BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Reformokat sürget az IMF Magyarország számára

Felfokozott figyelem kísérte Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójának magyarországi látogatását. Az IMF első embere találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, Simor Andrással, az MNB elnökével, a parlament gazdasági és költségvetési bizottságának tagjaival illetve Orbán Viktor Fidesz-elnökkel is.

Eddig sikeresen csökkentette a kormány a gazdasági válság hatásait, amiben szerepe volt a Valutaalapnak, a közreműködésük világossá tette mindenki számára, hogy erős pénzügyi háttérrel rendelkezünk, tudjuk magunkat finanszírozni – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a nemzetközi sajtótájékoztatón. Világos, hogy nem vagyunk még túl a nehezén, egyre sötétebb előrejelzések érkeznek a világból, ezért nekünk is végig kell gondolni a feltételezéseinket – fűzte hozzá a kormányfő.

Az IMF vezérigazgatója szerint a 2008-as mutatók megfelelnek a várakozásoknak, elégedett az eddigi fejleményekkel, de aggódik a külső feltételek romlása miatt. Mély visszaesésre számíthatunk a világban és ez Közép-Európára és Magyarországra is érvényes. Nem speciálisan magyar ez a probléma, de az IMF feladata, hogy fenntartható pályára segítse állni a gazdaságot.

A korai IMF-beavatkozásnak is köszönhető Strauss-Kahn szerint, hogy itthon nem volt sem valuta- sem bankválság. Kiemelte: a terv, amelyet a magyar fél kitűzött, egy szoros konzultáció eredményeként született meg, amelyben a nemzetközi szervezet is segített a szakértelmével. De mindez csak a rövid távú stabilizációt, a pénzügyi válság elmélyülését akadályozza meg, továbbra is szükség van strukturális reformok végrehajtására. A fiskális fenntarthatóságot is biztosítani kell, de ezekbe a hosszabb távra szóló lépésekbe nem kíván közvetlenül beleszólni az IMF.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.