BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

IMF-tárgyalások - Nem tudni, hogyan tovább

Egymásnak ellentmondó döntések születtek pénteken azután, hogy az IMF és az EU delegációja idő előtt hazautazott a jegybankot érintő kérdések miatt. A parlamenti napirendről levették a fő ütközőpontot jelentő javaslatot és tompító módosító indítványok is születtek, másfelől viszont látszik: a jegybanktörvényt gyorsan el akarják fogadni. Kérdés, így milyen hangulatban kezdődnek januárban az egyeztetések.

sem azzal kapcsolatosan, miként alakulhatnak a januári IMF–EU-tárgyalások azután, hogy a tervezett időpont előtt felállt a tárgyalóasztaltól az EU és a valutaalap delegációja. Amadeu Altafaj Tardio, Olli Rehn szóvivője azt mondta, az egyeztetés megszakítása az Európai Bizottság pénzügyi és gazdasági biztosának személyes döntése volt, és a tárgyalás megszakítása összefüggésben van a jegybankot érintő, véleményük szerint a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét potenciálisan veszélyeztető törvénymódosító tervezettel.

Hozzátette, januárban kezdődnek a hivatalos egyeztetések, és ezekben a tervekben pillanatnyilag nincs változás. Hasonlóképpen nyilatkozott az IMF is: szóvivőjük tájékoztatása szerint továbbra is kapcsolatban állnak a magyar hatóságokkal, hogy döntsenek a további lépésekről.

Mint ismert, egyrészt az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága az új alaptörvény bevezetéséhez kapcsolódó egyik jogszabályban tett arra javaslatot, hogy legyen összevonható a Magyar Nemzeti Bank a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével. E mögött a feltételezések szerint politikai szándék áll: a kabinet így próbálja kvázi megfosztani gyakorlati hatalmától Simor András jelenlegi jegybankelnököt. Ennek részeként belőle alelnököt csinálna, az összevont szervezet élére pedig egy új vezetőt ültetne. Másrészt viszont – ettől jogtechnikailag függetlenül – a jegybanktörvény tervezete megváltoztatná a monetáris tanács létszámát, az alelnökök létszámát, a beszámolási kötelezettségeket és beleszólna a jegybanki bérekbe is.

Az EKB egyébként az említett tárgyalásoktól függetlenül is kifogásolta korábban, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium nem tartotta tiszteletben konzultációs kötelezettségét, és a törvényjavaslat múlt héten beterjesztett változata lényeges változásokat tartalmaz az EKB-hoz benyújtott verzióhoz képest.

Hogy hogyan tovább, nem tudni. Lapunk megkérdezte Olli Rehn szóvivőjét, januárban milyen feltételekkel kezdődhetnek el a hivatalos tárgyalások, vannak-e konkrét paragrafusok a magyar törvénytervezetekben, amelyek elfogadása esetén reménytelennek tűnik a megegyezés, de tegnap estig nem kaptunk választ megkeresésünkre.
Fellegi Tamás tárcanélküli miniszter, a magyar tárgyalódelegáció vezetője közleményben tudatta, hogy most egyelőre csupán informális megbeszélés zajlott, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra.

A közlemény szerint a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvény-tervezetről „az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése folyamatban van”. Nyilatkozott Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője is: azt mondta, megérti, hogy valaki karácsonyra hazautazik, és „a Jézuskát máshol várja, nem Budapesten”. Hozzátette: Magyarország jelentős pénzzel tartozik az IMF-nek, így szerinte nem kétséges, hogy az IMF „vissza fog térni a pénze behajtása érdekében”.

A januári kilátások kimenetelét még nehezebb megjósolni amiatt, hogy pénteken felgyorsultak az események: a Fidesz a külföldi tárgyalódelegáció hazautazásának híre után rendkívüli frakcióülést hívott össze, és több, a témához kapcsolódó javaslatról is döntést hozott. Rogán Antal, a gazdasági bizottság elnöke két módosító indítványt is beadott, egyiket a jegybanki bérekről, másikat a jegybank makroprudenciális, átfogó bankrendszeri ellenőrző szerepéről, mindkettőt az EKB-ra hivatkozva. Előbbinél az EKB által hazánknak küldött vélemény az indoklás, a másiknál pedig az, hogy abban a tervezetben, amelyet az EKB-nak a magyar kormány küldött, abban szerepelnek ezek a szabályok, így azokat be kellene építeni a törvénybe.

Ezzel egyébként hivatalosan is elismerte a kormányzat az egyik fő kifogást, vagyis, hogy más verziót látott az EKB, mint a parlament. Levették emellett a pénteki napirendről az MNB és a PSZÁF összevonásáról szóló tervezetet is, elkezdték ugyanakkor rohamtempóban tárgyalni a jegybanktörvényt, és Lázár János is világossá tette a frakcióülésük után, hogy az MNB-ről szóló új törvénynek minél hamarabb meg kell születni. Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy televízióműsorban azt mondta, szerinte van remény arra, hogy jó jegybanktörvény szülessen, de hangsúlyozta: a jegybanki függetlenség hangoztatása az MNB részéről nem öncélú, arra szolgál, hogy a nemzeti bank tevékenysége révén el lehessen érni az árstabilitást, és az MNB az ország pénzügyi stabilitásához is hozzá tudjon járulni.

Jelentős forintgyengülés is jöhet

Az IMF-tárgyalások megszakadásának hírére a forint árfolyama szinte percek alatt a 304-es szint fölé emelkedett, majd kicsivel alatta stabilizálódott. Londoni elemzők szerint nem feltétlenül csökkentek a megállapodás esélyei, ám jelentős piaci gyengülést okozhat a köztes időben, ha nem közelednek az álláspontok. Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője a Világgazdaságnak a jegybank körüli vitákról azt mondta, a piacok nem foglalkoztak érdemben az MNB-t ért újabb támadásokkal, inkább az időlegesen ismét derűsebbé váló nemzetközi hangulatot, valamint a jövő évi magyar költségvetésről kiszivárgó újabb híreket követték.


VG-összeállítás Jelentős forintgyengülés is jöhet Az IMF-tárgyalások megszakadásának hírére a forint árfolyama szinte percek alatt a 304-es szint fölé emelkedett, majd kicsivel alatta stabilizálódott. Londoni elemzők szerint nem feltétlenül csökkentek a megállapodás esélyei, ám jelentős piaci gyengülést okozhat a köztes időben, ha nem közelednek az álláspontok. Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője a Világgazdaságnak a jegybank körüli vitákról azt mondta, a piacok nem foglalkoztak érdemben az MNB-t ért újabb támadásokkal, inkább az időlegesen ismét derűsebbé váló nemzetközi hangulatot, valamint a jövő évi magyar költségvetésről kiszivárgó újabb híreket követték. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.