BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
kivásárlás

A tulajdonosi kivásárlás előnyei – testközelből

2022.04.06., szerda 14:11

Ahhoz, hogy egy ötletből sikeres vállalkozás épüljön, számtalan tényezőnek kell együtt mozognia. Az egyik legfontosabb, hogy ha egy vállalatban több, érdemi méretű részesedéssel rendelkező tulajdonos van, mindannyian ugyanazzal a jövőképpel rendelkezzenek a céges és személyes céljaikban egyaránt. A tulajdonosok élethelyzete, és így ezek a célok viszont idővel változhatnak. Törvényszerű, hogy változik majd az álláspontjuk arról, meddig és milyen módon szeretnének a közösen életre hívott projektben szerepet vállalni, vagy éppen mikor és milyen feltételekkel kívánnak kiszállni. Egyáltalán nem mindegy viszont, hogyan érinti a cég működését egy ilyen változás. Közös érdek, hogy a fejlődés töretlen maradjon, ehhez pedig ki kell választani a minden érintett számára megfelelő megoldást.

A digitális banki szoftverfejlesztési piacon aktív W.UP-ot 2014-ben alapította Bodnár Béla és Kolozsvári Eszter olyan kollégákkal, akik korábban hosszú ideig egy hasonló profilú cégben, az IND-ben dolgoztak együtt. Az alapítók azt a lehetőséget ismerték fel, hogy a digitális banki szoftverfejlesztési piacon elég nagy a vásárlói igény, vagyis a bankok nagy mennyiségben szeretnének applikációkat, digitális ügyfélfelületeket fejleszteni, egyedi szoftvereket alkalmazni. 2020-ra aztán a cég eljutott odáig, hogy 

az árbevétel már meghaladta a 3 milliárd forintot, a munkavállalók száma pedig átlépte a százat. A cég közben nagyon erős – kizárólag bankokból álló – ügyfélbázist épített ki Magyarországon, de mára az árbevétel már több mint egyharmadát külföldi pénzintézetek adják.

A W.UP Kft. életében az első hat év után jött el az a pillanat, amikor az alapítók vízióját és a cég további nemzetközi fejlődéséhez szükséges lépéseket már nehéz volt összeegyeztetni, ezért velünk közösen elkezdték felkutatni az exit, azaz a kiszállás legideálisabb módját. A menedzsment egy része – négy ember, velem az élen – arra az álláspontra helyezkedett, hogy a megfelelő eszközökkel, akár külső finanszírozást bevonva, szeretné megcélozni azt a fejlődési pályát, amelyet megtervezett a cég számára. A legjobb eszköz ehhez az volt, hogy a tulajdonosi szerkezetet egy adásvételi tranzakcióval átrendeztük. Az adásvételhez viszont nem volt elég tőkénk: 

így lépett be a folyamatba a CIB Bank, és biztosított finanszírozást e lépés megtételéhez, amit mi management buyout tranzakcióként (ami itt tulajdonosi kivásárlást jelentett) írtunk le. 

Úgy sikerült tehát elérni a célunkat, hogy a távozó tulajdonosok is folytathatták egyéni útjukat, miközben a maradó menedzsmentnek nyugodt szívvel adhatták át a céget és annak vezetését.

Fotó: Shutterstock

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy milyen feltételeknek kellett megfelelni ahhoz, hogy megvalósuljon a banki finanszírozás. Ehhez a W.UP adásvételi tranzakciójánál – mint sok más esetben is – több tényezőnek kellett egy időben fennállnia. Az egyik ilyen pillér az volt, hogy a W.UP folyamatosan és stabilan nyereségesen működik, ami azért fontos, mert a tulajdonosváltás költségeit a cég a hitel visszafizetésével tudja finanszírozni. Az is nagyon fontosnak bizonyult a siker szempontjából, hogy adott volt egy kedvező piaci és kamatkörnyezet, emellett a finanszírozás nagy része az MNB által nyújtott Növekedési hitelprogram (NHP) keretében történt, így igen kedvező kondíciók mellett – 2,5 százalékos, fix éves kamattal – tudtunk hitelhez jutni. A hitelhez kapcsolódott a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása is. Fontos az is, hogy a maradó tulajdonosok a magánvagyonukból igen jelentős saját erőt is elő tudtak teremteni, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a CIB Bankkal már nagyon hosszú múltra tekint vissza a kapcsolatunk, tehát erős a bizalom egymás iránt.

Az adásvételi tranzakció tavaly májusi lezárása után már gondolkodtunk a további növekedési lehetőségekről, sőt, nyáron tárgyalni kezdtünk a PortfoLion Capital Partners kockázati- és magántőke-társasággal is. A radarunkon volt egy cseh cég, a BSC, akik hasonló célokkal, hasonló profillal rendelkeztek, ráadásul a menedzsmenttel régről, még az IND-s időkből ismertük egymást. A szinergiák egyértelműek voltak, és mindenki úgy látta, érdemes lenne „a nagyobb jobb” elvét követve megvizsgálni a közös folytatás lehetőségét. Mérlegelve a felvetést, arra jutottunk, hogy az együttműködés mindenképpen előnyös számunkra, ha nem is elsősorban „a nagyobb jobb”, hanem inkább a „több termék, több ügyfél” elve alapján, hiszen egyszerre nő a termékpalettánk, a keresztértékesítési potenciálunk és a földrajzi lefedettségünk is, miközben a tevékenységünk is kisebb arányban koncentrálódik egyetlen országra. A számos támogató érv nyomán végül úgy döntöttünk, hogy a PortfoLion támogatásával egyesítjük erőinket, teljesen új – Finshape – néven működünk majd, és az idei év első felétől már egységes arculattal, termék- és szolgáltatási palettával, közösen szolgáljuk ki ügyfeleinket.

Mindez teljesen új perspektívákat nyit meg előttünk: 

tovább bővíthetjük földrajzi jelenlétünket, és az organikus bővülés mellett akvizíciókkal is növekedhetünk. 

A „több termék, több ügyfél” filozófia tehát a jövőben sem változik, de – jelentős részben a management buyout sikeres megvalósításának köszönhetően – már egészen más távlatokban gondolkodhatunk, mint két évvel ezelőtt.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.