BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
technológiai fejlődés

Hogyan fejlesszünk 2019-ben?

Bármely iparágban, bármely országban működjön egy vállalat, a jövőben bizonyos mértékig digitális vállalattá kell válnia.
2019.01.03., csütörtök 13:22

A legelső, 1955-ös szereplők alig több mint 10 százaléka szerepel a mostani Fortune 500 listán. A helycserék gyorsulását jelzi, hogy a legnagyobb vállalatokat összegző, 2000-ben is publikált listán lévők 52 százaléka kihullott a mezőnyből az elmúlt 18 évben.

Ennek oka a digitális transzformáció, amely az IDC becslése szerint globálisan 20 ezermilliárd dolláros – azaz a világ éves GDP-jének 20 százalékára rúgó – üzleti lehetőség előtt nyitott teret.

Ez az összeg nem csupán az új lehetőségekre nyitott, agilis startupok fantáziáját ragadta meg, de számos nagy múltú óriáscéget is üzleti modelljének átgondolására késztetett – és a digitalizáció útjára térített.

Ez ugyanis a túlélés egyetlen biztos receptje. Bármely iparágban, bármely országban működjön egy vállalat, a jövőben bizonyos mértékig digitális vállalattá kell válnia.

Melyek az első lépések, amelyeket ezen az úton egy vállalkozásnak meg kell tennie? A megfelelő platform, a bázis kiválasztása után kell eldönteni, hogy melyik a cég és az ügyfelek számára egyaránt optimális technológia.

  • A fő kérdés, amelyet fel kell tenni: biztosítottak-e a feltételei annak, hogy a lehető legszélesebb vásárló- vagy ügyfélkört elérjük termékünkkel vagy szolgáltatásunkkal.
  • Másodszor: lépést tart-e a technológiánk a legfejlettebb technikákkal, amilyen például a mesterséges intelligencia vagy a gépi tanulás? Hiszen ami ma innovációnak számít, holnap már a mindennapok része lesz, a gyümölcseit pedig a gyorsan alkalmazkodó „intelligens vállalatok” szakíthatják le.
  • Harmadszor: támogatja-e a technológia az új üzleti modelleket? Az egyetlen főtevékenység köré szerveződő vállalat már történelem, a technikai fejlődés révén olyan bevételi források nyílnak meg a cégek előtt, amelyekre néhány éve még gondolni sem mertek.
  • Negyedszer: elérhető-e egy olyan digitális piactér, amelyen kínálni lehet a termékeket, és amelyen a cég megfelelő támogatást nyújthat az ügyfeleinek?
  • Ötödször: megfelel-e a választott technológia a legmagasabb biztonsági elvárásoknak? Ehhez elég, ha megemlítjük: az Insurance Journal tanulmánya szerint 2016-ban az egyesült államokbeli cégek 53 százalékát érte kibertámadás.
  • Lássunk most néhány, különböző iparágakból választott példát arra, miként lehet egy jól megválasztott digitális technológia segítségével sikereket elérni az új érában.

    A kaliforniai Seeloz mesterséges intelligenciára és memóriaalapú számítástechnikára épülő Operational Optimization System nevű megoldása a gyógyszerpazarlás problémájára kínál megoldást, és a felírt orvosságok mennyiségét a felére képes csökkenteni. Ehhez érdemes figyelembe venni, hogy például az Egyesült Államokban a megvásárolt gyógyszerek mintegy 30 százaléka a szemétben végzi.

    A technológia a daganatos betegségek kezelésében is új távlatokat nyit. Mivel minden diagnózis egyedi, a kezelésnek is személyre szabottnak kell lennie, figyelembe véve azt is, hogy a hasonló esetek körében mely terápiák vezettek a legjobb eredményre. A Németországban működő Medical Health megoldása éppen ebben segít:

    hatalmas adatmennyiségben bányászva azonosítja a legígéretesebb kezelést, természetesen a legmagasabb biztonsági követelményeknek eleget téve.

    Az energiaiparban a dolgok internete és az okoshálózatok alaposan felforgatják a megszokott rendet. Az új üzleti modellekben a gyorsaság, a rugalmasság és a hatékonyság alapkövetelmény, a svájci Enersis pedig éppen ebben segíti az energiacégeket:

    mobil- és felhőalkalmazása a valós idejű információkat könnyen áttekinthető formában tálalja a döntéshozóknak.

    Amint a példák alapján is nyilvánvaló, a lehetőségek itt állnak előttünk, de miként lehet őket megragadni? Ehhez mindenképpen szükségünk lesz önálló kutatásra, ezt a tanulmányok, iparági elemzések áttekintése nem pótolhatja. Csupán így derülhet ki, mi az, ami leginkább összhangban van üzleti és technológiai elvárásainkkal. Az innováció különleges terep, de itt is érvényes Nelson Mandela híres mondása: minden csak addig tűnik lehetetlennek, amíg valaki meg nem csinálja.

    A szerző további cikkei

    Vélemény cikkek

    Továbbiak

    Címoldalról ajánljuk

    Tovább a címoldalra

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.