BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogott el a NAV

Adócsaló munkaerő-közvetítőket fogtak el az adóhatóság nyomozói Közép-Dunántúlon, a bűnszervezet több mint 160 millió forint adót csalt el - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-vel.

A cégek a kiközvetített szolgáltatás bevételeit egy strómanok által vezetett céghálózathoz utalták, majd innen a bevételek tovább kerültek szintén saját érdekeltségű cégekhez. A bevételeket könyvelésükben, adóbevallásukban nem szerepeltették, a beérkező utalásokat a tulajdonosok készpénzben felvették. A cégláncolat más cégeinél fiktív számlák becsatolásával csökkentették az adóbevételt.

A kiközvetített munkavállalók őrzés-védelemmel, takarítással foglalkoztak, őket nem jelentették be, utánuk járulékot nem fizettek.

A NAV pénzügyi nyomozói összesen 31 helyszínen tartottak házkutatást, könyvelési anyagokat, telefonokat, számlázásra használt számítástechnikai eszközöket foglaltak le. A céghálózat tatabányai irányítóitól 29 millió forint készpénzt, csaknem 3 millió forint értékű aranyékszert és órákat, valamint 21,5 millió forint értékben személygépkocsikat foglaltak le.

A NAV nyomozói nyolc gyanúsítottak állítottak elő, ötöt őrizetbe vettek, közülük hármat a bíróság előzetes letartóztatásba is helyezett. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt az elkövetők akár 20 év szabadságvesztésre is számíthatnak - közölte a NAV.

A régióban egyébként az idén másodszorra csaptak le a NAV munkatársai olyan bűnözői csoportra, amely munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.