BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napokon belül érkezhet az EU-pénz Görögországba

A görög pénzügyminiszter mai közlése szerint napok kérdése, hogy Athén megkezdje a 30 milliárd eurós hitel lehívását.

A görög miniszterelnök ma hivatalos is kérvényezte az Európai Unió és az IMF által felajánlott, 45 milliárd eurós kedvezményes hitelt országa számára. A piacok azonnal fellélegeztek a hírre, annak ellenére, hogy kérdéses, mikorra és hogyan zárulhat le a procedúra.

További megnyugvást jelenthet, hogy George Papaconstantinou görög pénzügyminiszter az AP tudósítása szerint ma úgy nyilatkozott: napok kérdése a hitel lehívása. Az IMF vezetője, Dominique-Strauss Kahn már közölte, a lehető leggyorsabban lépnek majd a görög kérés megvalósítása ügyében.

Tegnap ismét a lakossági tiltakozások és a piaci félelmek kettős szorításába került a görög kabinet. Miközben több tízezer közalkalmazott Athén „vérszomjas” költségvetési megszorításai ellen tiltakozott, valóságos pénzpiaci összeomlást idézett elő a hír, hogy a 2009-es görög deficit az addig valószínűsített 12,7 helyett 13,6 százalékot tett ki az Európai Bizottság felülvizsgált adatai szerint.

A görög államkötvények nemfizetésének lehetőségét számszerűsítő úgy nevezett CDS felár már tegnap is rekord magasságokba szökött, ami jól mutatta, hogy a piaci szereplők milyen meggyőződéssel spekuláltak Görögország fizetésképtelenségére.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.