A globalizáció új irányai

Mint az elmúlt években több alkalommal, az idei, davosi Világgazdasági Fórum egyik kiemelt témája is a globalizáció volt. Beszédében Narendra Modi indiai miniszterelnök a globalizáció visszafordulására hívta fel a figyelmet, miközben Donald Trump amerikai elnök – beváltva választási ígéretét – bejelentette, hogy az amerikai kormányzat importvámot vezet be a napelemekre és a közösségi mosógépekre.

A globalizációt alakító trendek közül várhatóan továbbra is meghatározók maradnak a geostratégiai megfontolások, ám a technológiai fejlődésből és a gazdaságok szerkezeti átalakulásából újabb tendenciák is kialakulnak.

A globalizáció kezdetben elsősorban az árupiacok mélyülő integráltságát jelentette. A 70-es évektől egyre gyorsabb dinamikát mutató folyamat egybeesett az ázsiai gazdaságok – elsősorban Kína – világgazdasági szerepének felértékelődésével. A következő lépcső a pénz- és tőkepiacok egyre szorosabbá váló kapcsolatrendszere volt. Ennek veszélyeit tekintve a legutóbbi globális pénzügyi válság tanulságai hatottak kijózanítóan. Az árupiaci globalizációt illetően a fejlett országokban évtizedek óta növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek, a lecsúszó középosztály, a monopóliumok erőkoncentrációja, valamint a fejlődő gazdaságokban jelentkező drasztikus környezetterhelés okozott súlyos társadalmi feszültségeket.

Az áru- és pénzpiacok után az elmúlt évtizedben egyre markánsabban jelent meg a munkapiacok globalizálódása is. A folyamat idővel számos formát öltött. Miközben a fejlett gazdaságokban a képzett munkaerő egyre nehezebben vált elérhetővé, a munkavállalás mobilitása jelentősen emelkedett. Ez a kevésbé fejlett, korábban az alacsonyabb bérekből adódó versenyelőnyre építő gazdaságokban – ilyen volt például a teljes kelet-közép-európai régió – nagyon gyorsan a képzett munkaerő hiányához vezetett. A képzett szakemberekért zajló verseny különösen élessé vált a technológiai szektorokban, ahol az „agyelszívásban” korábban aktív angolszász és nyugat-európai országok mellett egyre nagyobb léptekkel jelenik meg a gazdasága modernizálásán gőzerővel dolgozó Kína is. A digitalizáció és a nagyobb munkapiaci mobilitás azonban együttesen új lehetőségeket is teremtett. Egyre szélesedik azon, többségében IT- és kreatív iparágakban dolgozó – feladataikat kötetlenül az interneten keresztül végző – úgynevezett digitális nomádok száma, akiknek a munkavégzéshez kapcsolódó élettér minősége fontos versenyképességi tényező. Kevésbé ismert tény, de e tekintetben Budapest indulóhelyzete kifejezetten biztató. A felmérések rendre a világ öt legvonzóbb nagyvárosi élettere között tartják számon hazánk fővárosát.

Szintén új trendként jelentkezik, hogy az elektromos járművek kisebb alkatrészigénye és az alacsonyabb feldolgozóipari bérköltségek versenyelőnyét egyre inkább felszámoló ipari robotok várhatóan a termelési láncok rövidüléséhez vezetnek,

szűkítve a globális árukereskedelem növekedési lehetőségeit. Az árupiacokkal szemben a válságot követően lendületet kapott a szolgáltató szektor globalizálódása. A hagyományos szolgáltatások felértékelődését (ilyen például a turizmus, a kereskedelem) a szállítási költségek általános csökkenése mellett a gyorsan növekvő ázsiai gazdaságok középosztályainak szélesedése okozta, míg a gyorsabbá és biztonságosabbá váló digitális technológiák a modern szolgáltatások helyhez kötöttségét is megszüntették.

Hazánk rendkívül nyitott gazdaság, így a globalizáció trendjeinek azonosítása, valamint az abból adódó kihívások és lehetőségek helyes feltérképezése a jövő versenyképességének egyik kulcsa lesz. A korábbi globalizációs hullámokat nem sikerült meglovagolnunk, ezúttal különösen fontos lenne, hogy a legújabbakat megfelelő stratégiával egy fenntartható felzárkózási pálya szolgálatába állítsuk.