BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bíróság szerint is kartelleztek

Három kartellperben is a Gazdasági Versenyhivatalnak adott igazat a bíróság. Jogerős ítélet született két informatikai és elsőfokú döntés egy vadgazdálkodó vállalkozások között létrejött versenykorlátozó megállapodás ügyében. A kartellezőkre összesen 114,4 millió forint bírságot rótt ki a GVH.

A győri önkormányzat még 2003 júniusában írt ki közbeszerzési eljárást egy integrált pénzügyi gazdasági rendszer bevezetésére. A tender kapcsán - a GVH versenytanácsának megállapítása szerint - a Synergon és az SAP olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a pályázat eredményének befolyásolására. Emiatt a két vállalkozás 7,2-7,2 millió forint bírságot kapott a GVH-tól. A döntést az elmarasztalt cégek bíróság előtt támadták meg, de a Fővárosi Bíróság, majd a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította keresetüket. A GVH tehát jogosan bírságolta meg a cégeket kartellezésért.

Kartellezett az Albacomp Rt. és a Synergon Rt. is, amikor a Paksi Atomerőmű informatikai projektjének elnyerése érdekében versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással. A GVH a cégekre 10-10 millió forint bírságot szabott ki. A Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla is a GVH-nak adott igazat.

A versenyhivatal a bérvadászati piacot vizsgálata során észlelte, hogy a vadhús-felvásárlási piacon a gazdasági verseny korlátozására alkalmas ármegállapodás jött létre a piaci szereplők között. Emiatt 2003 szeptemberében eljárást indított a Vadgazdasági Termékek és Szolgáltatások Terméktanács és vadhús-felvásárlásban érdekelt tagjai ellen.

Megállapította, hogy a terméktanács 2000 augusztusa és 2004 áprilisa között a tagságot kötelező, de az egész vadhús felvásárlási piacra tovább gyűrűző árakat határozott meg. Emiatt a terméktanács 80 millió forint bírságot kapott. Az érintett a döntés ellen fellebbezett, de az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság a keresetét elutasította.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.