Digitális versenyképességünk

Június 19-én jelent meg az IMD svájci versenyképesség-kutató tanulmánya hatvanhárom ország digitális versenyképességéről. Az intézet az elemzés elvégzéséhez ugyanazt az adatbázist használja, amelynek alapján az általános nemzeti versenyképességet elemezte. Ez azonban egy szűkített, csak a digitalizációval összefüggő mutatókra összpontosító elemzés.

Emlékeztetőként: a júniusban megjelent általános versenyképességi tanulmány arról számolt be, hogy Magyarország öt hellyel lépett előre a versenyképességi rangsorban, ami a V4-országok között a legjobb érték.

Ám a digitális versenyképességi listán két hellyel visszaestünk, s a negyvenhatodikok vagyunk. Csehország a harmincharmadik, Lengyelország a harminchatodik és Szlovákia az ötvenedik helyen van a hatvanhármas listán.

Mi okozta a visszaesést? A digitális versenyképességet az elemzők három mutatócsoport vizsgálata alapján állapítják meg. Ezek a tudásszint, a technológiai szint és az úgynevezett felkészültség a jövőre. A tudásszintnél az oktatási, továbbképzési és felnőttképzési, a kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeket, a képzettséget, valamint a talentumokkal való gazdálkodást vizsgálják. A technológiai színvonalat a rendelkezésre álló digitális technológiai, tőkeellátottsági és a digitalizációt ösztönző szabályozási adatok alapján állapítják meg. Végül a jövőre való felkészültség kapcsán a cégek és a társadalom nyitottságát, változásokkal összefüggő attitűdjeit és az információtechnológia társadalmi elterjedtségét elemzik. Legjobb pozíciónkat a technológiai színvonal (40. hely), míg a legrosszabbat a jövőre való felkészültség (58.) tekintetében értük el.

E két mutatócsoport esetében 2017-hez képest kettő, illetve három helyet rontottunk, míg a tudásszint tekintetében pozíciónk (48. hely) változatlan maradt. Digitális versenyképességünk alapján a helyezésünk az általános versenyképességi pozíció mellett van (46., illetve 47.).

Hol találtak az elemzők gyenge pontokat? A tudás mutatócsoportban hat­vana­dikok vagyunk a társadalom digitális és technológiai felkészültsége, s ötvenhetedikek a továbbképzés, felnőttképzés területén. A technológiai szint esetében jó a pozíciónk a digitalizáció szabályozási környezete tekintetében (35. hely). Ám a finanszírozás – banki és kockázati tőke – rendelkezésre állása, továbbá a széles sávú mobilinternet előfizetéseinek száma szerint bőven lenne mit bepótolnunk. Végül a jövőre való felkészültség mutatócsoportjában szereplő mutatók között az e-ügyintézés elterjedtsége (58. hely), a cégek előretekintő stratégiai tervezése (61.) és a kiberbiztonság (52.) tekintetében szorultunk gyenge pozícióba.

Természetesen nemcsak az IMD elemzi a digitális versenyképességet. Júniusban a brit Economist Intelligence Unit és az amerikai Tufts Egyetem The Fletcher üzleti kara is megjelentetett egy rangsort.

Hazánk digitális felkészültségéről, bár a különböző intézmények más és más mutatókkal dolgoznak, a vélemények közel állnak egymáshoz. A legnagyobb egyezés abban van, hogy míg a technológiai szintünk vonatkozásában jobbára nem állunk rosszul, tudásbeli felkészültségünk, valamint a jövő érdekében tett mai, elsősorban humán befektetéseink nem elegendők. Ezért például a Tufts Egyetem kutatói az úgynevezett digitális lendület tekintetében (Szlovákiával és Görögországgal együtt) a „lassan mozgók” közé soroltak bennünket. Csehország a „megbízhatóan haladók”, Lengyelország pedig a „gyorsan haladók” csoportjában van.

Az elemzések összevetésével az a következtetés szűrhető le, hogy noha a technológiai felkészültség terén is nyilván tovább javíthatjuk pozíciónkat, a tudás és a képességek, továbbá a változásokkal szembeni nyitottság vonatkozásában sürgős teendőink vannak. Ráadásul a két terület összefügg: hiába fordítunk ugyanis egyre többet a technológiára, ha nincs, aki azt hozzáértően és motiváltan működtetni tudja.