Az infláció makacsabb, mint az öszvér

Júniusban az infláció 20,1 százalékot tett ki, ami megfelelt az elemzői várakozásoknak, és már érdemi mérséklődést jelent a januári 25,7 százalékos csúcshoz képest. Az áremelkedést júniusban is elsősorban a COICOP (az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása) termékcsoportok húzták felfelé, amelyek a korábbi időszakban: az élelmiszerek, alkoholos italok 29,3, míg a villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok 34,3 százalékkal növekvő ára. Habár mindkét drágulási ütem továbbra is számottevő, jelentősen lassult a korábbi csúcsponthoz képest: az előbbi esetében ez 2022 decemberében következett be 47,8 százalékon, míg az utóbbi esetében 2022 novemberében 65,9 százalékon. 

Egyetlenegy árufőcsoport volt még, amely felfelé húzta az inflációt, a vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás, ahol az árak júniusban 26,3 százalékkal nőttek egy év alatt, ugyanakkor ez szintén kismértékű lassulás a márciusi 31,9 százalékos csúcsról. A legkisebb mértékű növekedés a ruházat és lábbeli, illetve az oktatás terén következett be 9,0, illetve 9,8 százalékos, de a távközlés és az egészségügy 12,0, valamint 12,2 százalékos áremelkedése sem jelentős például az élelmiszerekkel összehasonlítva. Fontos látni, hogy mérséklődik az egyes termék- és szolgáltatáskörök áremelkedési üteme közötti különbség, júniusban a leggyorsabb és leglassabb ütem közötti különbözet csupán 20,3 százalékpontot tett ki, míg decemberben még 47,8 százalékpontot. Vagyis szerkezetét tekintve az áremelkedés kiegyensúlyozottabbá vált, ami az egyedi tényezők fokozatos kifutását mutatja, bár még itt is van bőven tér a javulásra, az utolsó „békeévnek” tekinthető 2019-ben havi átlagban 9,3 százalékpont volt a különbség a legnagyobb és a legkisebb áremelkedési ütem között.

Kiemelendő, hogy a tavalyi és az idei évet merőben eltérő áremelkedési folyamatok jellemezték, aminek nyomán a jelenlegi inflációs folyamatok megértését nagymértékben torzíthatják az éves ráták.

A számok pedig azt mutatják, hogy a tavalyi árváltozásnak van érdemben nagyobb szerepe a mostani pénzromlásban. A tavalyi második fél évben az árak átlagosan 14,7 százalékkal növekedtek, miközben az idei első fél évben csupán 4,6 százalékkal. Vagyis a júniusi áremelkedési ütem 76,3 százaléka a tavalyi évről áthúzódó hatásként jelenik meg az árakban. Termékcsoportonként jelentősen eltérő képet mutatnak az adatok: az élelmiszerek és alkoholmentes italok esetében a júniusi áremelkedésnek csak a 15,2 százaléka következett be idén, vagyis a fogyasztók még most is a tavalyi év aszályos időszaka miatti alacsonyabb termés árfelhajtó hatását fizetik meg, amelyet nem tud ellensúlyozni az idei év alacsony kereslete. A lakásszolgáltatás, víz, villamos energia, gáz és egyéb tüzelőanyagok (ide tartozik a rezsiköltség is) ára idén 5,0 százalékkal csökkent, ami azt jelenti, hogy az áremelkedés 120 százaléka tavalyról maradt ránk, de a közlekedés és szállítás 14,6 százalékos áremelkedésének is csupán 2,5 százaléka történt meg idén, ami mögött az üzemanyag-ársapka 2022. decemberi elengedése és az azóta összességében mérséklődő üzemanyagárak húzódnak meg. A legtöbb termékcsoport esetében nagyjából fele-fele részben járulnak hozzá a júniusi inflációhoz az idei első féléves és a tavalyi második féléves inflációs folyamatok. Alapvetően csak egy COICOP-főcsoport emelkedik ki, a távközlés. Itt ugyan a júniusi infláció csak 12,0 százalékot tett ki, azonban ennek 91,6 százaléka az idei évben következett be, miután a telekommunikációs cégek az évek óta változatlan árakat idén a tavalyi inflációval megegyező mértékben emelték.

Orbán Viktor még tavaly októberben jelentette be a kormány azon vállalását, hogy 2023 végére egy számjegyűre csökkenti az inflációt. Az akkor ismert szeptemberi 20,1 százalékos infláció mellett, amelynek minden várakozás szerint tovább kellett növekednie, ez bátor vállalásnak tűnt, nem is csoda, hogy sok kritikát kapott. Azonban fél évvel a kitűzött határidő előtt, még mindig 20 százalék feletti rátával, már sokkal biztosabban állíthatjuk, hogy a vállalás meg fog valósulni, főleg ha figyelembe vesszük az infláció idei és tavalyi eltérő alakulását. 

Érdemes ugyanakkor a januári 2,3 százalékos havi inflációt kiszűrni, mivel azt egyszeri tételek, mint az üzemanyag-ársapka elengedése, valamint a szokottnál erősebb év eleji átárazások okozták. A február–júniusi időszakot jellemző, havi átlagosan 0,4 százalékos inflációval számolva év végéig decemberre az éves inflációs ráta 7,4 százalékra lassulhat. Vagyis bőven teljesülhet a kormányzati vállalás.

Ahogy láthattuk tehát, döntő részben az éves alapon számított áremelkedést nem az idei, hanem még a tavalyi folyamatok okozzák. Az infláció az idei évre érdemben megszelídült, azonban az áthúzódó hatások miatt ennek még csak korlátozottan látni a nyomát. Ennek pedig következményei is vannak az inflációs várakozásokon keresztül. Hiába történt idén a tavalyihoz képest visszafogott áremelkedés, a fogyasztók és a gazdasági szereplők ezt kevéssé érzékelik, így pedig az árazási döntéseik vagy a munkavállalók esetében a bértárgyalások során is a magasabb infláció hatása érvényesül. Ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy az infláció egy bizonyos szintig gyors ütemben, azt követően ellenben már akadozva csökkenhet a jegybanki célhoz, amennyiben a várakozások nincsenek horgonyozva. Vagyis hiába tekinthetők az inflációért felelős egyes tényezők (rezsicsökkentés átalakítása, aszály, adóemelések) átmenetinek, azok hosszabb távon kihatással vannak az inflációs folyamatokra, első körben amíg bázisba nem kerülnek, majd másodkörös hatásként az inflációs várakozásokon keresztül. Ebből kifolyólag, ha év végére egy számjegyűre csökken is az áremelkedési ütem, nem érdemes arra számítani, hogy a lassulás a jövő év folyamán is hasonló ütemben folytatódik, így pedig a jegybanki inflációs cél elérése is csak 2025-ben válhat valósággá.