A demográfiai fordulatról – egy kicsit másképp

A demográfiai hanyatlás Európában immáron nem kockázat, hanem biztos tény: még a legmagasabb termékenységi rátával rendelkező országok körében sincs meg a 2,1-es reprodukciós ráta. Ezért is gondolják sok nyugat-európai fővárosban, hogy a jelenlegi és a következő felnövekvő nemzedékek idején biztosan csökken az EU népessége, úgyhogy szükség van a bevándorló népesség növelésére.

Vajon miért gondolják ezt? Azért, mert ez eddig is így volt: Nyugaton már 1960 óta folyamatosan csökkent a természetes népszaporulat (2016-ban már mínuszba is fordult), ezzel párhuzamosan mégis nőtt az Európai Unió aktív korú népessége az elsősorban a korábbi gyarmatokról érkező olcsó munkaerő képében megjelenő népesség számának emelkedése miatt. (1985 óta minden évben többségben voltak a bevándorlók a kivándorlókhoz képest.) Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyugati középosztály helyzete is megrendülni látszik, és a nyugat-európai fiataloknak – a McKinsey elemzőház szerint – egyre kevesebb esélyük van olyan életszínvonalra, mint amilyen most a szüleiknek van, ami szintén befolyásolja a gyermekvállalási kedvet, míg a bevándorlóknak hatalmas kiugrási lehetőség Európában élni a korábbi életszínvonalukhoz képest.

Az európai demográfiai hanyatlásnak azonban van egy másik, kevéssé ismert, méghozzá biológiai aspektusa is: az európai férfiak nemzőképessége az elmúlt évtizedekben durván megfeleződött, ami azt jelenti, hogy a gyermekvállalás előtt immáron nemcsak anyagi, hanem egészségügyi kihívások is tornyosulnak. (Egyes becslések szerint 300 ezer meddő pár van ma csak Magyarországon – a magyar kormányzat 2018-ban jelentősen lazította a lombikkezelésekkel kapcsolatos korlátokat, emelve a támogatásokat, bővítve a kedvezményes kezelések körét is.)

Ráadásul az európai férfiak évekkel később szánják rá magukat az első gyermekük vállalására, méghozzá egyre több helyen a krisztusi kor (33 év) körül. (Az elmúlt száz évben leginkább az 1970-es években vállalták a férfiak 30 év alatt az első gyermeküket.) Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a párjuk csak néhány évvel fiatalabb, akkor a teherbe esés esélye is egyre kisebb, hiszen ma már a nők az EU-ban átlagosan 29 évesen szülik meg az első gyermeküket, és mindössze néhány évük marad a többi gyermekre, utána folyamatosan csökken ennek az esélye. A mai helyzet az apák gyermekvállalása kapcsán leginkább az 1920-as évekre hasonlít, azzal az alapvető eltéréssel, hogy ma már sokkal több nő dolgozik, akik később is vállalják az első gyermeküket, ami egyébként ritkán csak az ő döntésük. Ha már családtervezés, akkor nézzük a házasságok számát! Általános tendenciának tűnik, hogy a hagyományos házasság intézménye válságba került Európában: egyre kevesebben kötnek házasságot kontinensszerte: 1965 óta csaknem a felére esett a házasságkötések száma úgy, hogy közben a népesség nagyjából százmillióval nőtt. Bár az utóbbi néhány évben szerencsére emelkedett (duplázódott) Magyarországon a házasodási kedv (a válások tekintetében az európai középmezőnybe tartozunk), becslések szerint a magyar házasságok felbontásának majdnem a 70 százalékát a nők kezdeményezik. Ezt azért fontos megérteni, mert ha a nagyobb biztonságot adó jogi köteléket inkább a nők bontják fel úgy, hogy ők utána ritkábban házasodnak újra és vállalnak újabb (saját) gyermeket, akkor vélhetően a terhek és kötelezettségek tekintetében nem beszélhetünk megnyugtató helyzetről. A legfrissebb elemzések azt mutatják, hogy bár 1999–2000-hez képest az utóbbi időben javult (átlagosan napi 15 perccel) a magyar férfiak és nők családon belüli munkamegosztásának helyzete, a nők még mindig jóval több otthoni kötelezettségnek tesznek eleget, ráadásul munka mellett is.

Mindezek mellett egyre több országban több nő szerez diplomát, mint férfi, és az úgynevezett reáldiplomások körében is növekszik az aránya. A magyar felsőoktatásban tanuló nők körülbelül 53 százalékos aránya ma már megfelel a nyugat-európai átlagnak. A 2016-os adatok szerint a doktori képzésben is már több nő szerzett PhD-fokozatot, mint férfi. A mesterfokozat tekintetében a nemek közötti különbség nyilvánvaló: tízezerrel több nő szerez diplomát Magyarországon, mint férfi. Sőt a vezető, menedzseri pozícióban lévő, a versenyszférában dolgozó magyar nők arányát tekintve az Eurostat legfrissebb adatai szerint megelőzzük a luxemburgi, svéd, francia vagy éppenséggel a holland hölgyeket. Szinte hihetetlen, hogy az EU első hat országában vagyunk ezen a téren, ami egyébként jelzi a magyar nők talpraesettségét.

A Nyugat-Európában népszerű feminista és gen­de­rideológiák terjedésével párhuzamosan egyre kevesebb férfi kerül be a felsőoktatásba, és a lemorzsolódók között is Európa-szerte magasabb a fiúk-férfiak aránya. Ez azt is jelenti, hogy sürgősen át kell gondolni, hogy a fiúkat miként is kellene nevelni, képezni, és hogyan lehet a teljesítményüket fokozni a testi-biológiai, fizikai és mentális szükségleteiknek-képességeiknek megfelelően, és milyen iskolarendszeren kívüli, a testi-lelki fejlődésüket jobban szolgáló programok képzelhetők el, valamint hogy milyen szerepet szánunk a (tömeg)sportoknak.

Mindez miért fontos? A többkeresős családokban rövid távon egyre nagyobb az esély arra, hogy a nők a magasabb végzettségük miatt anyagilag stabilabb helyzetbe kerüljenek és magasabb jövedelemmel rendelkezzenek, mint a párjaik, ami alapvetően határozza meg a családok gyermekvállalási stratégiáját és az azokkal kapcsolatos kihívásokat, elvárásokat, valamint az alkalmazkodási feladatokat is.

És akkor még nem is beszéltünk azokról a témákról, amelyekről rendszeresen írok: mind a mesterséges intelligencia, mind pedig az egészségügy (biotechnológia) forradalma befolyásolni fogja mindezen trendeket, elhozva egy teljesen új világot.