BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Szoboszlai Dominik

A hős, akire vártunk

Míg más gyerek örül, ha labdát talál a karácsonyfa alatt, addig a Szoboszlai családban az volt a természetes, hogy apa és fia az ünnepek alatt is edzeni indult. Bár még mindig csak 20 éves, a Red Bull Salzburg középpályása hosszú utat járt be azóta. Vélemény.
2020.11.19., csütörtök 12:59

Bevallom, egy kicsit túloztam, amikor azt írtam a gratuláló sms-ben Szoboszlai Dominiknek, hogy már legalább 500-szor néztem vissza az Izland elleni győztes gólját, jóllehet a valóság „mindössze” 50 és 100 közötti megtekintés. De ha becsukom a szemem, így is magam előtt látom, ahogy átveszi a labdát még a saját térfelén, megindul, és miután Könyves Norbert elmozgása megnyitja neki a folyosót, 20 méterről célba veszi Halldórsson kapujának bal alsó sarkát. Ezzel újra kint vagyunk az Európa-bajnokságon, a többi történelem. Az ilyen fontos jelenetek úgy rögzülnek azokban, akik futballpályák mellett nőttek fel, hogy hamarabb felejtenek el születésnapokat vagy évfordulókat, mint ahogy lövésre lendült az a láb a 92. percben.

Bár a forgatókönyv kétségtelenül drámai volt, hiszen a 88. percig, Loic Nego egyenlítéséig úgy tűnt, Gulácsi Péter egyébként példaértékű karrierjén örök bélyeg marad a mérkőzés elején bevédett szabadrúgás. Csakhogy a végén csattant a magyar ostor, jött Nego, majd Szoboszlai. A legkevésbé sem lepett meg, hogy 20 éves kora ellenére végül Dominik lett a mérleg nyelve az Eb-pótselejtezőn, elvégre lényegében amióta járni tud, azon dolgozik, hogy a kivétel nélkül a labda körül forgó álmai valóra váljanak. Puskás és Albert országában tízből kilenc futballimádó apa belelátja a tehetséget a fiába, mondván, ő lesz az, aki majd megmutatja. Aztán persze a többség mégsem mutatja meg, vagy megmutatja, csak nem azt, és nem úgy, és lesz belőle gólkirály helyett villamosmérnök vagy földrajztanár. A fanatikus apa Szoboszlai Zsolt személyében adott volt, de mindegy lett volna, mit vesz a fejébe a családfő, ha a csemete abban nem partner. Mivel azonban tetszett neki a terv, az apa kész volt a gombhoz varrni a kabátot, azaz a fia boldogulása érdekében, ideális körülményeket teremtve létrehozni a Főnix Gold FC-t. A bennfentesek azt mondják, aki ide megy focizni, az mindent megkap 15 éves koráig. Arra persze nincs garancia, hogy Székesfehérvárról másnak is Salzburgba vezet az útja.

Ahogy hősünk visszaemlékszik a kezdetekre, azért nehéz felidéznie az első sporttal kapcsolatos élményét, mert foci nélküli emléke nem is igazán akad. Míg más gyerek örül, ha labdát talál a karácsonyfa alatt, addig náluk az volt a természetes, hogy karácsonykor is edzeni mentek. Miután elkezdett járni, máris arra tanította az édesapja, hogyan használja lövésre, passzolásra, cselezésre a lábait. Őstehetség, gondolhatnánk, így könnyű. De miért is lenne az? Az egy dolog, hogy az apja mindvégig töretlenül hitt benne és a képességeiben. Viszont Dominik szavaival élve, ha nincs szorgalom, akarat és alázat, ki lehet dobni a kukába a tehetséget. Így talán kevésbé meglepő, hogy a Red Bull Salzburg edzőközpontjában nem fordult még elő, hogy a magyar középpályás egy-egy tréning végén ne maradt volna kint egy kapussal, hogy aztán legalább száz labdát ellőjön a tizenhatoson kívülről. Ebből a szorgalmi házi feladatból pedig már Szlovákia és Törökország is kapott ízelítőt, remélhetőleg a sor hosszan folytatható lesz a következő 10-15 évben. Annyira az sem feltétlenül magától értetődő, hogy a járvány első hulláma alatt addig edzett otthon, a négy fal között, hogy a megfelelő táplálkozás mellett a plusz erőnléti gyakorlatokkal négy-öt kiló izmot is magára pakolt.

Szoboszlai Dominik
Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP

Sok mindent elárul Szoboszlai Dominik elhivatottságáról, hogy azt mondta Marco Rossi szövetségi kapitánynak: ha a klubja nem engedi el, gyalog jön haza, annyira akar játszani Izland ellen. Azért maradt le ugyanis a Bulgária elleni októberi Eb-pótselejtezőről, mert vírusfertőzés miatt karanténba került a Salzburg komplett kerete, és sokáig úgy tűnt, ugyanez ismétlődik meg az Izland-meccs előtt is. Végül csak befutottak a negatív teszteredmények, és jöhetett az ifjú titán, ha nem is gyalog, autóval. Fájó pont, hogy az őrült fordítással kiharcolt Európa-bajnoki részvételt nem ünnepelhette több tízezer szurkoló előtt a válogatott, de libabőrös lesz az ember, ha belegondol: jövő nyáron a telt házas Puskás Arénában fogadhatja Rossi csapata a világbajnok franciákat és a címvédő portugálokat, illetve utazhat Münchenbe összecsapni a németekkel az egész torna legkeményebb csoportjában. Abban pedig hatalmas szerepe lehet Szoboszlainak, hogy újra legyen „villamosfoglalással” tarkított népünnepély a nagykörúton, noha Ronaldóék mellett nem Ausztria és Izland lesz az ellenfél, mint négy éve Bordeaux-ban, Marseille-ben. A világ meghatározó futballnemzeteivel szemben nem is biztos, hogy feltétlenül győzelmekben vagy pontokban lesz mérhető a helytállás, de az már önmagában csoda, hogy ezen a szinten lehet meghúzni egy jó cselt, egy távoli lövést. Ezt biztosan vitatná Dominik, hozzátéve, hogy mindhárom mérkőzést meg akarja nyerni. Merthogy a Bajnokok Ligájára is így tekint: azután, hogy bemutatkozott a sorozatban, következő célként a BL-trófea magasba emelését tűzte ki. Így vagy úgy, de ha a járvány múltán, 2021. június 15-én, 0-0-s állásnál, Szoboszlai végezhet el szabadrúgást a portugál kaputól 20-25 méterre, érdemes lehet előtte kézbe venni a mobiltelefont.

Szoboszlai Dominik október 25-én töltötte be a 20-at, de már ott tart, hogy az osztrák Bundesliga legértékesebb játékosa, a hírek szerint 25 millió euró alatt szó sem lehet a klubváltásáról. Sokak szerint nem olyan nagy baj, hogy nem jött össze a nyáron az AC Milan-szerződés, hiszen az olasz Serie A-ban a legtöbb honfitársunk hiába indult szép reményekkel, végül nem úgy alakult délen a sorsa. Most reális alternatívának tűnik a Red Bull családon belüli költözés, azaz a Salzburg után jöhetne a Lipcse – a német élvonal mellett feltehetően továbbra is rendszeres Bajnokok Ligája-szerepléssel, nem mellesleg egy öltözőben a már említett Gulácsival és Willi Orbannal. De nemcsak Szoboszlai profi, hanem eddig úgy tűnik, a mögötte álló menedzsment, az Esterházy Mátyás vezette team is az, most valahogy nem tart attól az ember, hogy futballunk aktuálisan legnagyobb értéke egy ártatlan júniusi délutánon megpörgeti a földgömböt, és rábök Dagesztánra vagy Dubajra. A tízmillió szövetségi kapitány hazájában sokakat megnyugtathatnak az előzmények, miszerint Szoboszlai nem ugrik fejest az ismeretlenbe, vélhetően olyan döntést hoz majd, ami szakmailag is új szintre emeli a karrierjét. Az már az ő dolga, hogy ezen a télen, a jövő nyáron, vagy egy tetszőleges harmadik időpontban áll tovább, hiszen az idő láthatóan neki dolgozik. Lassan ugyanis nem marad olyan klub az Arsenaltól a Real Madridig, ahol legalább az átigazolási pletyka szintjén ne röppenne fel a neve.

(A cikk a Figyelő 2020/47. számában jelent meg)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.