Sejtelmes szaúdiak főszerepben

Kérdésekre kérdésekkel válaszolt csütörtökön újságíróknak Ali al-Naimi, Szaúd-Arábia olajminisztere, nehogy árakról, piaci helyzetről érdemben nyilatkozzék valamit a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) pénteki miniszteri ülése előtt. Ám a sejtelmes szövege mintha arra utalt volna, hogy a kínálat csökkenni, a kereslet pedig emelkedni látszik, de korai volna még pontos előrejelzésekkel próbálkozni, hiszen maga is bizonytalan a kilátásokat illetően. Más miniszterek azonban nem fogták magukat vissza, Irak, Venezuela és Angola képviselői azt hangoztatták, hogy kiegyeznének a barrelenkénti 75–80 dolláros árral, ahogy a piac stabilizálódik. Elemzők ezt inkább vágyálomnak tartják, különösen, hogy Szaúd-Arábia, amely korábban határozottan kiállt a hordónkénti százdolláros ár mellett, most hallgat, és a legnagyobb termelőként ráerőltette stratégiáját a kartell tagjaira. A novemberi tanácskozáson az OPEC úgy döntött, hogy a piaci túlkínálat közepette a kitermelés csökkentésével nem próbálja meg megállítani az árak tavaly nyár óta tartó zuhanását, hanem a napi 30 millió hordós kvóta fenntartásával még támogatja is a folyamatot, hogy az olcsósággal kiszorítsa a piacról az észak-amerikai palatermelőket, az olajmultikat pedig a beruházások elnapolására, felfüggesztésére kényszerítse, minek nyomán a fekete arany hosszabb távon drágulni fog. A nagyvállalatok máris 130 milliárd dollárra rugó beruházási, fejlesztési programot halasztottak el.

A szervezet pénteki bécsi ülésén a stratégiát nem változtatják meg. Ám alighanem még évekig ki sem derül, hogy a stratégia bevált-e. Az elemzők szerint ezért is rendkívül bizonytalan a helyzet. A jövő évi árprognózisok alsó és felső határa között negyven dollár az eltérés. Az átlag hetven dollár. A bizonytalanság oka pedig az, amiről a miniszteri ülés előtt rendezett szemináriumon beszélt Paulo de Sa, a Világbank szakértője, hogy az árat nem a növekvő kereslet, hanem a növekvő kínálat határozza meg. Ennek hátterében pedig az amerikai és a kanadai palaforradalom áll. Olyan új eljárásról van szó, amelynek költség-haszon szerkezete nem is vethető össze a hagyományos kitermelésével. Hasonlóan látja a helyzetet Bob Dudley, a BP vezére, aki kifejtette: az évtized eleje óta az amerikai olajkitermelés hatvan százalékkal bővült, és a szédületes ütem csak most kezd alábbhagyni. Az amerikai palatermelésben érdekelt cégek – tette hozzá Rex Tillerson, az ExxonMobil főnöke – nagyon ügyesen a költségek csökkentésével reagáltak az alacsonyabb árakra, s egyáltalán nem tűnnek el a színről. Tavaly nyár óta a hordónkénti 115 dolláros ár januárra 45 dollárra esett, de aztán mára 65 dollár környékén szilárdult meg. Már ez az emelkedés is kedvezett az palaiparnak, s ha egyes OPEC-tagok kívánsága teljesülne, akkor az amerikai kínálat újra nagy iramban bővülne.

A stratégia másik megkérdőjelezhető elemére Thomas Helbling, a Nemzetközi Valutaalap világgazdasági vezető kutatója tapintott rá, amikor a szerény globális bővülésről beszélt szintén csütörtökön a bécsi konferencián. Emlékeztetett rá, hogy a nagy recesszió előtti fellendülés időszakában nem az olajfogyasztás bővülése fűtötte a gazdaságokat. Egyébként a Világbank és a BP is a jelenlegi árszint fennmaradására számít a következő években.
Sőt, a BP vezére úgy látja, hogy miközben a kereslet duzzad – ami még sok OPEC-szakértőt is meglepett, de oka részben a kínai stratégiai tartalékok feltöltése – a kínálat is bőséges. Az OPEC kvótacsökkentését sürgető Venezuela például hiába reménykedett abban, hogy a szervezethez nem tartozó Oroszországot rávehetné, egyeztesse stratégiáját. Moszkva erre nem hajlandó.

Az OPEC-nek szembe kell néznie egy lehetséges új fejleménnyel is: ha nukleáris programjáról Irán a hónap végéig megállapodik a nagyhatalmakkal, így megszűnik az országgal szembeni kereskedelmi embargó, akkor felújíthatja az olajexportját, ami akár napi 400 ezer hordót is kitehet, miközben a szervezet ma is a kvótánál egymillió barrellel többet hoz a felszínre. A multik készen állnak, hogy Irán hatalmas és olcsón kitermelhető tartalékait kiaknázzák.

A piaci részesedésért most indul a hosszú csata, de az OPEC megroggyanásáról még korai volna értekezni, hiszen a szervezet a világ termelésének negyven százalékát adja, míg az Egyesült Államok tíz százalékát, igaz 2008-ban az amerikaiak még csak hat százalékot hasítottak ki maguknak.