BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áfavita: nem engedünk

Az év elején már hatályba lépett módosításokon túl az idén már nem kell az áfaszabályozás átírására számítanunk, a kormány ugyanis az Európai Bizottság (EB) tavaly októberi felszólítása ellenére sem változtat a kifogásolt passzusokon.

Emlékezetes: az EB még október elején – az uniós országok szinte mindegyikét érintő, több tucat szabálysértési eljárással egyetemben – jelentette be, hogy kifogásokat támaszt a magyar áfaszabályozással szemben. Brüsszel azt nehezményezi, hogy Magyarországon nincs mód az előzetesen felszámított adó azonnali visszaigénylésére olyan esetekben, amikor a levonható áfa még ki nem egyenlített számla után keletkezett. Vagyis – némi leegyszerűsítéssel –, ha a vevő még nem fizetett, akkor ez a számla nem vehető figyelembe az adó levonása során.

Amennyiben egy adómegállapítási időszakban – ez a nagyobb vállalkozások többségénél egy hónapot ölel fel – a levonható áfa összege nagyobb, mint a fizetendő adó, áfakülönbözet keletkezik. A magyar szabály ilyen esetekben választási lehetőséget kínál az adózóknak: a különbözetet vagy átviszik a következő adómegállapítási időszakra, vagy kérik annak azonnali viszszatérítését. Ez utóbbi lehetőséget korlátozza – az EB szerint az uniós elvekkel össze nem egyeztethető módon – az az elvárás, hogy a levonásba helyezendő áfa megfizetettségét igazolni kell. Brüsszel szerint ez különösen a nagyobb beruházások esetén érinti hátrányosan az adózókat.

A pénzügyi tárca szerint azonban nem megalapozottak az uniós kifogások. Lapunk kérdésére közölték: a mostani magyar szabály jelentős visszatartó erőt képez az adókikerüléssel szemben, módosítása, lazítása azonban kiskapukat nyitna a rosszhiszemű adózók előtt. A PM számítása szerint az egyelőre le nem zárult jogvita mintegy félmilliárd forintos, tehát nem túl jelentős költségvetési tételt érint. A szaktárcánál úgy vélik: a mostani EB-döntéssel érdemes vitába szállni. Hozzátették: korábban voltak olyan ügyek, amelyeknél meg lehetett jósolni, hogy a magyar kormány számára kedvezőtlen döntés és ezzel együtt jelentős fizetési vagy visszatérítési kötelezettség megállapítása csak idő kérdése. Ez azonban nem ilyen ügy – szögezték le a PM-ben.


Áfaarányosítás

A legutóbbi, szintén az áfával kapcsolatos jogvita hazánk és az EU között az úgynevezett áfaarányosítás kérdése körül bontakozott ki. Ennek során egy a magyar szabályokat elmarasztaló európai bírósági döntés után az érintett adózók október 20-ig igényelhették vissza „túlfizetett” adójukat. A kormány korábban 60 milliárd forintos tétellel számolt, végül azonban – az előzetes közlések szerint – 39 milliárd forintot igényeltek vissza az arra jogosultak. KR

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.