Miért nem tud Ukrajna győzni a harctéren?

A 2024. júliusi washingtoni NATO-csúcson a nyugati vezetők többször kijelentették, hogy „Ukrajna meg kell és meg is fogja nyerni ezt a háborút.”

Mennyire reális ez a kijelentés? Mi kell ahhoz, hogy Ukrajna katonailag tényleg megnyerje a háborút?

1. Ukrán adatok szerint az orosz légierő naponta mintegy 300 repülőgéppel támadja Ukrajnát. Az ukrán légierőnek így szüksége lenne legalább ennyi, de a hatékonyabb védelemhez minimum 150 darab modern vadászrepülőre. Ukrajna hosszú ideje kéri a nyugati szövetségeit, hogy szállítsanak neki elsősorban F–16-os vadászrepülőket. (Más típusok, így a svéd Gripenek, a francia Mirage vadászgépek is felmerültek.) Eddig Belgium 30, Dánia 19, Norvégia 6, Hollandia 24 darab F–16-os gép szállítására tett ígéretet. Ez nem túl kevés, de nem is sok. 

De ezek nem egyszerre, hanem majd időben széthúzva, ütemezve érkeznek. 

Vagyis két és fél évvel a háború elindulása után Ukrajna egyszerre még mindig csupán minimális – egyszerre maximum 6-12 darab – nyugati vadászgépre számíthat. 

Pedig lenne miből átadni, hiszen csak az Egyesült Államok légiereje a 2023-as adatok szerint mintegy 840 darab F–16-os vadászgéppel rendelkezett. 

A pilóták és a technikai kezelő személyzet kiképzése drága és lassú. Ha valóban 150 darab nyugati vadászgép leszállításáról beszélnénk, az – gépenként két pilótát számolva – 300 pilóta és mintegy 1500 fős kezelőszemélyzetet igényelne. Ukrajnának már nincs ennyi képzett, angolul jól beszélő szakembere a légierőben. Ráadásul az orosz légi- és rakétaerő állandóan bombázza még a legnyugatabbra fekvő ukrán repülőtereket is. A légi csapások száma és pontossága az elmúlt hónapokban megnőtt. Még egy tucat gépet is nagyon nehéz lesz biztonságosan elrejteni az orosz csapások elől. A biztonságos üzemeltetéshez még számtalan egyéb dolog is kellene a repülőtereken (nem sérült kifutópályák, megbízható üzemanyag-ellátás stb.).

A megoldás az lenne, hogy a nyugati vadászgépek a bevetésekre NATO-területről szállnának fel – például Lengyelországból vagy Romániából – nyugati pilóták vezetnék a gépeket és nyugati kezelőszemélyzet látná el a gépek kiszolgálását. Ez azonban a nyílt NATO–orosz katonai konfliktus kezdetét jelentené. 

Ráadásul az F–16-os vadászgép nagyon sebezhető a modern orosz légvédelmi rendszerekkel szemben. Sorozatos lelövésük igencsak megtépázná a nemzetközi tekintélyüket, amit a gyártó, a Lockheed Martin is el akar kerülni.

Így tehát marad a mostani állapot, hogy Ukrajna szimbolikusan kap mindig néhány vadászgépet, próbálja majd őket a földön rejtegetni, a frontvonaltól lehetőleg minél messzebb őket bevetni, de ezek nem lesznek hatással a háború menetére.

2.  Ukrán adatok szerint az országnak 25 Patriot nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerre lenne szüksége, hogy meg tudja védeni a légteret az orosz támadások ellen. (A Patriot természetesen rendszerben működik más kisebb és közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerekkel.)  A háború kitörése óta Ukrajna 4 Patriot rendszert kapott, egyet az Egyesült Államoktól és hármat Németországtól. A júliusi NATO-csúcson – bár eredetileg sokkal nagyobb számú Patriot átadásáról volt szó – még plusz 4 darab leszállítását jelentette be ünnepélyesen a szövetség. A Biden elnök által „történelminek” minősített bejelentés után azonban rögtön kiderült, hogy valójában csak három új rendszer érkezik – a negyedik, a németeké már a fronton van – és az a három is már jóval korábbi kötelezettségvállalás: az Egyesült Államok, Hollandia és Románia ad át egy-egy-egy meglévő Patriot rendszert Kijevnek. (Hollandiának és Romániának majd új Patriot rendszert kell adni a mostani felajánlása kompenzálásaként.)

Az orosz oldal az elmúlt egy évben egyre többször számolt be Patriot ütegek megsemmisítéséről, ezekről fényképek/videófelvételek is készültek. Nem tudjuk, hogy pontosan hány indítóállomást, Patriot parancsnoki központot és radart semmisített meg valójában az orosz légierő, de ezeket a veszteségeket is folyamatosan pótolni kell.

Ráadásul a frontvonalhoz közeli területekhez és városokhoz – például Harkov, Sumi, Csernyigov, Nyikolajev – már nem lehet többé telepíteni Patriotokat, mert az új típusú nagy hatótávolságú orosz drónok sikerrel mérik be a légvédelmi ütegeket és az Iszkander-M rakéták gyors célba küldésével semmisítik meg őket. Vagyis a Patriotok a frontterületek helyett már csak inkább Közép- és Nyugat-Ukrajna védelmére koncentrálnak.

Mindenesetre az orosz támadó rakéták egyre akadálytalanabbul érik el a kulcsfontosságú ukrán célpontjaikat, még a legjobban védett Kijevben is. (Július 8-án a kijevi Artem hadiipari vállalatot találta el 5 darab Kh-101 orosz cirkálórakéta.) Ez azt mutatja, hogy az ukrán légvédelem egyre inkább a végét járja.

3. Az ukrán oldal többször sürgette a nyugati partnereit, hogy nagy mennyiségben lenne szüksége harcászati – ezeknek kisebb, pár száz kilométeres a hatótávolsága – ballisztikus rakétákra és csapásmérő robotrepülőgépekre. Ezekkel precíziós csapásokat tudna végrehajtani a frontvonal mögött az orosz hátországban.

Az első brit–francia Storm Shadow/Scalp robotrepülők még 2023 májusában, az első amerikai ATACMS rakéták 2023 októberében érkeztek Ukrajnába. Az első bevetéseik nagy sikert hoztak.

A harcászati csapásmérő eszközök tömeges bevetése valóban hadászati jelentőségű lehetne az orosz–ukrán háborúban. Lőszerraktárak, parancsnoki központok, katonai repülőterek, vasúti csomópontok, hidak, légvédelmi egységek, laktanyák, logisztikai csomópontok intenzív pusztításával jelentős mértékben csökkenthető lenne az ellenfél katonai potenciálja. Ehhez azonban valóban tömegesen kellene bevetni őket. 

Ráadásul az elmúlt egy évben az orosz hadsereg egyre jobban megtanulta befogni ezeket a modern nyugati eszközöket. A siker eléréshez ezért egyre több és több harcászati rakétát kell indítani egy adott célpontra, megpróbálva túlterhelni a célpontot védő orosz légvédelmi rendszert. Amikor az orosz légvédelmi rendszer kifogy a föld-levegő rakétákból, az újabb körben érkező ballisztikus rakéták már el tudják érni a kijelölt célpontjukat.

Miért nem növelik a nyugati partnerek a mennyiséget? Nem látják a helyzetet?

Látják, de a nyugati országoknak nincs elég ballisztikus rakétája/robotrepülőgépe az intenzív ukrán háború igényeinek a fedezésére. Még az amerikai hadseregnek is ATACMS rakétákból 2023. augusztusi állapot szerint mindösszesen 1486 darab állt a rendelkezésére.  Storm Shadow/Scalp rakéták 2003 óta vannak szolgálatban, de jelenleg csak néhány száz darab lehet bevethető állapotban.  Ugyancsak az eddig a német hadseregnek legyártott mindösszesen 600 darab német Taurusból 150 darab lehet még bevethető állapotban.

Vagyis ATACMS, Storm Shadow/Scalp fegyvereket az ukrán hadsereg kap ugyan kisebb darabszámban (a Taurusok bevetését a német kormány visszautasította), de messze nem elegendő mennyiségben, hogy azzal bármilyen komolyabb hatást érjen el a háborúban. 

A Nyugat ezen a helyzeten nem tud változtatni, hiszen egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy pár hónap alatt elhasználásra kerüljenek Ukrajnában a kulcsfontosságú taktikai csapásmérő készletei és ezzel a NATO fontos katonai képesség nélkül maradjon.

A fenti három kiemelt példán kívül a többi fontos területen sem áll sokkal jobban az ukrán hadsereg:

– A hadseregben a személyi állomány átlagéletkora egyre növekszik, az állomány színvonala és morálja viszont folyamatosan csökken. Nehéz elképzelni, hogy az utcáról erőszakkal befogott vagy a nyugati határokról az illegális határátlépés kísérlete után a frontra vitt ukrán fiatalok hogyan fognak majd ellentámadásba menni. Egy újabb ukrán jogszabály szerint már a dezertőröket is azonnal visszaviszik a keleti frontra.

– Az ukrán hadsereg veszteségrátája – ukrán független becslések szerint havi 30 ezer halott és súlyos sebesült – fenntarthatatlan már középtávon is. 

– Az orosz hadsereg tüzérségi fölénye továbbra is meghatározó. (Még a nyugati források szerint is öt az egyhez.) Nem látni – beleértve a legújabb cseh hadianyag szállításokat –, hogy ezeken az arányokon mi fog tudni tartósan változtatni.

– Az új irányított FAB óriásbombák alapvetően nehezítették meg az ukrán hadsereg helyzetét a fronton és ellenük semmilyen védekezési módot sem sikerült eddig kitalálni.

– Bár a nyugati média állandóan az orosz haditechnika harctéri veszteségeit mutatja, az ukrán hadsereg – fényképekkel, geolokációval ellátott – veszteségei messze meghaladják az orosz hadsereg veszteségeit. 

Ellentétben az elmúlt két évben felpörgött orosz hadiiparral, a nyugati oldal egyre kevesebb nehéz haditechnikát ad az elmúlt egy évben az ukrán szárazföldi csapatoknak. 

A haditechnika egyre nagyobb hiánya miatt a 2024-ben felállított új ukrán dandárok már nem gépesített, hanem csak gyalogdandárok. 

A háború két és fél éve alatt Kijev a nyugati partnerektől néhány tucat – nem a legmodernebb – harckocsit kapott, amelyekről aztán a fronton kiderült, hogy nincs meg sem a megfelelő logisztikai alkatrész-utánpótlásuk, sem a megfelelő javítóbázisuk. Ez a megállapítás igaz a páncélozott harcjárművekre, az önjáró és vontatott tüzérségi tarackokra, a rakéta-sorozatvetőkre és más technikára is. Habár a drónok miatt erősen lecsökkent a hatékonyságuk, az orosz frontvonalakon való áttöréshez, a mélységi előrenyomulás biztosításához több ezer darab modern nyugati harckocsira – és gépesített szárazföldi alakulatokra – lenne szükség.

– Az orosz elektronikai hadviselés egyre hatékonyabb: az olyan GPS vezérlésű precíziós eszközök mint az Excalibur irányított tüzérségi lövedék vagy a Himars rakétakvetőkről indított irányított GMRLS rakéták hatékonysága jelentősen lecsökkent az utóbbi időben.

– A nyugati országok hadikészletei egyre jobban kimerülnek. Folyamatosan egyfajta kannibalizmus zajlik a nyugati hadseregekben, amikor meglévő haditechnikát és lőszert adnak át nyugati országok Ukrajna védelmére, de a pótlása az elvesztett katonai képességeknek nem történik meg.

– 2023 augusztusa óta az ukrán hadsereg nem volt képes visszafoglalni egyetlen egy falut sem az oroszoktól, miközben az orosz hadsereg szinte minden héten bejelent újabb és újabb területi nyereségeket. Az elmúlt héten például 6 ukrán falut és 40 négyzetkilométer területet foglaltak el az orosz csapatok.

Az ukrán háborút szemlélve a mostani Ukrajna nagy léptékkel halad egy afgán forgatókönyv felé. (Az afganisztáni – szinte menekülésszerű – nyugati kivonulás is teljes meglepetésként érte a nyugati közvéleményt, pedig az afgán háború dinamikája már jóval korábban megmutatta, hogy ez fog következni.)

Julian Röpke német újságíró bejegyzéseit sokszor idézi a nyugati sajtó. Röpke teljes mértékben ukrán-párti és sokszor szélsőségesen elfogult az oroszokkal szemben. 

Röpke a következő írást tette közé a Twitter (X) oldalán 2024. július 12-én: 

„Ha az orosz hadsereg

– műveletlen és képzetlen,

– kerékpárokat használ tankok helyett,

– hátrahagyja sebesültjeit,

– kifogyott a friss vízből és éhezik,

mit lehet mondani az ukrán hadseregről, amely 2023 ősze óta szinte minden csatát elveszített az oroszok ellen?

És keserű szarkazmus nélkül: Nagyon elegem van a sok gúnyos nevetésből… a csúnya oroszokról. 

Ez vagy egyáltalán nem reprezentatív a valós helyzetre nézve, vagy az ukrán hadsereg hasonló, vagy még rosszabb állapotban van.

Ukrajna igaz barátjaként aggódom az ország jövője miatt. A háborúval kapcsolatos jelenlegi bel- és nemzetközi politika nem vezet az ország felszabadításához. A szakadékba vezet.”

Az ukrán államfő szerint „minden (ukrán) területet nem lehet erőszakkal visszaszerezni”, ezért Zelenszkij most már a „nemzetközi diplomácia erejében” bízik a jövőbeli rendezésnél. (Az ukrán államfő kitért az alól a kérdés alól, hogy meddig fogja bírni az ukrán hadsereg az orosz nyomást.)

Még érdekesebb Boris Johnson legutóbbi interjúja a Daily Mail brit lapnak. David Arahamija, az isztambuli ukrán delegáció vezetője szerint Boris Johnson volt korábban az a nyugati politikus, aki 2022 áprilisában Kijevben felszólította az ukrán vezetést, hogy Isztambulban ne írjon alá semmit, ne tegyen semmilyen engedményt az oroszoknak, hanem harcoljon tovább. Az oroszok akkor Isztambulban a Krím orosz területnek való elfogadását és a semlegesség garantálását kértek Kijevtől. Azóta viszont több mint 2 éve tart az öldöklés, és az ukránok csak rosszabb helyzetbe kerültek.  

Boris Johnson most 2024 júliusában azt javasolja, hogy a felek térjenek vissza a 2022. február 24-ei határokhoz, Ukrajnának pedig engedjék meg a NATO- és EU-tagságot. A békéért cserébe Ukrajnában garantálnák az orosz nyelvűek jogait – bár ez a nyugati alapelvek szerint minden etnikai csoportnak diszkrimináció nélkül automatikusan járna –, Moszkvával pedig a nyugati országok felújítanák a – oroszok számára amúgy nem sokat érő – G8-as klubot és a NATO-partnerséget. 

Boris Johnson persze most is tévedésben van. Az oroszok most már nem fognak visszavonulni a 2022. február 24-ei határokhoz és Ukrajna NATO-tagsága továbbra is teljes mértékben elfogadhatatlan a számukra. De akárcsak Zelenszkijnél, Boris Johnsonnál is megfigyelhető az elmúlt időszakban bekövetkezett jelentős hangnemváltás. (Korábban a nyugati és ukrajnai követelések között egyebek között az orosz csapatok 1991-es határokra történő feltétel nélküli visszavonulása, az orosz háborús bűnösök elszámoltatása és egy teljes körű háborús kártérítés kifizetése szerepelt.)