BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szlovákia: a megújulók jöhetnek, de a szél nem

Szlovákia is növelni kívánja a megújuló alapú energia termelését, ugyanakkor, mint minden uniós tagországnak, figyelembe kell vennie saját adottságait és prioritásait.

Szlovákia is növelni kívánja a megújuló alapú energia termelését, hogy megfeleljen az uniós előírásoknak, a tevékenységet támogatni is kívánja. Ugyanakkor, mint minden uniós tagországnak, figyelembe kell vennie saját adottságait és prioritásait – idézi a helyi gazdasági minisztérium szóvivőjét a The Slovak Spectator.

Forrás: AFP

Szlovákia már ma is használ erdészeti hulladékokat hőtermelésre, de jók (és nagyrészt kihasználatlanok) a geotermikus adottságai, és kedvezők a lehetőségei a biogázüzemek létesítésére. Növelni kívánja a második generációs bioüzemanyagok használatát, vagyis azokét, amelyek alapanyaga nem használható élelmezésre vagy takarmányozásra. Ezen üzemanyagok előállítása a szóvivő szerint segíti a károsanyag-kibocsátás csökkentését, és nem jelent közvetlen versenyt a földet mezőgazdasági célra használók számára.

Az országot nukleáris, víz-, földgáz- és szénalapú erőművek látják el energiával a megújulók mellett. A tavalyi, 27,4 gigawattórás, teljes villamosenergia-termelés azonban nem volt elég az igények kielégítésére, így 8,8 százaléknyit importálni kellett. Ez az arány a szlovákiai rendszerirányító, a SEPS adatai szerint tízéves rekord. Északi szomszédunk azóta szorul árambehozatalra, hogy 2006-ban, majd 2008-ban leállította a bohunicei atomerőmű blokkjait. Újbóli áramönellátását a mohi (Mohovce) atomerőmű 3. és 4. blokkjának megépítésétől reméli. Átadásuk 2018-ban és 2019-ben várható.

Tavaly az atomerőművek adták a szlovákiai áramtermelés 53,8 százalékát, míg a megújulókra 8,85 százalék jutott. (Igaz, a 17,65 százalékos súlyú vízenergiát külön tartják nyilván.) A megújulók közel felét a biomassza képviseli, körülbelül a negyedét-negyedét a biogáz és a napenergia, a szél viszont mostohagyerek. Szlovákiában mindössze két kis szélerőműpark működik, ugyanis 2009 óta az ottani energiahivatal nem járul hozzá újabb létesítési engedélyek kiadásához. Indoklása szerint a szélenergia bizonytalan energiaforrás, nagyon hullámzó az előállítása, így túl nagy tartalék kapacitásokra van szükség a szélerőműparkok fenntartásához. Még háztartások sem telepíthetnek szélkerekeket, saját felhasználásra.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.