BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olimpiai épületcsodák, ingatlanpiaci kilátások - galéria!

Hatvanhat hektáros, 10 ezer sportolónak otthont adó olimpiai falu, több tucat ikonikus sportlétesítmény, több tízmilliárd dolláros infrastruktúra beruházások - mindez csak ízelítő abból, amit Kína a 2008-as olimpia névadó városában megvalósított a világ legrangosabb sporteseményére hajrázva.

Szakértők szerint kevés bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy az olimpia önmagában jelentős javulást hoz a házigazda kereskedelmi ingatlanpiacának teljesítményében, azonban, ha a fundamentumok egyébként is erősek, hatalmas lendületet kaphat a szektor. Az olimpia egyik legnagyobb, hosszú távú pozitív hatásaként a közlekedési infrastruktúra-fejlesztéseket tartják számon, ami az általános gazdasági élénkülés és a turizmus fellendülése mellett legfőbb alapja az ingatlanpiac meglódulásának – olvasható a Portfólió elemzésében.

Ahogy a Cushman & Wakefield magazin egyik elemzésében rámutat, ennek ékes példája a 2004-es olimpia helyszínhelyéül szolgáló Athén, melynek ingatlanpiacát teljesen átalakították a játékok. A közlekedési infrastruktúra-fejlesztéseknek terén a görögök csaknem 25 évnyi lemaradást hoztak be az olimpiára való felkészüléssel, és a beruházások az egész főváros fejlesztési irányát átszabták: az új infrastruktúrának köszönhetően megnyílt az út a város keleti irányban történő terjeszkedéséhez, sőt az elővárosi közlekedés fejlesztésével más települések - mint a 80 km-re fekvő Korinthosz - is lendületet kaptak.

Az olimpia lakásárakra gyakorolt hatása még ennél is drámaibb lehet. Barcelona 1986 és 1993 közötti időszakban 250-300%-os lakásár-emelkedést produkált, amelynek fő oka a szakértők szerint egyértelműen az olimpia volt. A 2010-es téli játékoknak otthont adó Vancouverben pedig az elmúlt öt évben megduplázódtak a lakásárak. Ugyanez történik a 2014-es olimpia helyszínéül választott Szocsiban is, ahol csaknem 100%-kal emelkedtek a lakás- és telekárak.

A lakáspiac helyzete Pekingben ugyanakkor összetettebb kérdés. A gazdasági fellendüléssel párhuzamosan már évek óta tart az ingatlanboom Kínában, a lakóingatlan piac pedig különösen kritikus terület. A lakásárak az elmúlt 10 évben többszörösére nőttek, ugyanakkor a kormány - több-kevesebb sikerrel - már régóta piachűtő intézkedések sorozatával próbál gátat vetni a száguldásnak. Az ország ingatlanfejlesztéseinek mintegy 70%-a lakóingatlan-szegmensben történik, melynek nyomán 5-6 milliárd négyzetméternyi lakás átadása várató.

Az áremelkedés az elmúlt két évben Pekingben 5-15%-os volt, amely dinamikus ütemnek tekinthető, ugyanakkor Kína esetében egyáltalán nem tűnik fenntarthatatlannak, lufipiacról tehát nincs szó.

A hivatalos kínai adatok szerint a pekingi infrastruktúra fejlesztésére mintegy 22 milliárd dollárt költenek , ami a kínai GDP mintegy 2,2 százalékát jelenti. Ingatlanpiaci várakozások szerint a játékok befejeztével maga az olimpiai falu helyszíne is felkapott lakóövezet lesz.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.