A növekedés fenntarthatósága nem csak adóügyi kérdés

Valamennyi, a 2020-as évre vonatkozó előrejelzés, ha nem is válságot, de a gazdasági növekedés lassulását vetíti előre. Ezt a következtetést több jelből vonják le az elemzők. Vélelmezik például, hogy mivel az Egyesült Államok és Kína közötti feszültség valójában a technológiai elsőbbségről szól, ezért a kereskedelmi háborúnak nem valószínű, hogy vége lesz. Folytatódnak a feldolgozóipar, elsősorban a járműipar technológiai változásaival járó bizonytalanságok, és a Brexit tényleges kimenetele is bizonytalansági tényező. De érzékelhető tendencia Ázsia gazdaságának erősödése, a szolgáltató szektoroknak a feldolgozóiparnál gyorsabb bővülése és a digitalizáció térnyerése egyre több ágazatban, például a mezőgazdaságban és a pénzügyi szektorban.

A gyorsan változó környezetben nagyon fontos az előre gondolkodás és a folyamatos tanulás állami és vállalati szinten egyaránt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyszerre kell stabilitásra törekedni és rugalmasnak, változtatásra késznek lenni.

A stabilitást szolgálja az a cél, amelyet a gazdaságpolitika úgy fogalmaz meg, hogy legalább évi 2 százalékkal haladja meg gazdasági növekedésünk az uniós átlagot. Ha ez teljesül, akkor gyorsulhat az egy főre jutó uniós GDP-hez mért felzárkózásunk.

A növekedés fenntartása azonban nem lehet az egyedüli cél, hiszen a GDP olyan mutató, amelynek változására – főleg hosszabb távon – sok különböző tényező hat, ezért tervezése egyszerre igényel rövid és hosszú távú gondolkodást. Ez azt is jelenti, hogy a további adó- és járulékcsökkentések sem tekinthetők a növekedésfenntartás egyedül üdvözítő módszerének. Az adócsökkentés növeli a cégeknél maradó profitot, de ezt csak akkor fordítják beruházásra, ha értelmét látják: vagyis ha van piaci lehetőség, akkor érdemes növelni a termelést, bővíteni a foglalkoztatást. Ha nem ez a helyzet, akkor a pénzt másra költik, a külföldi cégek esetleg hazautalják. Ez pedig nem javítja a gazdaság növekedési esélyeit.

A lakosságot érintő adócsökkentés növelheti a megtakarításokat és a fogyasztást. Az utóbbi természetesen a költekezés időpontjában növeli a GDP-t, de nincs a növekedést hosszabb távon fenntartó hatása.

Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a magas GDP-arányos adószinttel rendelkező országok közül soknak sikeres, versenyképes a gazdasága.

Az Eurostat 2018. évi adatai szerint Ausztriában 42,8, Németországban 41,5, Dániában 45,9 százalék ez az érték, miközben a magyar adat 37,6 százalék, és például az IMD 2019. évi versenyképességi listáján Dánia a 8., Németország a 17., Ausztria a 19., Magyarország pedig csak a 47.

Célszerű ezért olyan, a mindenkori GDP-n túlmutató célokat és az adórendszer változtatásán kívül egyéb ösztönző megoldásokat is keresni, amelyek hosszabb távon is fenntartják a növekedés esélyeit.

Ilyen cél a válságálló képesség, a vitalitás vagy másképpen a nemzeti immunrendszer erősítése. Ennek konkrét formái lehetnek az emberi fejlődési index (HDI) javítása, a regionális eltérések mérséklése és a társadalom tudásfelvevő képességének erősítése.

A HDI index többek között az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelmet (GNI) – amely nem tartalmazza a repatriált profitot –, a lakosság iskolázottságát, egészségességi szintjét, várható élettartamát, általában a humán vagyon állapotát méri. Ezek a tényezők bizonyítottan a gazdasági növekedés fenntarthatóságának fontos feltételei.

A frissen megjelent HDI-tanulmány (UNDP 2019) szerint a 2018. évi HDI index alapján Magyarország a V4-országok között az utolsó helyen van. Az élen Csehország található, második Lengyelország. 2010 és 2018 között Magyarország 0,28 százalékkal, Csehország 0,41, Lengyelország 0,54 és Szlovákia 0,42 százalékkal javította mutatója értékét.

Az okok között találjuk az átlagosan alacsony iskolázottsági szintet és a rövid várható élettartamot.

A humán vagyon mindenkori állapota egyben a nemzeti immunrendszer, a vitalitás jelzője is, amelynek erősítése turbulens környezeti viszonyok közepette sarkalatos kérdés. Ez a helyzet a regionális különbségek csökkentésével is. A regionális különbségek ugyanis az egyenszilárdságú fejlődés hiányát jelzik, ez pedig visszafogja a gazdasági növekedést.

A regionális különbségek nagyságát mutatják a KSH legfrissebb megyei szintű, egy főre jutó GDP-adatai: míg Budapesten 2018-ban az egy főre jutó GDP átlagértéke 8 millió 886 ezer forint, Nógrád megyében csupán 1 millió 940 ezer.

Az innovációs képesség erősítése, a digitális technikák befogadása és alkalmazása igényli a tudásfelvevő, tudásabszorpciós képesség javítását. Enélkül ugyanis az innovációs és digitális ráfordítások – bármilyen nagyok is – nem tudnak hatékonyan hasznosulni.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az innováció nemcsak pénz, hanem sokkal inkább hozzáállás, társadalmi értékrend, bizalom kérdése.

A tudásfelvevő képesség erősítéséhez a nyitottságot, az érdeklődő magatartást, az állandó tanulást ösztönző környezetre és értékrendre van szükség. Ez együtt kell hogy járjon a bizalmi szint, a társadalmi tőke, az együttműködési képesség és akarat erősödésével. Csak ezen tényezők megléte esetén lehetnek a ráfordítások hosszabb távon is eredményesek. Hozzátehetjük: az is lényeges, hogy a valós problémákat keressük meg, és kerüljük a sztereotípiákat, a felszínesen általánosító véleményeket. Vagyis előzzük meg, hogy az álproblémákra való túlzott összpontosítás elvonja a figyelmünket a valóban megoldandó, fontos kérdésektől. Hiszen – ahogyan egy kínai mondás tartja – jobb megelőzni a betegséget, mint gyógyítani.

Példaként érdemes megemlíteni azt a fel-felbukkanó véleményt, amely szerint a magyar kisvállalati szektor (kkv) termelékenysége gyenge.

Ezzel szemben a valós helyzet az, hogy a fejlett országokhoz viszonyítva minden Magyarországon működő cégtípus termelékenysége – a nagy cégeket is beleértve – alacsony.

Ráadásul az Eurostat 2018. évi adatai szerint éppen a magyar kkv-szektor termelékenysége nőtt nagymértékben, 7,6 százalékkal, miközben az EU-s növekedési átlag csupán 2,2 százalék volt. Ez a kérdés azért lényeges, mert saját magunkat is félrevezetjük, ha nem a fontos problémákra figyelünk, és nem azokat próbáljuk megoldani. A valós probléma pedig ez esetben a termelékenység és hatékonyság általánosan alacsony szintje. Ezért ennek okait kell megkeresni és orvosolni.

Összefoglalva az elmondottakat: érzékelnünk kell, hogy a fenntartható gazdasági növekedés nem csak adóügyi kérdés. A fenntartható növekedés érdekében hosszabb távra kell előre gondolkodni, és nemcsak a GDP-vel mért konkrét növekedési értékre figyelve, hanem folyamatosan keresve a hosszabb távú fejlődést gátló valós problémákat és hatékony megoldási lehetőségeiket.

Ezek között különösen lényeges a humán vagyon állapotának javítása, a regionálisan kiegyensúlyozott, a helyi adottságokat – beleértve a helyi tudást is – jól hasznosító fejlesztéspolitika kidolgozása és az innovációt ösztönző társadalmi környezet megteremtése. Ezek egyben a versenyképesség tudás- és innovációalapú fejlesztésének is feltételei.