Fordulat jöhet a dollár piacán

Már tavaly, az esztendő derekán jeleztük, hogy a dollár mérsékelt leértékelődésére lehet számítani. Az idei év eddig eltelt részében tapasztalt mozgás alapján a folyamat nagyján már túl vagyunk.

A világgazdaság működését nagyobb összhang jellemzi, mint az egyes országok monetáris politikáját. 2014-ben a dollár erősödését az okozta, hogy a piac beárazta az Egyesült Államokban várható kamatemelést, míg más országok devizáinál továbbra is változatlan vagy csökkenő kamatokra lehetett számítani. Most, hogy a gazdasági növekedés a fejlett világ egészében szinkronban gyorsul, a többi jegybank is rákényszerül, hogy véget vessen a „könnyű pénz” politikájának, ami hatással van az amerikai fizetőeszköz erejére is.

A dollár 2018 első hónapjában több devizával szemben is gyengült. Ez azonban nem az USA monetáris politikájának következménye volt.

Az első lökést az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának decemberi üléséről készült jegyzőkönyv adta, amelyben a mennyiségi lazítás (korábban jelzettnél) hamarabb való befejezésére vonatkozó utalások szerepeltek.

Ezután a kedvező gazdasági adatok a dollár további leértékelődését idézték elő. Januári ülésén az EKB nem változtatott a monetáris kondíciókon, a piaci szereplők további iránymutatást vártak. Az ülés utáni tájékoztatón azonban Mario Draghi EKB-elnök nem volt meggyőző: megpróbált dovishnak (laza monetáris politikát preferálónak) látszani, de a piac nem volt vevő a taktikájára. Az a kijelentése pedig, miszerint „a beérkező információk igazolják, hogy a gazdasági bővülés üteme meggyőző, sőt, 2017 második felében még a vártnál is nagyobb volt a gyorsulás”, arra utal, hogy az EKB a kelleténél jobban támaszkodik az inflációs adatokra.

Az év eleji dollárgyengülésnek a második lökést az amerikai pénzügyminiszter, Steven Mnuchin adta, amikor arról beszélt, hogy a gyengébb dollár előnyös (az USA-nak). Ügyetlen elszólás volt: gyengítette a dollárt, az EKB nagy bosszúságára. Draghi le is szögezte, hogy Mnuchin kijelentése szembemegy az IMF 2017-es kommünikéjével, amely szerint „kerülni fogjuk a leértékelési versenyt, és árfolyamcéljainkat nem a vetélkedés fogja meghatározni”.

Mnuchin azóta megpróbált helyesbíteni, de a baj már megtörtént, és nem csupán a dollár leértékelődésének formájában, hisz – ahogy Draghi mondta az EKB-ülésen – „a nemzetközi kapcsolatok általános állapotával kapcsolatos aggodalmak is megfogalmazódtak”.

A dollár árfolyamát befolyásoló más tényezők egyértelműen csak az USA-hoz kötődnek.

Valahányszor a szenátus az utolsó pillanatig húzza a szövetségi költségvetés elfogadását, a külvilágnak az a benyomása támad, hogy az Egyesült Államok be fogja szüntetni államadóssága törlesztését. Ezt vélhetőleg a törvényhozás egyetlen tagjának sem jutna eszébe megengedni. Mindez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy a veszélyét felhasználják a költségvetési tárgyalások politikai sakkjátszmájában. Akárhogy is van, ez nem túl bölcs stratégia.

A globális devizatartalékok összege a világban meghaladja a 12 ezermilliárd dollárt, amelynek túlnyomó részét USA-államkötvényekben tartják. A devizatartalék biztonsági hálót jelent az országok számára, rendkívül kockázatkerülő módon kezelik. A nem fizetés abszolút tabu. Jegybanki devizatartalék-kezelőkkel folytatott személyes beszélgetésekből lehet tudni, hogy a 2013-as kormányzati leállás idején az Egyesült Államok fizetésképtelensége fölött érzett félelem miatt az egyensúly fenntartása érdekében a tartalékok egy részét dollárból más devizába tették át. Ugyanez történhetett az idén is.

Az év elejének folyamatait is értékelve, a dollár mostani gyengülése hamarosan véget ér.

Nem valószínű azonban, hogy megismétlődhet az a „tökéletes vihar”, amelyet a jegybankok szinkronja és a dollárt meggyengítő két kulcsfontosságú, de csak egyszer előforduló amerikai politikai esemény idézett elő. A piacok a mai szinteken akár el is kezdhetik a profitrealizálást. Azok a befektetők pedig, akik eddig nem adták el a dollárjukat, már alkalmasint lekéstek a lehetőségről.