolc hónapig tart.

Vannak tehát sürgető versenyképességi feladatok, amelyek viszonylag rövid távon is kezelhetők, és ha a kormányzat kellőképpen elszánt, akkor – a törvényalkotás hatékonyságát ismerve – gyors javulás várható ezeken a területeken. A versenyképesség minőségi tényezői között azonban szerepelnek olyan szempontok is, amelyek a gazdaságpolitika általánosabb megítélésére, kiszámíthatóságára vagy éppen a tulajdonjogok biztonságára vonatkoznak. Arról, hogy ezekben a dimenziókban mennyire rosszul teljesít Magyarország, a Világgazdasági Fórum globális versenyképességi felmérései szolgáltatnak információt. Itt az előrelépés persze jóval nehezebb, és nem is a Nemzeti Versenyképességi Tanács hatókörébe tartozó szakpolitikai kérdésekről, hanem sokkal inkább a politikai felső vezetés döntéseiről van szó.