BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rohannak az emberek az ékszerészekhez: eladják az aranyat Hollandiában

A németalföldi nagyvárosok ékszerészei kénytelenek segéderőket beállítani, mert a lakosság körében erős lendületet vett az – eddig otthon őrzött – nemesfém-tárgyak eladása.

A jelenség okaként kereskedők utalnak részint az aranynak az utóbbi időben tapasztalt erős drágulására, részint – kényszerítő körülményként – a létfenntartási költségek emelkedésére. Az arany unciánkénti ára nyolc évvel ezelőtt még 270 dollár körül ingadozott, nemrég azonban egy rövid időre elérte az ezer dollárt, de az utóbbi hetek csökkenése után is 900 dollár közelében mozog a jegyzése.




Ezt az irányzatot a használt arany és ékszer ára is követi, ezért a tulajdonosok tömegesen igyekeznek megszabadulni tőle. Hága, Antwerpen és Amsterdam ékszerészei rekord-forgalmat bonyolítanak le, egy-egy aranyműves egy jobb héten akár 100 kilogrammnyit is beolvaszt. A jelenség intenzitására a Die Presse hollandiai tudósítója figyelt fel, aki egyúttal rámutatott az ismét fellendülő üzletág több sajátosságára. Mindenekelőtt emlékeztet, hogy ezen a területen továbbra is szokásos – sőt érdemes – alkudozni.

Ha valaki meg akar szabadulni ékszereitől, akkor érdemes több kereskedőt is felkeresni, mielőtt túladna a portékáján. A piac további jellemzője, hogy az árak városonként is jelentősen – akár 50-60 százalékos mértékben is – eltérnek, a legtöbbet ez idő tájt a gyémánt- és az aranyművesség fővárosának tekintett Antwerpenben lehet kérni, főleg akkor, ha valaki nagyobb tételt ad be.

A kereskedők az élénk üzletmenet mellett sem feledkeznek meg az óvatosságról, és vigyáznak arra, nehogy bűncselekménnyel szerzett nemesfém menjen keresztül a kezükön, ezért általában elkérik az eladó személyi okmányát, a szigorúbbak másolatot is készítenek róla.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.