BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EU: Magyarország még nem kért segítséget

Az Európai Unió, a Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetközi Valutaalap sem tud arról, hogy Magyarország tárgyalásokat kezdene egy pénzügyi védőhálóról. Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt jelenti be a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjának, hogy Magyarország egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni az IMF-fel. Az NGM csütörtökön közölte, hogy Az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében megkezdjük a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről.

Amadeu Altafaj, az Európai Bizottság szóvivője Brüsszelben azt mondta, hogy az EU eddig nem kapott megkeresést Magyarországtól egy esetleges pénzügyi segítségről.

Ugyanakkor a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte pénteken, hogy a kormány megkezdte a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval egy olyan új megállapodás megkötéséről, amely megszorítások helyett a magyar gazdaság növekedését segíti elő. Az új megállapodás várhatóan a jövő év első hónapjaiban köttetik meg.

Altafaj hangsúlyozta, hogy Brüsszel nem kapott hivatalos megkeresést egy megállapodásról.

A Valutaalap itteni delegációjának vezetője, Irina Ivascsenko tegnap délután cáfolta, hogy bármilyen támogatással kapcsolatban megkereste volna az IMF-et a magyar kormány. Közleményében megerősíti: a valutaalap küldöttség valóban Budapesten tárgyal, ám csak az éves felülvizsgálat keretében.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban azt mondta, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter péntek délelőtt jelenti be a Nemzetközi Valutaalap delegációjának, hogy Magyarország egy biztosítás típusú megállapodást szeretne kötni az IMF-fel.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.