BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pereskedjünk, de merre?

A bírósági költségek egy-egy belföldi ügy esetén adottak, más a helyzet viszont, ha igényünket országhatáron túli partnerünkkel szemben szeretnénk érvényesíteni. Különösen előtérbe került ez a kérdés, amióta az egységesülő uniós belső piacon jelentősen növekedett a multinacionális perek száma.

Éppúgy, mint a sportnál, a perek esetén sem szabad lebecsülni a hazai pálya előnyét. A függetlenség és pártatlanság deklarációja mellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy a bíró is ember, és a gyakorlat azt mutatja, hogy még a legkorrektebb ügymenet esetén is nagy valószínűséggel kedvezőbb lesz ügyünk elbírálása egy hazai, mint egy külföldi fórum előtt. Nem beszélve a jól ismert eljárási szabályokról, a bevált ügyvédekről, amelyek mind-mind kényelmesebbé tehetik a pereskedés procedúráját.

Legalább ilyen fontos szempont lehet azonban az egyes fórumok költségvonzata – hívja fel a figyelmet a Jádi Németh Ügyvédi Iroda irodavezető partnere. Jádi Németh Andrea elmondta: az Európai Unió sokszínűsége a peres eljárások költségeinek eltéréseiben is megmutatkozik. Az összehasonlítás kedvéért vizsgáljunk most egy magas, de a multinacionális cégek esetén nem szokatlan másfél millió eurós (mintegy 420 millió forintos) követelés érvényesítésének költségeit Európa néhány országában. Magyarországon a bíróság illetéke a költségplafonnak hála körülbelül 3300 euró, amely jóval alatta van az uniós átlagnak. Ezen öszszegről ugyanis Romániában 16000, Ausztriában 20100, Csehországban pedig 75000 euróért döntene az elsőfokú bíróság.

Ami a másodfokú eljárás költségeit illeti: amíg Németországban és Ausztriában a másodfokú eljárás illetékei mindig megdrágulnak, ezzel is ösztönözve a notórius perlekedőket az ítélet elfogadására, Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában másodfokon sem változnak az eljárás illetékei, Romániában pedig pontosan az elsőfokú eljárás illetékeinek felére csökken a másodfokú bíróság illetéke. Mindez nem változtat azonban azon a tényen, hogy Magyarország nagyobb értékű ügyek esetén az illeték szempontjából verhetetlen.

Kiemelkedően magasat produkál azonban hazánk a szabályozott ügyvédi költségek esetében – emelte ki Jádi Németh Andrea. Ha az ügyvéd nem egyezik meg előzetesen az ügyféllel, munkadíja a 32/2003 IRM rendelet alapján egy másfél millió eurós követelés esetén nettó 23148 euró (mintegy 6,5 millió forint), ez majdnem tízszer annyi, mint amennyit egy ügyvéd jogszabály alapján az egyéb bírósági költségek tekintetében horribilisen drágának mondható Csehországban elkérhet.

Számításainkból azonban itt sem lenne célszerű kihagyni a másodfokú eljárás költségvonzatát. Hazánkban, a fellebbviteli eljárásban már csak az itt vitatott összeget kell a pertárgy alapjául számítani, és az ügyvéd munkadíja már 50 százalékkal olcsóbb. Hasonló megoldást követ Ausztria is, míg Csehországban, Szlovákiában az ügyvédi munkadíj a tárgyalás fokától független, Németországban pedig kifejezetten megdrágul az ügyvéd ideje, ha fellebbezésről van szó.

Ha az ügyvédi munkadíjat a bírósági eljárás illetékével összegezzük, Magyarország az elsőfokú bírósági eljárást illetően a középmezőnyben végez. A másodfokú eljárás összegzett költségeit tekintve hazánk azonban már egyértelműen az élre tör: míg ez esetben a csehországi bírósági eljárás költsége 77372, Magyarországon mindössze 14 907 euró. Ez azt jelenti, hogy jelentős pertárgyú ügyekben a magas ügyvédi költségek ellenére kifejezetten megéri Magyarországon perelni.

Az időtényező sem mellékes az eljárás helyszínének kiválasztásakor

Igényünk érvényesítésének költségei mellett fontos szempont az eljárás időtartama is. Itt hazánk esetében eddig nagy volt a szórás, hisz három hónap alatt ugyanúgy születtek már ítéletek, mint öt-hét év alatt. Csehországban és Németországban ehhez képest a bírósági eljárások időtartama jobban megjósolhatóan egy és másfél

év között mozog, Romániában az átlagos bírósági eljárás egy, Ausztriában pedig

fél évig tart.

Nem kis változást hozott ebből a szempontból az a törvénymódosítás, amely a kiemelt jelentőségű pereknél (négyszázmillió forint felett) azonnali, soron kívüli eljárást tesz lehetővé, sőt, kötelezővé. Ennek következtében pedig ezen ügyek elbírálása nemcsak költség-,

de időhatékonyabb is az

ezt a megoldást nem követő európai szomszédainkhoz képest.

Részben ezen újításnak, részben a költségplafonnak köszönhetően reménykedhetünk abban, hogy Magyarország állami bíróságai a nagy perértékű ügyek elintézésének rendkívül időtakarékos és költséghatékony módját kínálják. Pontosan ezért érdemes odafigyelnünk, mielőtt szerződő partnerünk javaslatára egy választott bírósági kikötésre rábólintanánk vagy akár egy cseh rendes bíróság előtti eljárásra vonatkozó kikötést elfogadnánk. Magyarország a külföldiek számára is versenyképes megoldást kínálhat peres ügyeik elbírálására, így adott esetben a magyar bíróságok a forum shoppingoló (vagyis a legkedvezőbb jogi eljárást alkalmazó bíróságot választó) felek kedvelt jogérvényesítési fórumaivá válhatnak.

év között mozog, Romániában az átlagos bírósági eljárás egy, Ausztriában pedig

fél évig tart.

Nem kis változást hozott ebből a szempontból az a törvénymódosítás, amely a kiemelt jelentőségű pereknél (négyszázmillió forint felett) azonnali, soron kívüli eljárást tesz lehetővé, sőt, kötelezővé. Ennek következtében pedig ezen ügyek elbírálása nemcsak költség-,

de időhatékonyabb is az

ezt a megoldást nem követő európai szomszédainkhoz képest.

Részben ezen újításnak, részben a költségplafonnak köszönhetően reménykedhetünk abban, hogy Magyarország állami bíróságai a nagy perértékű ügyek elintézésének rendkívül időtakarékos és költséghatékony módját kínálják. Pontosan ezért érdemes odafigyelnünk, mielőtt szerződő partnerünk javaslatára egy választott bírósági kikötésre rábólintanánk vagy akár egy cseh rendes bíróság előtti eljárásra vonatkozó kikötést elfogadnánk. Magyarország a külföldiek számára is versenyképes megoldást kínálhat peres ügyeik elbírálására, így adott esetben a magyar bíróságok a forum shoppingoló (vagyis a legkedvezőbb jogi eljárást alkalmazó bíróságot választó) felek kedvelt jogérvényesítési fórumaivá válhatnak. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.