BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenhet az OTP árfolyama

A nagy nemzetközi tőzsdei centrumok (New York, Frankfurt) indexei felett továbbra is Damoklész kardjaként lebeg a jelentősebb negatív fordulat. A hazai tőzsde vezető „négyes fogata” sem kecsegtet sok jóval.

Az elmúlt hetekben az S&P 500 index igen volatilis időszakot élt át. A New York-i tőzsde 500 vezető részvényének árfolyammozgását összesítő index nem tudta továbbra sem meghaladni a 2015. május 18-i hét csúcspontját, e mellé egy másik vészt jósló formáció „megrajzolásába” is belekezdett. Az idén április 18-i lokális csúcspont óta ugyanis azonosítható a heti bázisú grafikonon egy „szélesedő tető” (broadening top) forma, amely trendfordulást jelez. Továbbra is érvényes, hogy a jelentősebb mértékű csökkenés lehetőségét az tudná érdemben csökkenteni, esetleg kizárni, ha a jegyzés az előbb említett csúcspont fölé tudna tartósan emelkedni. A formáció alapján éppen csak a 2131 közelébe való emelkedésnek lehet tere.

Ennél viszont több kell ahhoz, hogy egyértelműen emelkedő legyen az irány hosszabb távon is. A német DAX mögött is igen nagy ingadozásokkal teli hetek állnak. A heti bázisú grafikon alapján elmondható, hogy a jegyzés továbbra is a lélektanilag is fontos 10 ezer pont alatt tartózkodik. Miután elsődleges trendje jelenleg csökkenő, ezért inkább arra számíthatunk, hogy a kurzus a 2014. október 13-i hét és a 2016. február 18-i hét mélypontjai által meghatározott egyenes mint lehetséges támasz szintjéhez (8830) tart a következő időszakban. Ez az egyenes egyébként egy „fej és vállak” forma nyakvonalát is adja, így kulcsfontosságú, mi történik majd a közelében. Fölfelé mozdulás esetében 10 350 közelébe történő emelkedésnek van tere jelenleg.

Eközben a BUX index továbbra is a 2015 elején indult emelkedő trend felett tartózkodik – éppen a trendvonalról fordulva vissza az elmúlt hetekben –, azonban a másodlagos trend jelenleg is csökkenő. Utóbbi ismét csak az említett emelkedő trend alsó szélének irányába tolja a jegyzést. Körülbelül ugyanott húzódik a 25 690-es támasz is. Az esetleges letörés 25 000–24 500 közé ejtheti az indexet. Az emelkedés korlátosnak tűnik. Ha sikerülne kijönni a csökkenő trend alól, akkor 27 055 közelében állhat az első akadály.
A Mol grafikonja jelenleg is meglehetősen unalmas. A jegyzés lényegében március óta „sávozik” 15 830 és 16 700 között. Egy lefelé történő kilépés után a 15 582-es támasz elvesztése komolyabb, 14 500 közelébe való esés előtt nyitna kaput. Felfelé kilépés 16 950, majd 17 060 forinthoz nyitna kaput. A hosszú sávozás a tapasztalat szerint legtöbbször elfárasztja a befektetőket, ami eladási hullámot indíthat, mert inkább jövedelmezőbb lehetőségek után néznek.

Az OTP Bank grafikonja szerint a jegyzés rést (6753–6638) hagyva maga után a 6115-ös támaszhoz esett. Ezzel letörte a 2015 januárja óta tartó emelkedő trendet. Egy felpattanás után a következő néhány napban ismét az előbb említett támasz közelébe csoroghat. A heti bázisú grafikon azonban ennél negatívabb képet rajzol. A trend letörése mellett az RSI indikátor is eladási jelzést adott, így további csökkenésre számíthatunk, 5650 forint közelébe. Ha ez a támasz sem lenne elég erős, akkor a jegyzés 5150 közelébe eshet vissza. Jelenleg felfelé az éppen elhagyott emelkedő trend visszatesztelése lehet a legkedvezőbb eset, 6638 közelében. A heti bázisú grafikonon az árfolyam és az RSI között negatív divergencia áll fenn, ami szintén az árfolyam csökkenését vetíti előre.

A Richter részvényeinek árfolyamának grafikonján az utolsó két kereskedési nap egy rést hagyott a megelőző felett (5557–5580). Ha a jegyzés rést nyitva hagyja és felette marad, akkor az emelkedés folytatódhat. Ekkor az ellenállások sorrendben: 5690 és 5800. Ha a rést bezárja, vagy úgy marad nyitva, hogy úgynevezett sziget alakul ki, akkor csökkenés következhet 5370 forint közelébe.

A Magyar Telekom trendje másodlagosan, rövidebb távon csökkenő. Ez a trend lefelé, a 433-as támaszon igyekszik keresztültaszítani a jegyzést. Ha ez sikerül, akkor a kurzus 415 közelébe csökkenhet. Ellenkező esetben, ha a kurzus ki tud bújni a csökkenő trend alól, akkor 449-ig nyílik tér az emelkedés előtt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.