A növekedésre is ki kellene terjeszteni a BoE mandátumát

Az angol jegybank (BoE) a hónap elején 0,75 százalékra emelte az irányadó kamat mértékét, miután meg van győződve arról, hogy az infláció szintje mintegy két éven belül meg fogja haladni a 2 százalékos célsávot. A kamatemelés azonban lefékezheti a gazdasági aktivitást, miközben a brit növekedésről aligha mondható el, hogy dübörög.

Felmerülhet a kérdés, hogy az angol jegybanknak nem kellene-e megfontolnia a mandátumának a megváltoztatását oly módon, hogy az a gazdasági növekedésre is vonatkozzon.

Ismeretes, hogy az amerikai központi banknak, a Federal Reserve-nek kettős mandátuma van, ami az árstabilitásra, illetve a lehető legmagasabb szintű foglalkoztatásra vonatkozik. Természetesen a Federal Reserve is emelte az irányadó kamatot idén, ám az amerikai gazdaság 4 százalék feletti ütemben bővül, és a GDP növekedésének mértéke a várakozások szerint az év egészében 3 százalék körül alakul majd.

Ezzel szemben az Egyesült Királyság gazdasága csak 0,2 százalékkal nőtt az első negyedévben.

Az angol jegybank szakértői arra számítanak, hogy a gazdaság növekedése ismét beindul, és erre az évre mintegy 1,5 százalékos növekedési ütem valósul majd meg. Ezt a növekedési ütemet egyben „sebességhatárként” határozza meg a BoE. Az ennél gyorsabb növekedés ugyanis az angol jegybank szerint inflációs nyomást gerjesztene.

Mivel az Egyesült Királyságban a munkanélküliség 4,2 százalékos – ez a szint a BoE értelmezése szerint teljes foglalkoztatásnak felel meg –, a munkavállalók számának növekedése béremelkedéssel járhat. Továbbá – miután az áremelkedés a bérek növekedését követi – az infláció is emelkedni fog.

Az angol jegybanknak a lassú gazdasági növekedés ellenére meghozott kamatemelési döntésében így a 2 százalékos inflációs cél teljesítésével kapcsolatos aggodalmak tükröződnek.

Annak ismeretében, hogy a brit gazdaság 1980 és 2007 között átlagosan 2,5 százalékos ütemben bővült, az angol jegybank 1,5 százalékos potenciális növekedésre vonatkozó előrejelzése jelentős visszalépésnek számít. Ennek oka a termelékenységi növekedés alacsony szintjében keresendő. 1998-tól a 2008-as globális pénzügyi válságig az éves termelékenységi növekedés átlagos mértéke 2,25 százalék volt.

A BoE értékelése szerint a mutató most inkább az 1-1,25 százalékos szint körül található.

A termelékenységi növekedés lassulása szerte a fejlett gazdaságok körében bekövetkezett, ennek okai nem egyértelműek. A lehetséges magyarázó tényezők között a kedvezőtlen demográfiai trendeket és a beruházások iránti alacsonyabb keresletet lehet felsorolni. Azt azonban ki lehet jelenteni, hogy az Egyesült Királyságot érinti a legsúlyosabban ez a kérdés. A lassabb gazdasági növekedés pedig alacsonyabb kamatvárakozásokhoz vezet.

Az angol jegybank – eddigi történetében először – megalkotott egy becsült kamatszintet, amely a növekedési előrejelzéseivel összhangban megfelel az „új normál” mértéknek. Az 5 százalékos átlagos kamatszint helyett, amely a bankválság előtti időszakban volt jellemző, a BoE most 2-3 százalékos kamatszintet vár, ami 1 százaléknál alacsonyabb reál- (inflációval kiigazított) kamatszintet von maga után.

Ez a mutató nem tér el más, a termelékenységi növekedés lassulását megtapasztaló fejlett gazdaságok kamatszintjeire vonatkozó számításoktól.

Miután azonban az angol jegybank úgy véli, hogy a gazdaság már a potenciális szintjén növekszik, most megemelte az irányadó kamatot, bár a GDP-növekedés üteme lassú, és 2021-ig – a BoE előrejelzési időszakának végéig – csak 1,7-1,8 százalékos ütemben bővül majd a gazdaság. Emiatt a BoE mostani kamatemelése furcsának tűnik. Feltehetjük a kérdést, hogy a hitelfelvételre és a háztartási, illetve vállalati beruházásokra vonatkozó magasabb kamatok nem fogják-e még jobban lassítani a növekedést.

Természetesen a monetáris politika a gazdasági ciklusokra hat ki, és nem a gazdaság hosszú távú kilátásaira. Az utóbbi más tényezők mellett a technológiai innovációtól és a munkavállalók képzettségétől függ. Vagyis a BoE intézkedései nem fogják megváltoztatni a brit gazdaság potenciális növekedési rátáját. A gazdasági növekedésre vonatkozó jegybanki mandátum azonban nem adna több gondolkodási időt a BoE-nak, amikor egy alacsony szintű növekedési időszakban történő kamatemelést fontolgat?

Képzeljük el azt a forgatókönyvet, hogy az angol jegybanknak olyan mandátuma lenne, amely a gazdasági növekedés maximális elősegítésére és a 2 százalékos inflációs cél teljesítésére vonatkozik. Ha a jegybanki döntéshozók arra számítanak, hogy két éven belül az infláció eléri a 2 százalékot, de a gazdasági növekedés mértéke kevesebb lesz, mint 2 százalék, akkor mérlegelniük kellene azt, hogy mekkora fékező erő lenne a gazdasági növekedés számára egy kamatemelés. Más szóval, az inflációs céljuk teljesülhet, de mivel a növekedés alacsony szintű, így

a két jegybanki cél összeütközése miatt a jegybanki döntéshozók a kivárás mellett dönthetnek

– ahogy a Fed is figyelembe veszi a foglalkoztatás alakulását, bár a monetáris politika nem igazán befolyásolja a hosszú távú növekedést.

Az egész kérdést problematikussá teszi, hogy egy gazdaság potenciális növekedési rátája idővel változhat, és ezért a mértékét nehéz megbecsülni. Ha a termelékenységi növekedés mértéke megugrik, akkor a 2,5 százalékos GDP-növekedés lehet újra a „sebességhatár”. Vagyis egy növekedési mandátummal rendelkező jegybank kicsit óvatosabb kamatpolitikát folytathat abban az esetben, ha kamatdöntése visszafoghatja azt a gazdasági aktivitást, amely új potenciális szintre emelheti a GDP-növekedést.

Az infláció és a gazdaság többi része közötti gyengülő kapcsolat a másik oka annak, hogy az angol jegybanknak meg kellene fontolnia mandátumának a gazdasági növekedésre történő kiterjesztését.

Más szóval, az árnövekedés mértéke már nem kötődik olyan szorosan a foglalkoztatás vagy a kibocsátás szintjéhez, mint a múltban.

A brit infláció mértéke például magas volt a 2008-as válság utáni közvetlen időszakban, ami azt sugallhatta, hogy az Egyesült Királyság gazdasága dübörög, pedig nem ez volt a helyzet. A munkanélküliség mértéke is elég magas volt akkor. Az árak azért emelkedtek, mert a font árfolyama gyenge volt, ami megemelte az importköltségeket, illetve a világpiaci olajárak is magasak voltak.

Ebben az időszakban a BoE gyakran nem teljesítette az inflációs célját, emiatt elhangoztak olyan bírálatok, hogy az inflációs célja hatástalan.

Egyértelmű volt azonban, hogy miért nem emelt kamatot a jegybank: a gazdaság a 2008-ban elkezdődött válság következményeivel küzdött. Ha mandátuma a gazdasági növekedésre is kiterjedne, akkor a BoE ilyen körülmények között jobban meg tudná magyarázni a politikáját, illetve jobban fenn tudná tartani az árstabilitásra vonatkozó vállalásának hitelességét.

A csak az árstabilitásra vonatkozó mandátum akkor működhetett jól, amikor az infláció megbízhatóbb képet adott a gazdasági ciklusokról. Most viszont nem ez a helyzet, ezért az angol jegybanknak – illetve esetleg más központi bankoknak is – meg kellene fontolnia, hogy a mandátumukat a gazdasági növekedésre is kiterjesztik.

www.project-syndicate.org