BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább nőtt a rekordtöbblet

Záródott az import-export olló augusztusban, de még így is jelentős többlet keletkezett a külkereskedelmünkben.

Záródott az import-export olló augusztusban, de még így is jelentős többlet keletkezett a külkereskedelmünkben. A szaldó már a 3 milliárd eurós aktívumot közelíti. Az utolsó nyári hónapban a kivitel 20,3, a behozatal 26,4 százalékkal csökkent euróban számolva az előző év azonos időszakához képest – jelentette előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előző hónaphoz képest az olló jócskán zárult, júliusban az export még 18,2, az import pedig 31,4 százalékkal szűkült. Az exportmutatóban négyhavi javulás tört meg, az import viszont március óta a legkisebb zsugorodást mutatja. A hónapra vonatkozóan azonban továbbra is többletet mutat az egyenleg, míg a válság előtti években rendszerint az egyik legnagyobb hiány éppen augusztusban keletkezett. A külkereskedelmi mérleg a nyolcadik hónapban 229 millió euró aktívumot mutatott, ez az egyenleg 360 millió eurós javulását jelenti az előző év augusztusához képest, viszont az előző hónapokban mértnek csak nagyjából a felét érte el.
Több tényező is szerepet játszhatott az olló szűkülésében. A gáztárolók elhalasztott feltöltése csak augusztusban indulhatott meg jelentősebb mértékben. A július eleji áfaemelés miatt is nyílhatott az előző hónapban rekordméretűre az import és az export különbsége, ez valamelyest korrigálódhatott az utána következő hónapban. Ezzel együtt még mindig az látszik, hogy a viszonylagos javulás ellenére öszszességében drasztikusan esett a belső kereslet. Az export javuló trendje megtört ugyan, de a külső konjunktúra lassan beindulni látszik, így tovább enyhülhet a helyzet az év végéig.


Éves szinten már biztos, hogy jelentős többlet keletkezik majd a külkereskedelemben, még ha az import mostantól folyamatosan emelkedne is. Ez segít az ország külső finanszírozási igényének a csökkentésében, így a gazdaság sérülékenységének enyhítésében is. A fogyasztás és a beruházás visszaesése, amely a súlyos importcsökkenés mögött áll, a növekedési kilátások szempontjából negatív fejlemény. 2009. január–augusztusban a kivitel euróértéke 24, a behozatalé 30 százalékkal csökkent. A külkereskedelmi mérleg 2812 millió euró aktívumot mutatott, az egyenleg 3078 millióval javult a tavaly január–augusztusi 267 milliós passzívumhoz viszonyítva.
A piac által vártnál kisebb lett a havi többlet az import és az export közötti rés záródása miatt – mondta lapunknak Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető közgazdásza. Az adatok azonban igen nagy ingadozást mutatnak, az előző hónapban például a várakozásoknál sokkal nagyobb többlet keletkezett, így ebből még nem lehet messzemenő következtetést levonni. Éves szinten 3,8-4,2 milliárd euró körüli többlettel számol a szakértő, de ha megindul egy erőteljes fellendülés, akkor az utolsó negyedévben már mérséklődhet az aktívum.
Mindkét kereskedelmi irányban kisebb visszaesésre és öszszességében nagyobb többletre számított előzetesen Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. A keddi ipari adatok után azonban már reálisak a kedvezőtlenebb számok, előbb vagy utóbb azonban be kell következnie a fordulatnak – tette hozzá. A jövő év második negyedében lehet először éves alapon is növekedés, de már szeptembertől enyhülhet a forgalomcsökkenés; Csehországban például máris látható ez a tendencia, és a német adatok is ugyanerre utalnak. Elsősorban az import miatt esett az előző hónapokban látott felére a külkereskedelmi aktívum – részletezte Török. Ez vagy valamilyen egyszeri tételből adódik, vagy az energiaimport korábbi alacsony dinamikájának a korrekciója, de az is lehet, hogy már egy küszöbönálló ipari fellendülés előjele. Optimista ez a feltételezés, de előfordulhat, hogy már a növekvő kibocsátáshoz szükséges forgóeszközkészletek felhalmozása kezdődött meg – mondta a szakember.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.