Lassan már csak a patkány-, szúnyog- és csótányirtást bízzák a fővárosi önkormányzatra. A városvezetés át is érzi az ügy fontosságát, de a szűkülő költségvetési források következményei a kártevőket is utolérik. Így az idén 4 millióval kevesebbet, 298 milliót költhet majd a város rágcsáló- és rovarirtásra - olvasható a NOL.hu-n.
Kevesebb jut majd út- és hídfenntartásra is 6,3 millióval. A legnagyobb vesztes azonban a közösségi közlekedés, amelynek önkormányzati támogatása 3 milliárd forinttal csökken. Holott az eredeti 73 milliárdos támogatás is kevés lett volna. A BKV így 15 milliárdos lyukkal vág neki az idei évnek.
A lap szerint arányaiban még ennél is többet veszít a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft (BDK). A fővárosi önkormányzat és a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. fele-fele arányban tulajdonolt cége az idén egymilliárd forinttal kevesebb támogatást kap a fővárostól, mint tavaly.
Jól jár viszont a főváros rendészeti igazgatósága. Budapest 223 millióval többet költene az idén „védelmi célokra”. S ebben nincs benne a Fővárosi Biztonsági Iroda (FBI) 175 milliós költsége, sőt, az önkormányzati és rendészeti tanácsnok 25 milliós saját kerete sem. A tanácsnokok közül egyébként csak Kocsis Máté rendelkezik külön költségkerettel - írka a Népszabadság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.