BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Európa leginkább a munkanélküliségtől retteg

A munkaerő-piaci helyzet továbbra is a legégetőbb kérdés az európai nemzetek számára. A GfK Association felmérésében résztvevő tizenegy ország közül nyolc országban a munkanélküliségtől tartanak leginkább. Ezt követi az árak és a vásárlóerő alakulása, valamint a gazdasági stabilitás miatti aggodalom. Habár a jelenlegi gazdasági helyzetet kevésbé tartják aggasztónak, ez még mindig harmadik helyen szerepel a leggyorsabban megoldandó európai problémák listáján.

Az európai lista élén most is és a múltban is a munkanélküliséghez kapcsolódó aggodalmak állnak. Idén az európaiak 43 százaléka fejezte ki aggodalmát, amely 4 százalékpontos emelkedés a 2009-es adathoz képest. A problémát különösen súlyosnak tartják Spanyolországban, ahol a népesség háromnegyede aggódik a munkaerő-piaci helyzet miatt. Ausztriában és Lengyelországban 43 százalék – az európai átlag – gondolja úgy, hogy a munkaerő-piac helyzetének javulnia kell, míg Svédországban és Belgiumban a lakosság harmada ért egyet ezzel az állítással. Az Egyesült Királyság és Hollandia zárja a sort 16 és 8 százalékos eredményekkel.


Az infláció miatt főképp az oroszok aggódnak
A 22 százalékról 18 százalékra történt enyhe csökkenés ellenére az árak és a vásárlóerő alakulása miatti aggodalom az előző évi harmadik helyről idén a második helyre került a leggyorsabban megoldásra váró problémák listáján. Az infláció miatt főleg Oroszországban aggódnak, ahol európai összehasonlításban az infláció nagyon magas. Franciaországban és Németországban a népesség mintegy negyede volt nyugtalan csökkenő vásárlóereje miatt, míg Lengyelországban a népesség 16 százaléka gondolja úgy, hogy valamilyen lépést kell tenni. Ellenben a spanyolországi és svédországi 2 százalékos, és az Egyesült Királyságbeli és hollandiai 3 százalékos arány azt mutatja, ezen országok állampolgárai jóval kevésbé aggódnak emiatt.


A gazdaság jövője az átlagosnál nagyobb mértékben aggasztja a spanyolokat
A gazdasági fejlődés miatti aggodalom tükrözi az enyhébb helyzetet, és ez a probléma most az előző évi második helyről idén a harmadik helyre esett vissza. Miután tavaly az aggodalom mértéke 5 százalékról hirtelen 29 százalékra emelkedett, jelenleg az európaiaknak csak 16 százaléka gondolja úgy, hogy még mindig tartani kell a gazdasági helyzet okozta negatív következményektől. Azonban 31 százalékos és 26 százalékos eredményeikkel Spanyolország és Németország lakossága átlag feletti aggodalmát fejezte ki a gazdaság jövőjével kapcsolatban.

A bűnözés miatt leginkább a hollandok és olaszok aggódnak
A bűnözés problémája továbbra is a negyedik helyen áll. Különösen a hollandok (24%) és az olaszok (22%) követelnek erőteljesebb fellépést a bűnözés ellen. Az egészségügy miatti aggodalmak továbbra is a középpontban állnak. A jelenlegi 11 százalékos eredményével az ötödik helyen található. A lengyelek különösen elégedetlenek a betegség esetén kapott egészségügyi ellátással (26%), de 21 százalékos eredményükkel a németek is úgy érzik, hogy reformokra van szükség. A nyugdíjak és az idősori ellátások miatti aggodalmak egy hellyel előrébb kerültek, és 9 százalékos eredménnyel jelenleg a hatodik helyen szerepelnek. Németország és Ausztria lakossága, akik között az aggódók aránya 19, illetve 16 százalék, mindenféleképpen javulást vár a nyugdíjak kérdésében. Az öregkori nyugdíjak kérdése a franciák számára is (13%) kiemelt problémának számít.


A lakhatási kérdések főként az oroszokat és a franciákat foglalkoztatják
Nyolc százalékos értékükkel a lakhatással és a lakbérekkel kapcsolatos aggodalmak változatlanok, habár idén a nyolcadik helyen állnak a 2009-es hatodik helyezés után. Minden ötödik orosz, és legalább minden tízedik francia aggódik a megfelelő lakhatás hiánya miatt. Ugyanakkor úgy tűnik, ez jelenleg nem probléma Svédországban.
Az osztrákok és a britek a bevándorlás és a beilleszkedés miatt aggódnak
Nyolc százalékos értékükkel a bevándorlással és a beilleszkedéssel kapcsolatos kérdések továbbra is a kilencedik helyen állnak. Huszonnyolc százalékos értékével Ausztria a listavezető, szorosan mögötte található az Egyesült Királyság 25 százalékkal. A belgák és az olaszok szintén úgy gondolják, hogy a jelenlegi helyzeten javítani kellene. Az előző évhez hasonlóan, a top 10 kihívás listáján az utolsó helyet az oktatáspolitika foglalja el, amelynek értéke a 7 százalékon stagnál. A németek (14%) és a britek (11%) szeretnék leginkább az oktatási rendszer javítását.


Német aggodalmak: a munkanélküliség továbbra is az első helyen
2010-ben a németek kétharmada (9 százalékponttal többen, mint 2009-ben) leginkább a munkaerő-piaci helyzet miatt aggódik. A recesszió alatt a munkanélküliség emelkedett, habár az emelkedés mértéke alacsonyabb, mint amire korábban számítottak (a 2008-as 7,3 százalékról 2010 januárjára 7,5 százalékra emelkedett az OECD szerint). A vezető gazdasági kutatóintézetek legújabb jelentései szerint pedig a munkanélküliek számának további csökkenése várható.
A gazdasági fejlődés miatti aggodalom tavalyi robbanásszerű emelkedését követően idén ismét csökkent (10 százalékponttal) azok száma, akik tartanak ettől a problémától. Ennek ellenére 26 százalékos eredményével még mindig a második helyen szerepel ez a probléma a leggyorsabban megoldandó német problémák listáján.


Miután a 2008-as 37 százalékhoz képest tavaly 13 százalékra esett vissza az árak és a vásárlóerő alakulása miatt aggódok aránya, a németek 24 százaléka jelenleg úgy gondolja, hogy elérkezett az idő a cselekvésre.
Jelenleg az egészségügy a negyedik helyet foglalja el a megoldásra váró német problémákat tartalmazó listán. A nyugdíjak és időskori ellátások témaköre egyre vitatottabb kérdéssé vált, így jelenleg az ötödik helyen szerepel a listán. Míg az előző években a nyugdíj kifizetések majdnem 2,5 százalékkal nőttek, idén a nyugdíjak nem emelkedtek.
A társadalombiztosításhoz kapcsolódó kérdések jelenleg a hatodik helyen szerepelnek a megoldandó problémák listáján. Az igazságosabb társadalom iránti igény 4 százalékponttal, a rekordot jelentő 17 százalékra emelkedett az előző évhez képest, miközben a jövedelmek méltányosabb elosztása különösen gyakran szerepelt a megjegyzések között. 
A bűnözés is újra foglalkoztatja a németeket. A tavalyi csökkenés után a bűnözés elleni fellépés kiterjesztése 7 százalékponttal, 15 százalékra emelkedett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.