BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
drón

Tizenöt nagy meglepetés az ukrán háborúban 2022 februárjától 2023 végéig

A háború kitörése óta hozott nemzetközi politikai döntések és az orosz, valamint az ukrán gazdaságban történt események számos meglepetést okoztak. Melyek azok a nem várt gazdasági, hadiipari hatások, amelyeket utólag látunk a háború kapcsán?
Szerző képe
Dr. Borsányi András
közgazdász, orosz nyelvű elemző
2024.01.11., csütörtök 10:01

1. Az oroszok azt hitték, hogy Ukrajnában nem ütköznek számottevő ellenállásba, és csupán 240 ezer fős kezdő katonai kontingens elég lesz a hadműveletek befejezéséhez. Ehelyett totális háborút kaptak.

2. Az oroszokat nagymértékben meglepte a nyugati gazdasági szankciók radikalizmusa és széleskörűsége. 

3. A nyugati gazdasági szankciók a vártnál jóval kisebb hatást okoztak az orosz gazdaságra. A nyugati versenytársak eltűnése még elő is segítette az orosz gazdaság – 2023-ban nem várt nagyságú, mintegy 3 százalékos – GDP-növekedését. A nyugati konkurencia kivonulása számtalan orosz iparágban – például elektronika, élelmiszeripar, járműipar – tetemes növekedést hozott. Az orosz hadiipar is lényegesen nagyobb sebességre tudott kapcsolni, a szankciók ellenére.

4. Az Egyesült Államok nem tudta meggyőzni a két ázsiai óriást – Kínát és Indiát – a nyugati szankciókhoz való csatlakozásra, illetve a globális Dél meghatározó országai sem követték az Oroszország-ellenes politikát.

5. Európa rendkívül gyengének bizonyult a konfliktusban. Az öreg kontinens semmilyen stratégiai önállóságot sem tudott mutatni az ukrán háború során, tulajdonképpen csak követte az amerikai irányvonalat.

6. Az oroszok másfél év alatt meglepően könnyen csatornázták át a fő kereskedelmi export- és importútvonalaikat Nyugatról Keletre. Az orosz cégek sikeresen módosították 2022 óta a beszállítói kapcsolataikat és a célpiacaikat.

7. Az Egyesült Államok hiába szabadította fel stratégiai olajkészletét és próbálta folyamatosan rávenni az OPEC-tagállamokat a termelés fokozására, hiába oldotta fel a Venezuela elleni gazdasági szankciókat, az Oroszország számára kulcsfontosságú olajárat nem sikerült nagyobb mértékben csökkentenie. A Nyugat által bevezetett 60 dolláros árplafon sem működik, Oroszország könnyedén kikerülte az intézkedéseket.

8. Az európai országok még akkor is követték a szankciós politikát, amikor ez már nyilvánvalóan nekik nagyobb kárt okozott, mint Oroszországnak.

9. Az orosz szárazföldi hadsereg kezdetben elavultnak bizonyult egy újfajta precíziós tüzérségi lövedékekkel, GPS vezérelte rakétákkal, drónokkal megvívott háborúban. Ez az orosz félnek a háború első szakaszában komoly hadműveleti és presztízsveszteséget okozott. 

Servicemen from an artillery unit of the 128th Mountain Assault Brigade of the Ukrainian Ground Forces are training to use a drone during a training session in Ukraine, on December 28, 2023. (Photo by Ukrinform/NurPhoto) (Photo by Dmytro Smolienko / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Fotó: AFP

10. Az orosz hadsereg jelentős tanulási görbén ment keresztül az elmúlt másfél évben. Az orosz haderő – lassan pótolva korábbi több évtizedes haditechnikai hátrányát – egyre inkább megtanul küzdeni a nyugati modern haditechnikával szemben. Az ukránok rendelkezésére bocsátott – és csodafegyverként beharangozott – nyugati haditechnika semmilyen nagyobb taktikai előnyt sem tudott elérni a konfliktusban. (A modern nyugati tankok gyakorlatilag kudarcot vallottak a frontvonalakon. Az orosz oldal a nyugati modern robotrepülőgépek, ballisztikus rakéták, GPS-vezérlésű irányított rakéták és drónok ellen is egyre jobban megtanult küzdeni.) 

11. A második világháború óta példátlan, több százezres személyi veszteségek történtek a frontvonalon mindkét oldalon. Az orosz–ukrán háború az elmúlt 80 év legvéresebb konfliktusa lett Európában.

12. Jókora meglepetés, hogy az orosz hadiipar nagyságrendileg nagyobb kibocsátási teljesítményre képes, mint az egész nyugati hadiipar. Csaknem két évvel a háború elindulása után a nyugati hadiipar továbbra sem képes az ukrán hadsereget a megfelelő minimális mennyiségű lőszerrel ellátni. (Az ukrán hadseregnek évente legalább 1,5 millió darab 155 milliméteres tüzérségi lőszerre lenne szüksége, azaz havonta 125 ezer darabra. Ez egy nagyon minimális szám, hiszen Reznyikov ukrán védelmi miniszter korábban még havi 350 ezer darabos tüzérségi lövedékszükségletről beszélt. Az amerikai hadiipar termelése havi 28 ezer darab 155 milliméteres tüzérségi lövedék, az EU pedig jelenleg mintegy 29 ezer tüzérségi lőszert képes gyártani havonta. Értelemszerűen ezeknek a havi gyártott mennyiségeknek csak egy részét kapja meg Ukrajna. Az orosz hadiipar évi mintegy 2 millió, azaz mintegy havi 167 ezer tüzérségi lövedéket képes gyártani, és emellett még mindig jelentős korábbi tüzérségi raktárkészletei vannak.) A nyugati hadiipari vállalatok többségében óriási függő rendelésállományok és felgyűlt késések vannak. További probléma a megfelelő alkatrész-utánpótlás. (Sokszor a már Ukrajnába leszállított, modern nyugati haditechnikának sem érkezik meg a szükséges pótalkatrésze, ami miatt az egész haditechnika megáll.)

13. Az ukrajnai frontvonalak – a százezres hadseregek és a II. világháború óta nem látott haditechnika bevetése ellenére – meglepően stabilak maradtak 2023-ban. A helyzet leginkább az I. világháború évekig tartó állóháborújára emlékeztet. 

14. Az ukrajnai konfliktusban rendkívül fontos szerepe lett az információs háborúnak. Ez nemcsak az ukrán és orosz oldalra, hanem a nyugati közéletre és a független nyugati elemzőintézetekre is igaz. A másik féllel szembeni totális információs mozgósítás, a folyamatos álhírek mellett teljesen elsikkadnak a valódi folyamatok. (Oroszországot már két éve „temeti” a nyugati sajtó gazdasági, politikai és katonai területen is, ami nem felel meg a tényeknek.)

15. Az ukrán háború bebizonyította, hogy a katonai drónok a jövő fegyverei, a hadszínterek új urai. Ma már az ukrán frontvonal mindkét oldalán lévő katonák jobban félnek a fejük felett repkedő drónoktól, mint a tüzérségi csapástól. A harctéren az igazi, robbanásszerűen növekvő igénybevételük még csak most fog következni. A jövő háborúját az fogja megnyerni, aki az elejétől fogva nagyobb, modernebb és egymással is együttműködő drónhaderőt lesz képes az ellenfelére küldeni.

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.