BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Richter: elesett az emelkedő trend

Másfél héttel ezelőtt a hazai börzét is ellepték az eladók. A nemzetközi piacok már hetek óta mélyrepülésben vannak, a BÉT azonban sokáig tartotta magát. A BUX index kitöréssel indította az évet, a 24 ezer pontos ellenállás áttörése után 500 pontot ralizott az árfolyam, ahol megjelentek az eladók, és pár nap leforgása alatt 22 600 pontig esett a kurzus. Innen sikerült szépítenie az indexnek, de azt még egyértelműen nem lehet kimondani, hogy véget ért a negatív korrekció.

Az OTP optimista évkezdését az eladók rontották el múlt héten. Az árfolyam többéves csúcspontról lefordult (6280 forint), és az 5695 forintos 200 napos mozgóátlagig zuhant.

A Mol teljesítményére sokáig nem lehetett panasz, de az év elején kiesett az emelkedő trendcsatornából az árfolyam, és nagy esés következett. Pár nap leforgása alatt 12 800 forintig zuhant az árfolyam a 14 295 forintos csúcsról, de a múlt hét második felében már érkezett egy rövid távú fordulós jelzés.

A Richtert sem kímélték: 5940 forintos lokális maximumról 5330 forintig zuhant, és a szeptember óta tartó emelkedő trend is elesett. A korrekció már várható volt, a lejtmenet történelmi csúcsról indult, de pénteken már sikerült ismét pozitív irányba fordulnia a Richternek. Az emelkedés egyelőre gyenge lábakon áll, a múlt heti mélypontnál található 5330 forintos támasz törése rontaná el a papír technikai képét.

A Magyar Telekom 410 forintnál ellenállásba ütközött az év elején, és egy sikertelen kitörést követően zuhanni kezdett az árfolyam. Elesett a 400 forintos támasz, és 393-ig esett a kurzus, ahonnan sikerült ismét elrugaszkodnia a távközlési papírnak. Egy csökkenő trendcsatornában araszol lefelé az árfolyam, és a következő ellenállás a csatorna felső élénél húzódik, amely 405 forintnál található, ahol a 200 napos mozgóátlag is tartózkodik jelenleg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.