Európai Makro(n)gazdaságtan

Angela Merkel nincs kellemes helyzetben, hiszen a szeptemberi választások után koalíciós alkudozások következnek. Emmanuel Macron francia államfő viszont annyiban Merkel segítségére sietett, hogy már múlt héten előadta nézeteit Európa jövőjéről, bejelentkezve európai vezető szerepére és remélve, hogy majd a koalíciós tárgyalások is az ő álláspontjának kedvezően alakulhatnak. De mi is áll a makro(n)ökonómiai tankönyvben, és megvalósítható-e a gyakorlatban?

Macron kimondta: az eurózónában az unió fejlesztéspolitikájának megfelelő további transzferekre van szükség ahhoz, hogy a zóna fenntartható legyen. Szerinte így a mostani európai kohéziós politikához hasonlóan a kevésbé fejlett eurózóna-tagállamok kapnának extra forrásokat gazdaságfejlesztésre. Az ötlet hazai szempontból támogatandó, hiszen egy esetleges euróövezeti csatlakozás esetén hozzájárulhat a felzárkózás folytatódásához, és az övezet működési logikájából fakadó egyensúlytalanságát is mérsékli.

A fejlesztéspolitikai források további folyósításáért cserébe az elnök azt a szívességet kérné, hogy harmonizáljuk Európában a társaságiadó-kulcsokat, a szociális juttatások rendszerét és a minimálbért. Az adóharmonizáció akkor működhet, ha létrejönnek eurózóna- (vagy uniós) szintű adók, amelyeket az unió méltányosan, a fejletlenebb tagállamokat helyzetbe hozva, osztana újra. Emlékezzünk, hogy a fiskális transzferek nagysága a kétezres években az unióban a közös GDP 0,1-0,2 százalékát teszi ki, míg az USA-ban 2,3 százalékot, így bőven lehet tér az újraosztás növelésére. Egy közös adófajta lehet egy uniós pénzügyi tranzakciós adó, amelyet értékpapírok forgalmára, banki tranzakciókra vagy éppen devizaforgalomra lehetne kivetni.

Magyarország egyébként Európát megelőzve, az elsők között vetett ki ilyen típusú adót. Fontos ugyanakkor, hogy az adóharmonizáció közös tranzakciós adó mellett közös profitadót is jelenthet. Itt a lefelé mutató adóverseny megakadályozása és egy közös, magasabb adókulcs lenne igazságosabb, nem pedig egy általános vállalati adócsökkentés. Azaz nem a hazai vállalati adó szintjére kell minden ország profitadóját csökkenteni, hanem a legmagasabb adókulcsú országokhoz kellene minden gazdaságnak igazodnia. Amíg azonban nincsen hatásos és méltányos adóharmonizációs eszköz, és az EU-n belül is meg lehet azt tenni, amit az Apple megtett Írországban, hogy 0,1 százalékos adókulccsal adózott európai nyeresége után, addig a tőke diktál, az államok pedig versenyeznek. De még adóharmonizáció esetén is nehéz lenne kezelni a hagyományosan különböző adónemeket, hiszen minden gazdaság költségvetése más-más adókra támaszkodik jobban.

A közösen szabályozott minimálbér pedig valószínűleg azt jelentené, hogy minden uniós tagnak ugyanazt a képletet kell alkalmaznia, amikor megállapítja a hazai minimálbért (például sehol sem lehet a minimális bérszint alacsonyabb, mint az átlagbér 60 százaléka). E képlet minden gazdaságban más értéket adna, de azt garantálhatná, hogy egy tagországban se dolgozzanak a munkavállalók emberhez méltatlan körülmények között.

Az is jó kezdeményezés a francia elnöktől, hogy szabályozzuk jobban az uniós közös piacot. Azok az országok, amelyek nem tartják magukat a kereskedelmi egyezményekhez, mert például tiltott állami támogatásokat nyújtanak, nem veszik komolyan a munkavállalók védelmének szabályait, vagy esetleg a környezetvédelmi szabályokat kezelik rugalmasan, szembesüljenek szankciókkal. Ez azt jelentené a gyakorlatban, hogy részben vagy egészben legyenek kizárhatók Európa piacáról. Így védhetnénk a saját felépített értékeinket, fogyasztóvédelmi, környezetvédelmi és munkavédelmi szabályainkat. Máskülönben a saját munkavállalóik egészségével kevesebbet törődő Európán kívüli gazdaságok letarolják Európa piacait, ennek megakadályozása pedig közös érdek.

Macron azt is kimondta, hogy többsebességes, nem pedig kétsebességes Európában gondolkodik. Vajon ez azt jelenti, hogy lesz egy közösen kialakított menü, amelyből mindenki kedvére válogathat? Nagy kérdés, hogy mit tartalmaz majd ez a menü. Kialakításában remélhetőleg nagy szerepe lesz a visegrádi együttműködésnek is, és akkor még akár jól is járhat térségünk a többsebességes Európával. De ha a már megismert logika szerint alakulnak az események, hogy elénk teszik a Michelin-csillagos menüt, majd padlizsános lecsót tálalnak, akkor ebből nem lesz egységes, mélyen integrált, hatékony Európa, hanem csupán a magországokat szolgáló, Európa centrumra és félperifériára való megosztását fenntartó tőke- és munkamegosztási rendszer.