Draghi veszélyes búcsúja
M ario Draghi az eurózóna problémáinak súlyosbítását kockáztatja az Európai Központi Bank (EKB) élén eltöltött nyolcéves megbízatásának utolsó heteiben. Azt ígérte ugyanis, hogy az EKB kamatot fog csökkenteni az eurózóna gazdaságának élénkítése érdekében. A döntéshozóknak azonban csak mérsékelt kamatcsökkentésre van mozgásterük, ami alig fogja élénkíteni a gazdaságot, viszont potenciálisan elviselhetetlen nyomást helyez majd az eurózóna törékeny helyzetű bankjaira.
Júniusban Draghi azt mondta, az EKB az élénkítés újabb körére készül, beleértve az irányadó kamat további csökkentését és a mennyiségi lazítás megújítását.
Nemrégiben pedig Christine Lagarde – aki november 1-jén veszi át Draghi helyét az EKB élén – azt mondta, hogy a jegybanknak „széles körű eszközök állnak rendelkezésére, és készen kell állni azok bevetésére”. Hasonlóképpen Olli Rehn, a finn központi bank kormányzója, az EKB kormányzótanácsának tagja jelentős és hatékony lépéseket sürgetett. A pénzpiacok tehát erőteljes intézkedéseket várnak az EKB-tól, a kormányzótanács szeptember 12-i ülésétől.
A kockázat most az, hogy az EKB intézkedései elmaradnak majd a várakozásoktól. Jens Weidmann, a kormányzótanács tagja, a Bundesbank elnöke szerint az eurózónának nincs szüksége monetáris élénkítésre. A tanács másik német tagja, Sabine Lautenschlager nemrégiben azt mondta, hogy túlságosan korai lenne egy nagy csomagot megalkotni. Nem áll fenn a defláció kockázata, ezért nincs szükség további mennyiségi lazításra – tette hozzá.
Az EKB nem tekinthető szokványos jegybanknak. Országok konföderációját szolgálja, a döntéshozatalába beágyazott külön érdekekkel. Ez pedig a döntéseinek elhalasztásában és félintézkedésekben nyilvánul meg.
Például az EKB két és fél éven át halogatta a mennyiségi lazítás igen szükséges bevezetését, mire végül 2015 januárjában elszánta magát erre a lépésre. Akkora az eurózóna inflációja mintegy 1 százalékra esett vissza, és az EKB jelentős, négyéves, 2018 decemberéig tartó mennyiségi lazítási programja ellenére az infláció mértéke továbbra is ezen az alacsony szinten áll.
Miközben mennyiségi lazítási programját folytatta, az EKB rendszeresen azt jelezte előre, hogy az infláció vissza fog térni az EKB célszintjére, „a 2 százalék alatti, de ahhoz közeli” mértékre. Miután azonban a döntéshozók folyamatosan a mennyiségi lazítás befejezésével fenyegettek, a piacok arra következtettek, hogy az EKB nem kíván tartós élénkítést folytatni. Az euró-dollár árfolyam ezért alig mozgott, valójában az euró erősödött a főbb valutákkal szemben. Az EKB aztán akkor hirdetett győzelmet, és hagyta abba idő előtt a mennyiségi lazítási programját, amikor az eurózóna gazdasága éppen lassult.
Mostanáig az infláció Németországban éves szinten 1,5 százalékon állt, míg Franciaországban és Olaszországban a mértéke közelebb volt a 0,6 százalékhoz.
Lautenschlagernek igaza van abban, hogy Németországban a mostani helyzet nem nevezhető deflációközelinek, ám egy újabb sokk ebbe az állapotba sodorhatja a francia és az olasz gazdaságot.
A reálkamat mértéke Németországban mintegy mínusz 1,5 százalék, míg Olaszországban 1-2 százalék. A „jelentős és hatásos” élénkítéshez, amelyet Rehn támogat, a kamatokat mélyen a negatív tartományba kellene csökkenteni Olaszországban és az eurózóna más dél-európai tagállamaiban, ahol nagyon lassú a termelékenység növekedése.
Még ha a kamatok mélyen negatív tartományba történő csökkentése technikailag lehetséges is, vannak politikai korlátai a további mennyiségi lazításnak. Először is az EKB már most is az eurózóna államai által kibocsátott kötvények mintegy 25 százalékát birtokolja.
Az eurózóna északi tagállamai vonakodnak majd, hogy további olasz állampapírokat vegyenek, attól tartanak ugyanis, hogy nekik is osztozniuk kell a veszteségekben, ha Olaszország csődbe megy.
Talán a legerősebb érv a további enyhítéssel szemben az, hogy ez a lépés milyen várható következményekkel járna az eurózóna bankjai számára. Amikor az EKB csökkenti irányadó kamatát, akkor a kereskedelmi bankoknak csökkenteniük kell az általuk nyújtott hitelek utáni kamatot, ám a betéti kamataik csökkentése jóval nehezebb kérdés. A bankok nyeresége ugyanis ezzel csökken, a profitabilitásuk pedig az eurózónában már most is igen alacsony, mivel az egész övezetben túl sok bank működik.
A nyereségesség problémája felerősödött, ahogy az eurózóna lelassult. Az eurózóna bankjainak piaci és könyv szerinti értékhányadosai folyamatosan csökkentek 2018 eleje óta, és most már a 0,4 és 0,6 közötti tartományban vannak, jóval alatta az amerikai bankok mutatóinak. A piacok szerint az eurózóna bankjainak profitabilitási kilátásai nagyon gyengék. Ezért még egy mérsékelt, az EKB kiváltotta kamatcsökkenés is jelentős károkat okozna a mérlegükben.
Az EKB ebben a helyzetben vajmi keveset tud tenni, de hatalmas károkat okozhat.
A további monetáris élénkítés vagy kisebb lesz a várthoz képest, vagy nem lesz tartós. Egy át nem gondolt, rosszul kialakított élénkítés messze ható módon áshatja alá az eurózóna pénzügyi rendszerét és államháztartási helyzetét.
Draghi egy utolsó nagy diadallal akar távozni. Örökségének elhomályosítását kockáztatná azonban azzal, ha egy olyan helyzetben cselekedne, amikor az EKB-nak nem maradt már megfelelő szakpolitikai opciója.
Copyright: Project Syndicate, 2019
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.