Donald Trump megmentheti még az elnökségét?

Az Egyesült Államok gazdasága mérsékelt ütemben növekszik, a munkanélküliség és az infláció mértéke alacsony. Normális esetben egy ilyen gazdasági helyzet erősítené egy amerikai elnök támogatottságát a közvéleményben. Ezzel szemben Donald Trump népszerűségének mértéke jóval 40 százalék alatti, ami inkább egy recesszió idejére jellemző.

Természetesen Trump valódi támogatottsága valamivel magasabb lehet annál, mint amit a közvélemény-kutatási adatok mutatnak, miután ugyanezek a felmérések nem tudták előre jelezni a tavaly novemberi választási győzelmét. Még ha Trump megőrizte is bázisát, a beiktatása utáni mézeshetek időszaka, úgy tűnik, elillant. Mostanra elveszítette azoknak a republikánusoknak a támogatását, akik azt remélték, hogy nyers stílusa majd enyhül, és felnő az elnöki hivatalhoz.

Mindeddig Trumpnak nem sikerült elérnie egyetlenegy nagyobb jogalkotási eredményt sem. Mindazonáltal jót tett a gazdaságnak azzal, hogy felszámolta az előző elnök, Barack Obama káros szabályozási és adminisztratív diktátumait olyan területeken, mint az energiapolitika, az oktatás, a pénzügyek és a munkajogi rendelkezések. Továbbá a kongresszusi republikánusok, akik elhatárolódtak Trump szélsőséges megnyilatkozásaitól – sokan már a fehér felsőbbrendűséget hirdető csoportok

charlottesville-i demonstrációját kísérő erőszakos cselekményekre adott nem megfelelő reagálása előtt megtették ezt –, még mindig támogatják a fő szakpolitikai javaslatait, és arra számítanak, hogy Trump aláírja a republikánusok által kezdeményezett törvényeket, amelyeket Obama még megvétózott.

Bárhol is legyen Trump, az Ovális Irodában, az Air Force One elnöki különgépen vagy amar-a-lagói birtokán, mint minden elnök, ő is burokban él, a környezetében lévő emberek általában azt mondják neki, amit hallani szeretne. Emiatt olyan fontos, hogy az elnöknek legyenek olyan tanácsadói, segítői mind a Fehér Házban, mind azon kívül, akik hajlandók egyértelműen jelezni neki, ha letért a helyes útról.

Azzal, hogy Trump nyíltan kritizálja tanácsadóit, még nehezebbé és egyben még szükségesebbé vált, hogy a körülötte lévők azt mondják neki, amit meg kell hallania. Adminisztrációja számára annak kellene lennie a topprioritásnak, hogy megfelelőbb eljárásokat biztosítson ahhoz, hogy az elnök elé érdemi információk és hatékony szakpolitikai vélemények kerülhessenek.

Emiatt e szempontból fontos első lépés volt Trump azon döntése, amellyel John Kelly nyugalmazott tengerészgyalogos tábornokot nevezte ki a Fehér Ház kabinetfőnökének. Ugyanebbe az irányba mutatott az is, hogy Trump menesztette Steve Bannon keményvonalas stratégiai főtanácsadót, valamint felülvizsgáltatta, majd módosította az afganisztáni politikával kapcsolatos irányvonalát. Kelly most teljesen kontrollálja, hogy milyen információk, illetve személyek kerülhetnek az elnök elé. Azt azonban még nem tudni, hogy Trump képes lesz-e önmagát fegyelmezni.

Az ember ritkán kap második esélyt arra, hogy jó első benyomást keltsen. Az ilyen lehetőségek azonban néha előfordulnak az amerikai elnökök esetében. Bill Clinton adminisztrációja sem volt eleinte elég körültekintő, meghiúsult az egészségügyi reformra vonatkozó kísérlete, és az 1994-es félidős választáson vereséget szenvedtek a demokraták. Clinton azonban váltott, új tanácsadókat nevezett ki, a politikai közép felé mozdult el. 1996-ban újraválasztották, és együtt dolgozott a republikánus többségű kongresszussal a költségvetés egyensúlyba hozásáért, valamint a szociális rendszer reformjáért.

Hasonlóképpen Ronald Reagannek is súlyos republikánus veszteségeket kellett elkönyvelnie az 1982-es félidős választáson. Akkor az amerikai gazdaság mély recesszióban volt a Fed szigorú dezinflációs politikája miatt, amelyet Reagan támogatott. A gazdaság azonban talpra állt Reagan adócsökkentése és a katonai kiadások megnövelése révén. 1984-ben hatalmas többséggel választották újra. Ezzel szemben Jimmy Carter adminisztrációja sosem jutott túl a nehézségein, és ma is kudarcosnak tartják elnökségét.

Hivatalát elfoglalva minden amerikai elnök hamar felismerte, hogy a bel- és gazdaságpolitikai jogkörüket a kongresszus és a bíróságok korlátozzák, és jóval nagyobb mozgásterük van a külpolitika és a biztonságpolitikai kérdések terén. Trump egyértelműen kihasználta ezt a mozgásteret, és Obamához képest erőteljesebben lép fel biztonságpolitikai kérdésekben a szövetségesekkel és az ellenséges országokkal szemben. Azzal, hogy Észak-Korea aggodalmat keltő lépéseket tett nukleáris programjával és az interkontinentális ballisztikus rakéták tesztelésével, a trumpi irányvonal az első valódi próbatétele elé került.

E téren John F. Kennedy elnöknek az 1962-es kubai rakétaválság során tanúsított magatartása kínálja a legjobb analógiát. A Kennedy-adminisztráció hibákat követett el, amikor megpróbálta destabilizálni Fidel Castro kommunista rezsimjét Kubában. Ez a törekvés a disznó-öbölbeli fiaskóban csúcsosodott ki. Azzal azonban, hogy erélyesen fellépett a Kremllel szemben, Kennedy békével zárta le a válságot: a Szovjetunió kivonta nukleáris rakétáit Kubából, és az USA is csendben eltávolította rakétáit Törökországból.

Az észak-koreai diktátort, Kim Dzsongunt kétségtelenül más politikai számítások vezetik, mint akkor a szovjeteket, és stratégiai helyzete miatt a Koreai-félsziget nagyobb veszélyeket rejt, mint annak idején Kuba. Észak-Korea jelentős mennyiségű hagyományos fegyverzettel rendelkezik, amellyel hatalmas csapást mérhet a Szöul környékén élő tízmillió dél-koreaira. Mégis, ha Trump erőteljes fellépése sikeres lesz, akkor azzal növelheti támogatottságát.

Trump tényleges döntései jóval többet számítanak, mint konfrontatív stílusa. Magatartása azonban befolyásolja cselekvési lehetőségeit. Ha támogatottsága túl alacsony szintre csökken, akkor a kongresszus kevesebb tagja fog együtt dolgozni vele, és több lesz az ellenlábasa. Továbbá Trump azon hajlama, hogy Twitter-kirohanásainál háttérbe szorítja a jó híreket, lehetővé teszi a túlnyomórészt baloldali, kormánykritikus média számára, hogy túlhangsúlyozzák Trump személyiségét, miközben figyelmen kívül hagyják adminisztrációjának lényeges sikereit.

Például augusztus elején, miközben sokan leragadtak Trump megszólalásainál, Rex Tillerson külügyminiszter biztosította, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyja az Észak-Koreával szembeni szigorúbb szankciókat, illetve Kína bejelentette, hogy korlátozni fogja importját Észak-Koreából. Nem sokkal ezután Észak-Korea lefújta azt a tervezett rakétatesztjét, amellyel fenyegetése szerint az Egyesült Államokhoz tartozó Guam körüli vizeket kívánta célba venni.

Politikai értelemben az Egyesült Államok mélyen megosztott. A legtöbb kérdésben azonban az amerikaiak észszerű megoldásokat akarnak a valódi problémákra, és a kormányzatnak csak korlátozott befolyása van az életükre. Trumpnak lehetősége van arra, hogy csökkentse az adókat, fejlessze az infrastruktúrát, illetve felváltsa vagy módosítsa az Obamacare-t (az előző demokrata kormányzat által kiépített egészségbiztosítási rendszer – a szerk.).

A sikerhez és támogatottságának növelése érdekében tiszteletet kell mutatnia a másik oldal észszerű felvetései iránt, illetve mérsékelnie kell szélsőséges álláspontjait.

Mindenekelőtt azonban együtt kell működnie a kongresszussal, ahogy Reagan és Clinton is tette. Ez esetben megfelelő pályára állíthatja elnökségét, lefegyverezheti kritikusait, és pozitív örökséget hagyhat maga után. Képes lesz erre?