BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lassan elviselhetetlenné válik az európai krízis

Az adósságválságban szenvedő európai országoknak nyújtott segítség a kontinens legnagyobb gazdaságai, elsősorban Németország számára lassanként elviselhetetlen terhet jelent – írja a Moszkovszkije Novosztyi orosz napilap.

„A németek kilátástalan helyzetbe kerültek. Egyszerűen képtelenek arra, hogy megállítsák a segélynyújtás folyamatát. Most pedig megkísérlik bővíteni a pénzt adó országok számát, például Finnország bevonásával” – írja az orosz lap. Amennyiben valamennyi problémás ország (Olaszország, Spanyolország, Görögország, Írország és Portugália) csődbe kerülne Németország veszteségeinek az összege – német gazdasági szakértők számításai szerint – meghaladná a 700 milliárd eurót.  „Közvélemény-kutatások szerint a (német) polgárok 40 százaléka Németországnak az euróövezetből való kilépését pártolja, mert már nem akarnak fizetni Görögország megmentéséért” – írja az orosz lap.

Németország számára a kiút abban áll – folytatja a Moszkovszkije Novosztyi -, hogy bővítsék a problematikus országok részére szóló segélynyújtás résztvevőinek a számát – mutat rá az orosz lap. „Az euróövezet néhány más résztvevője sajátosan viselkedik: A finnek és a szlovákok nem akarnak fizetni, és az egész teher Németországot sújtja” – hangoztatja Alekszej Kuznyecov, a Moszkvai Világgazdasági Intézet európai tanulmányokkal foglalkozó központjának vezetője. Emlékeztetett arra, „Finnország csak zálog ellenében adott pénzt Görögországnak és Spanyolországnak. A spanyol kormánynak több mint 800 millió eurót kellett finn számlákra átutalnia, hogy 1,4 milliárd eurót kapjon.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.