BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megérkezett az IMF delegáció Romániába

19 milliárd eurós hitelt igényel Románia az Európai Bizottságtól és a Nemzetközi Valutaalaptól - tudta meg a Mediafax hírügynökség román pénzügyminisztériumi illetve jegybanki forrásokból. A teljes összegből 12 milliárd eurót az IMF, 7 milliárdot pedig az Európai Unió adna.

A Nemzetközi Valutaalap szakértői szerdától március 25-ig Bukarestben tárgyalnak a hitelkeretről . A nineoclock.ro értesülései szerint Románia középtávra, vagyis 1-2 évre kötne megállapodást. A Nemzetközi Valutaalap a Romániával várhatóan hangsúlyt helyez majd az infláció mérséklésének fontosságára, a szigorúbb pénzpolitika követésére is.

„Az előzetes washingtoni megbeszélések termékenyek voltak, reményeink szerint az elkövetkező hetek munkájával sikerül majd minél pontosabban felbecsülni Románia gazdaságának helyzetét, hogy ott egy lehetséges IMF program megvalósulhasson” – mondta Juan Jose Fernandez-Ansola a valutaalap romániai területi megbízottja.

Az IMF egy küldöttsége már január 27-től február 4-ig Bukarestben vizsgálódott. Akkor Traian Basescu román államfő bejelentette: Románia az Európai Bizottságtól szeretne 6-7 milliárd eurós kölcsönt felvenni, mégpedig az IMF felügyelete alatt, mivel csak ez utóbbinak vannak meg az eszközei a pénzek felhasználásának ellenőrzéséhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.