Több egyenlőtlenséget szül a digitalizálódó egészségügy?

A digitális egészségügyi ellátás nem való mindenkinek, de azt jó lenne elkerülni, hogy a hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok és régiók ezen a téren is lemaradjanak. A digitális képességek hiánya és a drága internet-előfizetés mellett a tradicionális ellátás preferálása is nehezíti a helyzetet. Az egész társadalom érdeke az egyenlőtlenség csökkentése az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésben. De hogyan tegyük ezt meg?

Az átalakulási folyamatban a digitalizált egészségügyi ellátás előnyeit és hátrányait menet közben tanuljuk meg. A nyomás hatalmas, az egészségügyi dolgozók alacsony száma évek óta nagy kihívás az intézményeknek, és tovább nehezíti a helyzetet a bérek, az alapanyagárak és a működési költségek gyors emelkedése, valamint az inflációs környezet és a gyengülő forint. 

Napjainkban a közellátásban a legtöbb telefonos orvos-beteg konzultáció minden bizonnyal a háziorvosok és a betegek között zajlik, ám a magánellátásban már számos szakorvosi rendelés során is alkalmazzák, például a diabetológiai és a pszichológiai kezeléseknél. A köz- és a magánellátásban egyaránt fontos érdek, hogy kevesebb munkaerővel és több technológiai, internetalapú megoldással üzemeljenek, hiszen ezek fajlagosan olcsóbbak lehetnek. Ebben nagyjából minden szakmabeli egyet is ért, a problémát az okozza, hogy az elektronikus egészségügyi elérésen egyelőre nemcsak a betegoldalon, de az ellátó rendszerben is különböző megoldásokat értenek, a legegyszerűbb adatfelvételtől, egy beszkennelt ambuláns laptól az ügyfélkapun át történő konzultációig, a mesterséges intelligenciával működő távdiagnosztikáig vagy a távolból végzett műtétekig. 

Ilyen lehet például egy kombinált vizsgálófej (vérnyomás- és vércukorszintmérő, fül- és torokvizsgáló hőmérő), amely adatot továbbít a kezelőorvos számára. De ide sorolható az összes viselhető eszköz is, amelyek például a testmozgásról adnak információt az orvosnak, vagy akár a biztosítónak, amely éppen emiatt sokszor már hozzá is járul az ilyen eszközök beszerzéséhez, vagy elő is írja a viselésüket. 

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarországon a kötelező és mindenki által ingyenesen elérhető Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) Európában úttörőnek mondható, és számos előnnyel kecsegtet. Az egyszereplős társadalombiztosítási környezet és a centralizált egészségügyi irányítás segíti a hazai egészségügy gyors digitalizációját. A folyamatos fejlesztés alatt álló EESZT-t már a teljes ellátói kör használja. És végül nemcsak Magyarországon, de mindenütt jellemző, hogy a Covid–19-járvány felértékelte a digitális ellátásokat, olyanokat is ebbe az irányba terelt, akik korábban nem voltak rá fogékonyak, és ez nagyban hozzájárult a potenciális felhasználói bázis növekedéséhez. A feladat szempontjából pedig egyáltalán nem indifferens, hogy a digitalizációtól ódzkodó és abban járatlan tömegeket kell megnyerni, vagy az arra nyitott és alapszinten legalábbis jártas emberek körében kell a használatot kiterjeszteni.

A digitális ellátásnak természetesen nemcsak a felhasználó orvosok, szakdolgozók napi rutinjába kell beilleszkednie, hanem a betegek igényeit is ki kell elégítenie. Vizsgálatra szorul, hogy mely társadalmi csoportok számára működik, és melyek számára kell más megoldásokat is biztosítani. 

Az internet-előfizetés sem olcsó, így ez is akadály lehet a szegényebb honfitársaink körében. A digitális ellátások kialakítása során a hozzáférésben meglévő egyenlőtlenségekkel is számolni kell, és törekedni a csökkentésükre. 

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a KPMG online biztosítással kapcsolatban végzett kutatása szerint az emberek egy nem elhanyagolható csoportja tudatosan kerüli a digitális megoldásokat, és előnyben részesíti a személyes interakciókat. Ennek a csoportnak az összetétele semmilyen más tulajdonsággal (életkor, jövedelem, iskolázottság, hogy csak a kézenfekvőnek tűnőket említsük) nem mutat érdemi összefüggést, azaz minden társadalmi csoportban létezik egy ilyen kör. Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy őket hogyan lehet a digitális térbe terelni, és egyáltalán kell-e.

Az üres praxisok pedig sajnálatos módon éppen a leszakadt, leszakadóban levő vagy éppen elvándorlástól sújtott régiókban a leggyakoribbak, vagyis pont ott van a legnagyobb szükség a digitalizációra, ahol a digitális megoldásokhoz való hozzáférés a leginkább korlátozott, és ahol a digitális felkészültség a legalacsonyabb szinten áll. Ezekben a térségekben nem elég felismerni a digitalizáció előnyeit, a képességet is meg kell teremteni hozzá. 

Nem elhanyagolható körülmény, hogy a magánegészségügyi ellátórendszer lefedettsége sem egyenletes az országban, és ami van, az is erősen korrelál a helyi népesség számával és teherviselési képességével. Ennek megfelelően a leszakadó térségekben a betegek csak a társadalombiztosítási ellátórendszerben bízhatnak, vagyis a megoldást itt mindenképpen közügynek kell tekinteni ahhoz, hogy az internetkapcsolat vagy a digitális írástudatlanság ne mélyítse tovább az egészségügyi hozzáférés egyenlőtlenségeit.

De hogyan biztosítsunk telemedicina-szolgáltatásokat a legelmaradottabb régiókban, és mivel fejleszthető hatékonyan a digitális jártasság? Ezt a problémát már máshol is felismerték a világban. Portugáliában például egy tesztprogram keretében keresik a megoldást. Ennek során az önkormányzatok épületeiben – ahol más ügyintézés miatt amúgy is megfordulnak a betegek – a telemedicina használatában jártas munkatársak segítik az orvosi konzultációt, és eszközt is biztosítanak a helyszíni kapcsolatfelvételre.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hordozható eszközcsomagot visz ki egy arra kialakított orvosi szobába, vagy egy saját furgonnal szállnak ki a településekre. A Mobil Egészségügyi Központba az orvos távolról, videón jelentkezik be, a kiérkező ápolók pedig műszeres és laborvizsgálatot végezhetnek, adatot rögzíthetnek az EESZT-ben, ambuláns lapot nyomtathatnak, és továbbirányíthatják a pácienst egy környező szakrendelőbe, kórházba, ha szükség van rá.

Ahhoz továbbra sem fér kétség, hogy akut esetben a személyes ellátás a preferált megoldás, de krónikus betegségek esetében a telemedicinának nagyobb lesz a része a folyamatban. Ebben minden bizonnyal fontos szerepet játszhat az EESZT tervezett központi telemedicina-megoldása. Erről ma még csak annyit tudni, hogy fejlesztés alatt áll, és az a célja, hogy a rendszerbe csatornázza a telemedicina-megoldásokkal nyert információkat, megnyissa az oldalt ezek előtt, és lehetőséget teremtsen a nyert adatok feltöltéséhez. Ez a lehetőség tovább erősítené az EESZT-t mint egységes egészségügyi platformot, vonzóbbá tenné a telemedicina-eszközöket a tudatos felhasználók és nem utolsósorban a biztosítók körében.