A közbeszerzési eljárásokat jövő évtől Magyarországon is kötelező lesz elektronikus úton lebonyolítani. Ennek érdekében azonban tényleges előrelépés egyelőre nem következett be. Ennél is nagyobb baj, hogy az e-közbeszerzésnek még igazi „gazdája” sincs, nemhogy koncepciója – ezt állapította meg a Közbeszerzések Tanácsa parlamenti beszámolójában. Emlékeztetnek arra is, hogy az elmúlt tíz évben számos kísérlet történt az e-közbeszerzés bevezetésére, de csupán tényleges eredményt nem hozó rendeletek, határozatok születtek.
Lehangoló megállapítások ezek, mint ahogy mostanában lehangoló tanulmányozni a nemzetközi infokommunikációs felméréseket, ahol évekkel ezelőtt Magyarországot még előkelő helyeken emlegették. Sőt ma már régiós összehasonlításban sem tartozunk a bezzeg példák közé. A rendszerváltás utáni fejlődésnek évekkel később nekilódult Bulgária ma nálunk jóval előrébb tart a széles sávú hálózatok kiépítettsége és minősége szempontjából. Pedig ma már közel sem a Commodore gépek korszakát éljük, amikor a számítógépek jól elvoltak magukban is. Igaz, akkor a szűk professzionális felhasználói körön kívül a nagy többség inkább játékra használta őket.
Ma már azonban a mindennapjaink jóval szervesebb része lehetne az infokommunikáció és a ráépülő számos hasznos szolgáltatás. Természetesen vannak jó példák is, egy-egy kampányszerű projektből lassan-lassan épülget a hazai világhálós társadalom is, de a közbeszerzéshez hasonlóan nem egy jól átgondolt stratégia mentén, hanem többnyire ad hoc.
A miért ígyre mindig van kézenfekvő válasz, hol a pénz hiányzik, hol a megfelelő tudás. Mint a digitális írástudás készségét növelő országos TITAN program kapcsán megtudtuk, okos dologra még a pénzt sem nehéz előteremteni, ott csupán a megfelelő intézményi koordináció hiányzik. Pedig jó példákért, a szervezésben hasznosítható információkért most már nem kellene a világvégére menni, a kelet-közép-európai térség többi országában valahogy jobban megtanulták a leckét. Még jó, hogy innovációs készségünk nem lankad, ötletekben sincs hiány, mint amelyekről mostani számunkban többet is olvashatnak. Sőt egyes elképzelésekkel mi magunk mehetünk a világ másik végére üzletelni, feltéve, ha megvannak hozzá a feltételek. Ahogy az egyik hazai technológiai cég vezetője nemrégiben megfogalmazta: önmagában édeskevés az innováció. Nálunk szép számmal vannak zsenik, de ha az ötleteiknek nincs piaca, üzleti, szakmai háttere, ami a berobbanáshoz kell, a vállalkozás eleve kudarcra ítéltetett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.