BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem a karrier miatt tanulunk

Átképzések, szakmai tanfolyamok, vállalati oktatás, nyelvtanulás, pályaorientációs tanácsadás – és még sorolhatnánk, mi minden minősül felnőttképzésnek. A leggyakoribb ezek közül a szakképzés, és a vállalati oktatás is folyamatosan teret hódít. A LifeLong Learning Magyarország Alapítvány kutatása a felnőttkori, illetve ezen belül is kimondottan az egész életen át tartó tanulást (LifeLong Learning) vizsgálta. A kutatás egy hipotézise szerint a hazai munkahelyek még nem ismerték fel igazán ennek támogatásában a saját szerepüket. A képzési elképzeléseik inkább „csak” a szakképzések irányába hatnak. A felmérés ezt igazolta, vagyis a hazai vállalatokra, szervezetekre általánosan igaz, hogy állandóan hangoztatják ugyan az egész életen át tartó tanulás fontosságát, de ebben vajmi keveset segítenek, helyette inkább „megtűrik” azokat a dolgozókat, akik ezért tesznek is valamit. Sőt, akadnak olyanok is, akik igyekeznek bojkottálni a tudásszomjas dolgozók próbálkozásait.
A kutatásban részt vevő közel ötszáz fő véleménye alapján elmondható, hogy az egész életen át tartó tanulás fontossága számukra belső indíttatásból ered, amely mellett eltörpül a közvetlen anyagi haszonszerzés és/vagy a vállalati karrierépítés utáni vágy. Számukra a LifeLong Learning főként a fejlődést, a megújulni tudás képességét jelenti. A válaszadók fele állítja: folyamatosan tanulni azért szükséges, mert ettől a saját értékünk növekszik a szemünkben, több mint egynegyedük pedig alapvető emberi szükségletként definiálta a tanulást. A mai kor emberének a sikeres élethez már nem elég az érettségi, hanem egy szakmát mindenképpen ismernie kell – így vélekedik a megkérdezettek több mint fele. A legfontosabb motiváció maga a tanulás, a többlettudás, s csak ezután jön a nagyobb jövedelem és a tudatos karrierépítés. Ebből a felmérésből tisztán látszik, hogy az önálló – egyéni, az elektronika, az informatika eszközeit (CD, DVD, videokazetta stb.) felhasználó – tanulás helyett inkább választják a csoportos – nem iskolai jellegű –, gyakorlati, tréning típusú oktatást, továbbképzést és a személyes – két személy közötti kommunikáción alapuló – tanulást, tapasztalatcserét – állapítják meg a kutatás készítői. Szerintük ebből az következik, hogy egy sikeres LifeLong Learning-programhoz biztosítani kell a csoportos és/vagy személyes tapasztalatcsere lehetőségét, fontos, hogy a tananyaghoz hozzá lehessen férni nyomtatott formában, s a képzés lehetőleg konferenciával támogatott legyen. VG

A felnőttképzés területei

- Az iskolai rendszerű, amely általános, középfokú vagy felsőfokú végzettség és/vagy szakmai képesítés megszerzésére irányul

- Az iskolai rendszeren kívüli, amelynek legnagyobb területe a munkaerő-piaci képzés, ennek célja a dolgozó munkába állásának (elhelyezésének), illetve munkahelye megtartásának az elősegítése; ezt a célt általában az állam által elismert vagy el nem ismert – munkaköri vagy betanító – szakképesítések megszerzésével lehet elérni

- A felnőttképzés szakmai képzési funkciójához is kapcsolódik az általános és a nyelvi oktatás

Forrás: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet

- Az iskolai rendszeren kívüli, amelynek legnagyobb területe a munkaerő-piaci képzés, ennek célja a dolgozó munkába állásának (elhelyezésének), illetve munkahelye megtartásának az elősegítése; ezt a célt általában az állam által elismert vagy el nem ismert – munkaköri vagy betanító – szakképesítések megszerzésével lehet elérni

- A felnőttképzés szakmai képzési funkciójához is kapcsolódik az általános és a nyelvi oktatás

Forrás: Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.