Dobjuk ki az internetet? Itt az internet2

A több mint harminc éves múltra visszatekintő, és a technika fejlődési üteméhez mérve már-már dinoszaurusz korú eszköz nélkülözhetetlenné vált mindennapi életünkben. Millió vállakozás épült rá és csak sokkal nagyobb számokban lehetne kifejezni az általa termelt vagyonokat - de csak azért válhatott ilyenné, mert a feltalálói képesek voltak előrelátóan gondolkodni. Mára a függőségünk egyben kiszolgáltatottsággá is vált: az internet kezdeti sikerének mindannyian áldozataivá váltunk. Szinte minden internetező tisztában van már a net gyengeségeivel: a vírusokkal, a férgekkel vagy a DOS-támadásokkal, ahogy azzal is, hogy a védekező eszközeink mindig egy lépéssel a támadók nyomában poroszkálnak. De még ha ki is védhetők az ilyen támadások, az eszközök hibái vagy a törékeny útvonalirányító protokollok miatt a szolgáltatás még így is akadozhat. Ráadásul megjósolhatatlan, hogy éppen mikor és hol, ami kifejezetten hátráltatja az időbeli rendelkezésre állásra érzékeny alkalmazások fejlődését és alkalmazását. És vannak természetesen kevésbé nyilvánvaló gyengeségei is az internetnek: például az, hogy helyhez kötött számítógépeknek találták ki, vagyis egyáltalán nem támogatja a mobil eszközöket. A csomag alapú adattovábbítás, minden ismert előnye mellett, akadályozza a legújabb optikai kapcsolási technikák alkalmazását, de nem képes szavatolni sem a valódi anonimitást, sem a pontos azonosíthatóságot. És ami egyáltalán nem lényegtelen: nemcsak a fejlesztése veszteséges, de úgy tűnik, hogy még az üzemeltetése is.

A stanfordi egyetem kutatói által összeállított kutatási terv pontokba foglalva rögzíti, hogy milyennek kellene lennie a mait leváltó internetnek:
1. elérhetőnek és megbízhatónak: legalább annyira jól kell tűrnie a hibákat és legalább olyan elérhetőnek kell lennie, mint a régi telefonhálózatnak.
2. biztonságosnak: bár lehetetlen teljesen biztonságos hálózatot alkotni, az új netnek legalább annyira biztonságosnak kell lennie, hogy folyamatosan üzemeltethetők legyenek a banki, pénzügyi, légiirányítási és katonai alkalmazások
3. támogatnia kell a mobil eszközöket: mivel ezek ma már nem kivételesek, az új netnek legalább úgy kell támogatnia őket, ahogy a mai támogatja a rögzítetteket.
4. gazdaságilag életképesnek, sőt nyereségesnek kell lennie az üzemeltetői számára, de úgy, hogy ne akadályozza a versenyt fenntartó szabályozást se.
5. fejleszthetőnek kell lennie. Az új internetnek tekintettel kell lennie a későbbi fejlesztési lehetőségekre.
6. kiszámíthatónak kell lennie: a felhasználó mindig tudhassa, hogy rendelkezésre áll a számára szükséges kapacitás.
7. támogassa az anonimitást és az azonosíthatóságot, attól függően, hogy éppen melyikre van szükség.

Ezek a követelmények a mai internet technikai és gazdasági korlátai miatt megvalósíthatatlanok, már csak azért is, mert az internettől függő nagyvállalatok érdeke minden fejlesztésnél a visszamenőleges kompatibilitás, amitől a megvalósíthatóságot szem előtt tartó kutatások nem tudnak megszabadulni. Ez a nehézkedési erő kizárja a radikális szerkezeti átalakításokat, helyettük a kisebb pótlásokat engedi csak meg (mint amilyen a DHCP, ami dinamikusan osztja ki a statikusnak tervezett IP-címeket a hálózaton). Ezért döntöttek amellett a stanfordiak, hogy új lapot kezdenek az internet megújításához.

Ami még legalább 10-15 évet igényelhet. Például a mai csomagalapú, "buta" adattovábbítási technológia helyett (ami nem törődik azzal, hogy mit szállít, és azzal sem, hogy az valóban odaér-e) a csoport az áramlatokon (flow) alapulót ajánlja. Bizonyos mértékben a routerek és a kapcsolók már ma is képesek azonosítani és használni őket, amikor bizonyos szolgáltatásoknak nagyobb sávszélességet biztosítanak. A hálózati architektúra szintjén emellett más ötleteket is felvetettek: a hálózati címadás rendszerének átalakítását, az útválasztási protokollok egyszerűsítését, vagy éppen a teljes hálózati virtualizáció lehetőségének megvalósítását.

A vizsgálatok másik iránya az alkalmazási réteg heterogenitásának megteremtése: a mai internet egyformán továbbítja a leveleinket és a segélykérő hívásainkat vagy a filmfolyamokat, ami értelmetlen és erőforráspazarló, igaz, szándékosan ilyen. A tartalomfüggetlen adattovábbítás lehetővé teszi olyan alkalmazások fejlesztését, amiknek nem kell törődniük az adattovábbítás mikéntjével. A kutatócsoport szerint az új internetnek változtatnia kell ezen és képesnek kellene lennie az alkalmazás igényeinek megfelelő adattovábbításra, mégpedig "intelligensen", a fejlesztő beavatkozása nélkül. Egy ilyen áramlattovábbító módszerhez természetesen ki kellene dolgozni azokat a módszereket is, amelyek megakadályozhatnák az új rendszerrel való visszaéléseket.

Az alkalmazási és az adatátviteli rétegen túl a hálózat fizikai rétegével kapcsolatban is megfogalmaztak megoldandó problémákat, az egyre fontosabb energiatakarékosság szempontjainak érvényesítésétől egy olyan fizikai réteg lehetőségéig, amely képes a mobil csomópontok változásait követni és a kiesésüket (ami mozgó eszközöknél előbb-utóbb mindig bekövetkezik) áthidalni.

A biztonság terén egy hármas követelményt fogalmaztak meg: az új internetnek meg kell akadályoznia a rosszindulatú alkalmazások terjedését, képesnek kell lenniük az ilyeneket terjesztő hosztok azonosítására és azok karanténba zárására, amíg meg nem szűnik a fertőzés. Ennek egyik módja a tanulmány szerint az lehetne, ha megszűnne a teljes jogú kapcsolódási modell, ami a mai hálózatokat jellemzi. A DOS támadások ellen is hasonló hálózati rétegre lenne szükség a tanulmány szerint, amely képes lenne azonnal karanténbe zárni a támadókat és letiltani őket az adott szolgáltatásról.

A fenntarthatóság és a jövedelmezőség terén is új elvárásoknak kellene megfelelnie a hálózatnak, hogy a telepítés és az üzemeltetés gazdaságossá válhasson és ugyanakkor tartalmazzon beépített biztosítékokat a verseny fenntartására. Ehhez ki kellene deríteni, hogy lehetséges-e egzakt csomag- vagy áramlatszámítás, ami az alapját képezheti differenciált szolgáltatásoknak. De ide tartozik annak kidolgozása is, hogy hogyan lehetne a rendelkezésre álló rádiós frekvenciákat automatikusan kihasználó vezeték nélküli protokollt fejleszteni, ami átveheti a papiros-bizottságos frekvenciaelosztás lassú rendszerét.

Ebből a tömör listából is érzékelhető, hogy valóban radikális átalakításokról van szó, olyanokról, amelyekre a piaci szereplők 90 százaléka jobb esetben valószínűleg csak nagyot legyintene. A csomagalapú adattovábbítás hasznosságát eleddig nem nagyon kérdőjelezték meg, sőt, a sokat emlegetett "konvergencia", a különféle platformok egyesítésének alapja éppen a csomagalapú hálózat - akár IP telefonról, akár IPTV-ről legyen szó. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a tervezet nagyon "elrugaszkodott" a valóságtól, miközben éppen az az egyik legnagyobb hibája, hogy ez az "elrugaszkodás" azt is meghatározza, hova juthat el. Egyszerűbben fogalmazva: a mai problémákat tekinti a jövő problémáinak is. Eleve feltételezi, hogy lesz olyan, hogy internet és azt is, hogy nem változnak a kommunikációs szokásaink. Sokat segíthet abban, hogy átérezzük, mi minden változhat meg és hogy mennyire a következő tizenöt évben, ha átfutunk az elmúlt tizenöt év gyökeres kommunikációs változásain, felidézzük például, hogy 1992-ben hogyan telefonáltunk vagy hogy milyen számítógépeket használtunk. Ha jól emlékszem, éppen számítástechnikai vákuumban éltünk, a Commodorokat már nem, az x86-osokat még nem használtuk, a mobilok bőröndök tetejére voltak szerelve és csak türkizkék vagy magenta színű zakókkal szimbiózisban lehetett látni őket. Ha akkoriban az akkori kommunikációs problémáink alapján tervezték volna meg a jövő alapjait, sokkal rosszabb volna az internet mint amilyen.

Ez a relatív hasznosság és siker nem elég indok a lecserelése ellen. Kísértetiesen emlékeztet ez a helyzet arra, ahogy a demokráciához viszonyulunk: jobb mint előtte bármi, de mindannyian látjuk a korlátjait. És a fórumokat olvasgatva éppúgy viszonyulnak a modernizáció tervéhez az érintettek, az internet napi használói, ahogy a demokráciáéhoz. Nyilvánvaló, hogy minden radikális átalakítás terve megijeszti az átlagos demokratát (például a cikk íróját), mert nehéz olyan ötlettel előállni ezen a téren, amelyik nem valamelyik korábbi sikertelen megoldásra emlékeztet. A stanfordiak tanulmánya is a rézdrótós telefon megbízhatóságát emeli az új internet mércéjévé, amiről nekünk kelet-európaiaknak vannak már fogalmaink. A kilencvenes években elég volt egy kisebb szellőcske és már el is némult a kagyló. Nálunk paradox módon éppen az internet megjelenése sarkallta a telkókat a hálózat megbízhatóbbá tételére. A mi kelet-európai példánk azt támasztaná alá, ha komolyabban vennénk, hogy az internetet csak egy olyan technológia mentheti meg, amely támaszkodik valamiképp a meglévő infrastruktúrára, de radikálisan el is rugaszkodik tőle.

És itt bezárul a kör: a kutatócsoport terve a meglévő optikai gerinc lehetőségeinek újszerű kihasználásán alapulna, az optikai kapcsolóktól a rögzített címkiosztás lecseréléséig. Egy tudományos kutatásnak pedig épp az az előnye az ipari kutatásokhoz képest, hogy - legalább elvben - alkalmazásoktól, piaci és politikai érdekektől függetlenül vizsgálódhat. Ezt a mai kutatás-fejlesztési politika hajlamos elfelejteni, és az alapkutatások helyett a piaci hasznosíthatóságot preferálja, holott a piac mindig (jogosan) konzervatív.

Az internet megújítására indított eddigi projektek is a közvetlen hasznosíthatóság, de legalábbis a visszamenőleges kompatibilitás hálójában vergődnek: például egy 10 éve folyó amerikai kutatás eredményeként már jó néhány egyetem használhatja az internet2 -nek nevezett hálózatot, ami az elődjéhez képest tényleg szélsebességű 10Gbps-os átlagsebességgel képes továbbítani az adatokat, de alapjaiban nem sokat változtatott a mai interneten. Valójában csak optikai alapokra helyeztek mindent és intelligens útvonalválasztást adtak hozzá. A csomagalapúságon például nem változtatnak, pedig ha egy hálózat csomagalapú, azt is jelenti, semmi sem szavatolja a csomagok megérkezését. No és hamarosan rá is kötik az általunk is használt netre. Inkább a mai net legutolsó generációjaként lehet őket felfogni, semmint a jövőként.

Ez a példa is igazolja, hogy épp úgy, ahogy a mai demokrácia haszonélvezői vagy reménykedői (a jómódú vagy legalább sikeres kisebbség, Észak Amerika és Európa stb.) is inkább a "visszafele kompatibilis" (backward compatibility) pótlásoknak és kiigazításokat preferálják és hevesen elutasítják a radikális változtatásokat. Sőt, paradox módon ők azok, akik még a vitát is kerülik - holott a demokrácia a felvilágosodás idején az egyenrangú felek vitájának és az állandó korrekciónak az eszméjén épült fel. Nemrég látott napvilágot az ITTK jelentése a tavalyi évről, amiben azt olvashatjuk, hogy a hozzáférések szabályozása feletti parázs (bár nem éppen a nyilvánosság előtt zajló) vita egyenesen károkat okoz a piacnak. Ami jellegzetes technokrata ideológia, mert a társadalmi kérdések megoldását tisztán technikai feladatnak tekinti, amin márcsak azért sem érdemes vitázni, mert csak egyetlen megoldása lehetséges. Holott ez még a technikai problémákra se mindig igaz.

A tiszta lappal indulás (amit a stanfordi projekt a nevébe is beemelt) tehát ijesztő gondolat, a paranoid félelmeknek a fórumozók is rögtön hangot/karaktert adtak. A hozzászólások visszatérő motívuma a szerzői jogi védelem, a DRM beépítése a csomagtovábbításba, a cenzúra lehetősége, a névtelenség vagy a netsemlegesség elvesztése. Csakhogy valódi névtelenség már most sincs (ahogy ezt a tanulmány is leszögezi), hadd emlékeztessek mindenkit bizonyos Tomcat polgár videóra is rögzített leszámolására, amin egy névtelen fórumozót alázott a nagyon is valódi világban. A cenzúra is épp ezért működik: minden oldal tartozik valakihez, vagy ha mégsem, akkor a szolgáltatót kötelezhetik a blokkolására. Ez persze azokat nem rettenti el, akik rosszban sántikálnak, a netről bárki letölthet olyan programot, ami az elvileg megváltoztathatatlan IP-címet változtatja meg, vagy a szintén változtathatatlannak elgondolt eszközazonosítót (MAC). Ezek a hozzászólók végső soron azokat a félelmeket, amiket a mai rendszer sajátosságai okoznak, átirányítják az újra, hogy ezzel is késleltethessék a velük való valódi szembesülést. Pedig a dolgok nincsenek rendben és valamit tenni kellene. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy a radikális szakítás eszméje éppannyira önáltatás, mint az apró kiigazítások, amik megőrizhetik a meglévő rendszer előnyeit. Vitázni, legalábbis nálunk, a fórumon nyugodtan lehet, biztos nem fogja hátráltatni a piac fejlődését. Szűkszavúak pedig egy gombnyomással is véleményt nyílváníthatnak a jobbszélen, a szavazásnál. (www.isite.hu)

A kutatási terv itt olvasható.
A projekt honlapja: http://cleanslate.stanford.edu/
Az internet2-ről magyarul itt és itt olvashatnak (további) részleteket.