Kína akkor is felemelkedik

Széles körű aggodalom alakult ki azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök protekcionizmusa erodálni fogja a nemzetközi kereskedelem hosszú távú kedvező hatásait. Vannak azonban olyan remények is, jórészt Trump támogatói körében (beleértve sok amerikai vállalatot), amelyek szerint a kemény amerikai intézkedések meg tudják akadályozni, hogy Kína a technológia területén egyenrangú félként nőjön fel Amerika mellé. A visszavetett nemzetközi kereskedelem hosszú távú hatásaival kapcsolatos aggodalmak azonban talán túlzók, illetve azok a remények sem fognak teljesülni, hogy Kína technológiailag lemaradhat.

A nemzetközi kereskedelemre három okból van szükség.

Először is az egyes országok különböző erőforrásokkal bírnak: némelyek kőolaj-, mások rézlelőhelyekkel rendelkeznek, vannak országok, amelyek banánt, mások búzát termesztenek. Ha ez a fajta kereskedelem leállna, akkor csökkenne a globális jólét. A nyersanyagok és a mezőgazdasági termékek forgalma azonban csak kisebb hányadát teszi ki a teljes kereskedelemnek, és kétségkívül továbbra is ez lesz a helyzet.

Másodsorban a nemzetközi kereskedelemben az eltérő munkaerőköltségek is tükröződnek. Az alacsony költségű országok munkaintenzív feldolgozott termékeket gyártanak, miközben ehhez a magas munkaerő-költségű országokból importált gépeket használják. Ahogy azt a közgazdászok, mint David Autor (MIT), kimutatták, ennek hatása a fejlett országokban egyszerre lehet káros egyes munkavállalók számára, illetve lehet kedvező a vállalati profitok szempontjából. Ez a jelenség azonban különösen kedvező lehet bármely olyan fejlődő országnak, amely gyümölcsöző egyensúlyra törekszik a beáramló beruházások és a helyi vállalkozások között, illetve az exportvezérelt növekedés hasznát az infrastruktúrába és a képzésbe történő befektetésekhez használja fel. Kína jelentős mértékű gazdasági sikere lehetetlen lett volna a munkaerőköltségek terén meglévő eltérések által hajtott kereskedelem nélkül.

A jövőben azonban az ilyen típusú kereskedelem feltehetően kevésbé lesz fontos.

Azzal, hogy a bérek gyorsan emelkednek Kínában, az országok munkaerőköltségek terén meglévő előnye gyorsan eltűnik. Sokan azt feltételezik, hogy a feldolgozóipari termelés így majd más, alacsony költségű országba – például Afrikába – kerül át. Ennek jó része azonban a fejlett gazdaságokba kerülhet vissza, igaz, magasan automatizált gyárakba, amelyek igen kevés munkahelyet hoznak létre.

Végezetül a feldolgozóiparban tapasztalható specializáció és méretgazdaságosság, valamint a kutatás-fejlesztés, illetve a kereskedelmi márkák az ugyanolyan jövedelmi szintű országok között is generálják a külkereskedelmet. Az európai luxusautókat az USA-ba exportálják, míg az amerikai Harley-Davidsonokat Európába importálják, illetve a magasan specializált termelési eszközök kölcsönösen mindkét irányba áramlanak.

Ha ezek a kereskedelmi kapcsolatok megfelelően működnek, akkor a vámtarifák hirtelen megváltoztatása súlyos károkat okoz. Vagyis Trump intézkedései kétségtelenül súlyos rövid távú fenyegetést jelentenek a globális növekedésre. Hosszú távon azonban a közel azonos egy főre jutó jövedelemmel rendelkező kontinensek között zajló kereskedelem kevésbé tölt be fontos szerepet a jólét szempontjából, mint azt gyakran gondolni szokták.

A fő kérdés az, hogy mekkora gazdasági térség szükséges a méretgazdaságosság és a komplexen integrált ellátási láncok elősegítéséhez úgy, hogy közben a vállalatok közötti intenzív versenyt is biztosítani tudja. Ha egy olyan állam, mint az ötmilliós Írország, megpróbálna önellátó lenni minden termék terén, akkor az ország jövedelme a töredéke lenne a mostani szintnek. Ha a jóval nagyobb Nagy-Britannia, Franciaország vagy Németország próbálna meg önellátó lenni, a termelékenység és az életszínvonal azt is igen nagy mértékben megsínylené.

Az 1,4 milliárdos népességű Kína gazdasága azonban minden lehetséges méretgazdaságossági szintet elérhet az erős belső verseny fenntartása mellett. Elvileg India is képes erre. A több mint háromszázmilliós Egyesült Államok is csak alig sínylené meg, ha keveset exportálna és importálna, és ugyanez igaz az EU 520 milliós közös piacára.

Bizonyos ponton túl az ugyanolyan jövedelmi szintű országok közötti nagyobb mértékű kereskedelem potenciális haszna elkerülhetetlenül csökken. Ha Kína, az USA és Európa között 2050-ben a mostaninál alacsonyabb szintű kereskedelem állna fenn, ennek kismértékű közvetlen hatása lenne az életszínvonalra.

Amit vesztenénk a nemzetközi kereskedelem, illetve még inkább a beruházási áramlások hiányában, az a tudás, a technológia és a legjobb gyakorlatok terén megvalósuló transzferek. Kína gazdasági felemelkedése az alacsony munkaerőköltségre alapozó lehetőségekkel kezdődött, azonban nagymértékű tudástranszfer tartotta fenn. Való igaz, hogy ennek a transzfernek egy kis elemében az ipari kémkedés is megjelent, ám túlnyomó többségében automatikus, legális és elkerülhetetlen volt.

A nyugati vállalatok által alkalmazott kínai munkások és menedzserek új módszereket tanultak, a beszállítóknak pedig magas standardoknak kellett megfelelniük. A vegyesvállalatok elkerülhetetlenül tudástranszfert biztosítottak a helyi partnereknek. A nyugati cégek szívesen hoztak létre ilyen vállalatokat, hogy így hozzáférhessenek Kína hatalmas belső piacához.

Az USA most Kína növekvő technológiai súlya miatt aggódik. A cégek azoknak a gazdasági járadékoknak az elvesztését sajnálják, amelyek a csúcstechnológiából és a szellemi tulajdonból származnak. A nemzetbiztonsági héják a csökkenő amerikai technoló­giai előny potenciális geopolitikai következményeitől tartanak. A kínai termékekre kivetett vámok részben ezekre az aggodalmakra válaszolnak, illetve az amerikai high-tech vállalatok kínai felvásárlásának korlátozása közvetlenül ezeket a vélt veszélyeket kezeli.

De ezekkel a lépésekkel egyszerűen már elkéstek. Ha az 1980-as és 90-es években az amerikai kormányzat nem a kínai gazdasági nyitás mellett érvelt volna, és betiltotta volna az amerikai vállalatok kínai beruházásait, akkor Kína felemelkedése sokkal több időbe telt volna, bár nem áll le.

Mivel ez nem történt meg, Kína felemelkedése most már önfenntartó módon halad. A hatalmas és egyre jómódúbb hazai piac az exportot kevésbé teszi fontossá a növekedés szempontjából. A gyorsan növekvő bérek erősen ösztönzik a robotika legjobb módszereinek alkalmazását. A kínai vállalatok vezető innovátorokká válnak a mesterséges intelligencia, az elektromos járművek és a megújuló energia terén. Hszi Csin-ping kínai államfő Made in China 2025 programja elősegíti az átállást a kínai kutatás-fejlesztés által támogatott, magas értékű feldolgozóiparra. Ha az USA most visszafogja is a külkereskedelmet és a beruházásokat, ennek alig lesz hatása Kína növekvő gazdasági és politikai hatalmára.

Ez nem igaz a szegényebb fejlődő országokra, így Indiára, illetve az összes afrikai országra, amelyek azt remélik, hogy lemásolhatják a gyors kínai felemelkedést. Ezeket a gazdaságokat már most érinti az a fenyegetés, hogy az automatizáció felszámolja a munkahelyteremtést az exportorinetált iparágakban. A mostani, Trump által előidézett, zűrzavaros helyzetben a legfontosabb prioritás biztosítani, hogy mindezt ne súlyosbítsa a külkereskedelem káros korlátozása.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org