Építőkockák: mikre alapozunk?

Az energiaválság, a háborús infláció és úgy általában a gazdaság korábbi működtető mechanizmusainak meggyengülése az elkövetkező időszakban nehéz helyzet elé állítja a hazai építőipart. E téren bizonytalanságot okoz a beruházások állami átütemezése, és általában a gazdasági szereplők beruházási prioritásainak átalakulása. Mint minden negatív piaci változás, ezek is kiemelten érintik a legkisebbeket, a beszállítói lánc végén állókat. Márpedig az ő kiesésük vagy kilépésük a piacról számos területen okozhat gondot: az alvállalkozói szegmens működtetésétől kezdve a szakipari szolgáltatás hiányán és a drasztikus árnövekedésen át egészen a tevékenység végleges elhagyásáig. 2008-ban és azt követően erre nem volt „gyógyír”, hazánk építőipara közel másfél évtizedig ezt szenvedte el. Meg kell tehát őrizni a kapacitást, a jövőbeni új feladatok reményében, és előre fel kell készülni a jövő kihívásaira.

2022-re a lakásépítések száma hazai és régiós tekintetben is alacsony volt Magyarországon. Az MNB által közzétett adatok szerit a lakások megújulási aránya a régióban 1 százalék, hazánkban pedig mindössze 0,4 százalék volt. Ezzel bejött a képletbe az alacsony kínálat és az árak folyamatos emelkedése, amelyek miatt az EU-n belül idehaza növekedtek meg a leginkább a lakásépítések költségei. Ezt látva az MNB tanulmányának vezető összefoglalója évi 30-35 ezer új lakás megépítését tekinti szükségesnek – a jelenlegi állomány korszerűsítése mellett – az ösztönző kereslet és kínálat érdekében.

amelyeket figyelembe véve javíthatunk a hazai építőipar helyzetén – bár ezek nem tekinthetők rövid cselekvési programoknak, inkább fogódzóknak. Minél előbb elkezdjük az  elmozdulást ebbe az irányba, annál előbb élvezhetjük a változásból fakadó előnyöket:

• Meg kell teremteni az ágazat hazai tulajdonú, nagy és erős középvállalatai és a kisvállalati beszállítók között az együttműködés erős tartalmi hátterét (klaszter).
• A hazai K+F+I fejlesztéseket koncentrálni kell a belső anyagfeltárásra, a helyettesítő anyagok és az ehhez kapcsolódó technológiák alkalmazási feltételeinek megteremtésére. Ennek alapjául a magyar szellemi termékek hasznosítása szolgálhat, amibe az egyetemeket is be lehetne vonni.
• Megfontolandó olyan gyártóbázisok létrehozása, amelyek képesek biztosítani a körforgásos gazdaság és az építőipar kapcsolatát.
• Elő kell mozdítani az alvállalkozók és a beszállítók technológiai szintlépését, a digitalizációra és a képzésekre irányuló törekvéseket. 

Ezenfelül, ami minden szereplőre igaz: meg kell erősíteni az adatalapú működést.

Szerencsére az Európai Unió 2021–2027 közötti fejlesztési stratégiájában kiemelt szerepet kapott az építőipari ágazat, ahol közel 13 millióan dolgoznak, 96 százalékuk pedig azon belül is mikro-, kis- és középvállalkozásoknál. Itthon 370 ezer ágazati munkavállalón osztozkodik 120 ezer vállalkozás, ami még a jegybank szerint is alacsony aránynak tekinthető: a hazai építőipar ugyanis évek óta munkaerőhiánnyal küzd, még a jelenlegi alacsony építési szint ellenére is. 

többek között a külföldi munkavállalás, a szektor alacsony hatékonysága, az ágazati szakmák iránti érdeklődés csökkenése vagy az utánpótlás kevésbé gyakorlatorientált nevelése miatt.

Márpedig az építőipar hatékonyságát növelni, a hazai építőiparialapanyag-ipart erősíteni, a szakképzett munkaerő rendelkezésre állását biztosítani kell. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a lakáspiac szinergikus és multiplikatív hatása erős, haszna pedig megkérdőjelezhetetlen demográfiai, gazdasági és társadalompolitikai szempontból is. 2018-ban a hazai építőiparban az importtartalom 58,8 százalék volt, az MNB ennek mértékét fokozatosan 30 százalékosra javasolná visszaszorítani – így akár Lengyelország szintjét is elérhetnénk. Ezt segíthetik a fenti javaslatok, valamint egy jól átgondolt kifektetési stratégia – ez utóbbi azonban már egy későbbi történet.