BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több áfacsalót kerít kézre a NAV

2014-ben a feltárt adóhiány 582 milliárd forint volt, melynek döntő része, 487 milliárd forint elcsalt áfa volt. Ez kétszer annyi, mint a 2011-es fogás - írja a Hvg.hu.

Az adóbevételek legnagyobb hányadát az általános forgalmi adó teszi ki, ami 2014-ben több mint háromezer milliárddal járult hozzá a költségvetéshez - számol be a Hvg.hu.

Az Európa szerte kiemelkedően magas 27 százalékos adó-kulcs ugyanakkor csábító terepe az adócsalóknak: 2014-ben a feltárt adóhiány 582 milliárd forint, aminek döntő része, 487 milliárd forint az elcsalt áfa. Ez kétszerese a 2011. évben megcsípett áfa-kerülések értékének, akkor ez a szám 244 milliárd volt – hivatkozik a NAV adataira a Blokkk.com, amelyet a Hvg.hu is szemlézett.

A közel 500 milliárd forint áfa-csalás értéke 16 százalékát teszi ki a költségvetésbe befizetett áfa bevételnek, azzal a különbséggel, hogy feketézés áfája nem folyt be az államkasszába, legfeljebb majd egyszer és csak egy része. A lefülelt áfa-kerülés mögött 2014-ben kétezer milliárdos feketepiaci érték húzódott meg. A csalások felderítésének aránya megkétszereződött, miközben a feketegazdaság súlya összességében nem sokat változhatott az elmúlt években, mérete a gazdaság teljesítményének akár a 20 százalékát is elérheti.

A növekvő felderítése arány mögött, az eddigi kormányzati bejelentések szerint az online kassza bevezetése áll, melynek használatára kötelezettek körében több mint 200 milliárd forint többlet áfa-befizetést mért az adóhatóság. Ehhez még ellenőriznie sem kellett a hagyományos módszerekkel, csak rákötni közel 200 ezer pénztárgépet az adóhatóságra. 2014-ben 44 ezer nyugta-, számlaadást ellenőrzött az adóhatóság, ötödüknél pedig hibát talált. Az EKAER még az elején tart, hasznát igazán csak a későbbiekben lehet megítélni. A fordított áfa - ahol be lehetett vezetni - ott bejött, csak éppen az áfa-csalók más terepre települtek át.

Ugyanakkor az áfa-csalások visszaszorításának leghatásosabb fegyvere az adókulcs csökkentése lenne, amelyre szintén van szándék, 2016-tól a sertéshús áfája 5 százalék lesz, aminek köszönhetően, várhatóan ezen a területen nem is lesz áfa-csalás a jövőben. De mi a helyzet a többi húsfélével?

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.