A szó elszáll, a K+F csökken

Sajnos nem mondhatjuk, hogy a KSH napokban publikált jelentése a 2016-os K+F-adatokról győzelmi jelentés lenne: Magyarország a GDP 1,22 százalékát fordította erre a célra, ezzel csökkent a K+F intenzitása a tavalyi évhez képest. Eközben a gazdaságpolitika ezt a területet kiemelt fontosságúnak tartja. Mielőtt az okokat boncolgatnánk, kezdjük egy kis fogalomtárral. A KSH definíciója szerint a K+F olyan, módszeresen folytatott alkotómunkát jelent, amely a meglévő ismeretanyag bővítésére szolgál. Legfőbb jellemzői az alkotás és az újdonság eleme, a tudományos módszerek alkalmazása és új ismeret létrehozása. A K+F mértékét két fő mutatóval szokták jellemezni. Az egyik a kutató-fejlesztő helyek száma és a foglalkoztatottak létszáma, legyen az kutató, fejlesztő vagy segédszemélyzet. A másik adat a K+F-ráfordítás, amely költségekből és beruházásokból áll. Előbbi a saját szervezetben végzett K+F-tevékenységgel összefüggő költségek összessége, utóbbi pedig az ehhez szükséges építési, gép-, műszer- és IT-beruházás.

A kutató-fejlesztő helyek száma Magyarországon 2016-ban 2727-re csökkent, ez 3 százalékos zsugorodás az előző évhez képest. A 2013-as csúcshoz mérve 13,7 százalékkal kevesebb a kutatóhelyek száma. Nem meglepő módon ezzel egyetemben a K+F számított létszáma is 35 757 főre csökkent, vagyis 3 százalékkal kevesebben dolgoznak ebben a szegmensben, mint tavaly, és 6,3 százalékkal kevesebben, mint három évvel korábban. Ez így elsőre rosszul néz ki, de fontos megjegyezni, hogy a csökkenés túlnyomó része a segédszemélyzetet érintette, a kutatók, fejlesztők száma nőtt ezen évekhez mérve. Némi jóindulattal mondhatjuk azt is, hogy hatékonyabbak lettek a K+F-helyek.

A K+F-ráfordítás 2006 óta minden évben nőtt, leszámítva 2016-ot. Közel 9 százalékkal költöttek kevesebbet kutatási tevékenységre itthon, mint egy évvel korábban. Csökkent a K+F-költség, és a beruházások mértéke is, utóbbi 17,5 százalékkal. Nem mondhatjuk tehát, hogy csupán a létszámleépítés miatt esett volna a K+F-ráfordítás összege. Mindez természetesen együtt járt azzal is, hogy a K+F intenzitása 1,22 százalékra csökkent. Ezzel jelentős lemaradásunk mutatkozik az európai uniós átlaghoz képest, mely 2015-ben (még nincsenek frissebb adatok) 2,03 százalék volt. A régióban egyébként még így sem állunk rosszul, hiszen a lengyel vagy a szlovák mutató alacsonyabb, mint a magyar. Ugyanakkor a hazai K+F-intenzitás csökkenése nem éppen arra utal, hogy felpörögne Magyarországon a kutatás-fejlesztés és az innováció, amely az egyik, ha nem a legtöbbet hangoztatott cél a gazdaságpolitikában. Úgy tűnik, tavaly ezek csak szavak maradtak.

Már csak azért is aggasztó a helyzet, mert ha megvizsgáljuk, hogy milyen pénzügyi forrásokból táplálkozott a kutatás-fejlesztés, akkor egy dolog igen szembetűnő: az állami költségvetés 31 százalékkal költött kevesebbet K+F-re, mint 2015-ben. Ezzel szemben a vállalati szféra 3,5 százalékkal növelte ráfordításait. 2006 óta egyébként trendszerűen emelkedik a K+F-ben a vállalkozások szerepe, vagyis a súlyuk a teljes nemzetgazdasági K+F-en belül. Jelenleg már 56 százalék az arány, míg tíz évvel korábban ez 43 százalék volt. A költségvetés esetében pont fordított tendenciát látunk: 45 százalékról 26 százalékra esett a hozzájárulás mértéke. 2006 és 2016 között a vállalati költés 134 százalékkal nőtt, az állami 5 százalékkal. Utóbbi azt is jelenti, hogy reálértéken 35 százalékkal csökkent az erre költött összeg. Ez minimum elgondolkoztató.

A vállalati K+F-nek azért örülhetünk, de a cégek számos problémát jeleznek a szabályozási és támogatáspolitikai környezettel kapcsolatban. A legfőbb gond a kapcsolódó adójogszabályok egyértelműségének hiánya, és az ebből fakadó bizonytalanságok, valamint a megfelelő belső elszámolások elkészítése és benyújtása – jelenti a Deloitte az ezzel kapcsolatos felmérésében. A cég egy másik kutatása arra is rávilágított, hogy a kkv-szektor bizony a K+F tekintetében is súlyos lemaradásban van: nehezen jutnak finanszírozáshoz, és gyenge az innovációs ökoszisztéma, amely segítené őket terveik megvalósításában. Mindezek ismeretében kicsit jobban érthető, miért csúszunk fokozatosan vissza az innovációval foglalkozó versenyképességi rangsorokban.